Csináltam már néhány hülyeséget életemben,de valahogy a veszélyt soha nem éreztem ennyire valósnak.Talán azért mert amíg az ember fiatalabb addig vakmerőbb és nem gondolja át a tetteit és annak következményeit.Amíg fiatalok vagyunk, addig csak élünk,aztán ahogy idősödünk már talán az agyunkat is használjuk.Legalábbis én ezt így gondolom.Bár azzal amit most leírok éppen a saját teóriámat cáfolom meg.

Megint találtam egy csúcsszuper útvonalat terepfutáshoz.Mocsáros dűlőnek hívják és helyileg a III. kerületben van.Nagyon nagyon szerettem volna elmenni oda futni,mert nagyon izgalmasnak találtam már a gondolatát is.Természetvédelmi terület,egy tanösvény van ott ami kb 4 km hosszú.Semmi veszélyt nem láttam benne.Elvégre miért lenne az ha iskolásoknak tartanak itt túravezetést.Gondoltam naív fejjel hogy majd a párom kivisz az ösvény elejére, lefutom, oda-vissza 8 kili,az pont megfelel egy erősebb edzésnek.Aztán irány a kocsi és ennyi.Haha...persze!!!Azzal kezdődött hogy az ösvényig nem lehetett kocsival bemenni mert az egész utca fel volt túrva.Mindenhol munkagépek,hatalmas földhalom,sár,fura sistergő agregátor.De persze ez még nem legyőzhetetlen akadály egy fanatikusnak.Eljutottam az ösvényig amit nem is volt olyan könnyű megtalálni,nem mindenhol egyértelmű a turistajelzés.És végre futhattam....futottam....amíg el nem tévedtem még legalább kétszer.És közben lassan sötétedett.Annyi eszem még volt hogy 2 km után visszafordultam,amíg még biztosan tudtam hogy merre van a visszafelé vezető út.Kezdtem eléggé beparázni,mert eddig soha nem voltam még este az erdőben, és főleg nem egyedül.A lassú futásból sprint lett,tepertem ahogy tudtam mert az ösvény eleje még eléggé messze volt,és olyan érzésem támadt mintha a sötétség a sarkamat taposná.Az adrenail szintem az egekben volt,összerezzentem attól is hogy a fülemben megszólalt a futós alkalmazás női kommentárja.Nagyon féltem.Ha kiugrott volna elém bármilyen állat, ott kaptam volna szívrohamot.Aztán végre megláttam az ösvény elejét, és az utcai lámpák fényét.Már csak az elhagyatott építkezésen kellett átvergődnöm,bár ez már annyira nem zavart,örültem hogy kivergődtem a sötét erdőből.SOHA többet nem megyek ilyen helyre futni,hacsak nincs mellettem még legalább két ember....ezek után reálisabb leszek ha útvonalat keresek magamnak edzéshez.

Azzal kezdeném hogy mostanában nagyon foglalkoztatott a terepfutás gondolata,ki is próbáltam egyszer-kétszer a lakhelyünk közelében,de valami igazi kihívásra volt szükségem.

A City Trail edzés pont  ilyennek ígérkezett, és persze minden képzeletemet túlszárnyalta.A 3. Salomon-Oxygen City Trail edzésre sikerült eljutnom.Nagyon izgultam mert nem voltam még soha hasonlón sem, sőt társaságban sem futottam még,kivéve a Night Runt, de az nem edzés volt.Tele voltam kérdésekkel,reményekkel,aztán persze szép lassan mindenre választ kaptam.Az edzés egy közös bemelegítéssel kezdődött,és nekem már ezen sikerült kifulladnom.Gondolkodtam erősen hogy biztosan szükségem van e-erre,és vajon mennyit futunk és hol futunk és bírni fogom-e de egy futó nem hátrál meg.És csak úgy kaphatok választ a kérdéseimre,ha végigcsinálom.Tehát maradtam,jött a futás része az edzésnek,jött a következő sokk.Nem tudtam rendesen futni a kavicságyon.Dupla energiát használtam el,hamar kifulladtam, meg kellett álljak, nem bírtam...egyszerűen nem ment.Nem tudtam azt a tempót tartani amivel amúgy futni szoktam.Persze az tény hogy más aszfalton futni és más a kavicságy, és a fű is,de ez meg sem fordult a fejemben.Annyit vártam el magamtól amennyit teljesíteni szoktam,6:00-os,6:20-as  köridőket de persze ez nem ment.Hogyan is ment volna,ha a testem nem volt erre felkészülve?!Aszfalthoz szoktam,5km-hez,2 hónapja futok.

Szóval hajtottam magam amennyire csak tudtam.Túlhevültem mert volt kb 35-38 fok.Az elvesztett folyadékot ilyenkor szerintem képtelenség azonnal pótolni,szóval ki voltam száradva,levegőt nem kaptam,és még hátra volt a fekete leves!!!Jött a lépcsőzés!!!Jó sok lépcsőgyakorlat,még kevesebb levegő,mert póttüdőt senki nem adott.Azt hittem ott halok meg, illetve csak reméltem.Amikor már azt hittem végre vége a kínnak,akkor jött a harmadik jó hír:futás vissza a gyülekezőhelyre,vagyis mégegyszer kb 5 kilométer.És persze ebbe még beleszőttek egy időmérős lépcsőzést.

De!Mielőtt bárki azt gondolná hogy csak a negatív dolgok maradtak meg, leírom hogy mennyivel több pozitívumban volt részem.Láttam hogy képes vagyok bármire,messze túlléptem a határaimat.Csapatban futni nagyon motiváló.Amikor látod hogy más is olyan csatakosra izzadt mint te,és legalább annyira nem kap levegőt,az jó.:)Rengeteg plussz energiát ad hogy más is azt éli át amit te.Nem vagy egyedül,kapsz segítséget bármi történne.És ami a legtöbb energiát adta és felért egy energiaszelettel az az hogy ott az edző (itt kapásból 3 is volt),és nem hagyja hogy lassulj, megállj,elhagyd magad.Tökéletesen betartották azt amit megígértek.Kihozták belőlem a maximumot, kimerülésig edzettem.Azt hittem meghalok,de végigcsináltam.És azt is meg kell említeni hogy új embereket ismertem meg,jó kis tanácsokat kaptam,és ötleteket gyűjtöttem hogy hogyan edzek egyedül,min változtassak,hogyan legyek jobb.Megint legyőztem egy nagy fotósmumust:a lépcsőzést.Azóta minden edzés alkalmával lépcsőzök is mert tudom hogy hozzátartozik a terephez, és rengeteg haszna van.

Szóval ez az edzés maga volt a pokol,ennyire még nem szenvedtem,de csak hasznom származott belőle.Tudom, furán hangzik amikor azt mondom hogy különleges program, de így van.Szenvedsz egy órán keresztül mint egy kivert kutya, és mégis úgy mész haza hogy várod a következőt.Én várom nagyon,megszerettem ezt az edzésformát!!!!...:)

Tegnap új útvonalat kerestem a futáshoz.Kicsit zavaró volt a Margit szigeten a tömeg,és az agyonhasznált gumi futópálya.Mg van egy olyan sanda gyanúm hogy a bokámnak sem tesz jót.Szóval váltás történt, és inkább az Óbudai szigetre mentem.Kellemes meglepetés volt, sőt szerelem első látásra.Csak néhány kutyás volt kint.Talán még a futók nem fedezték fel maguknak ezt az útvonalat.Bár néha  nehéz volt kikerülni az ebeket mert 10-en 100 felé szaladtak,de azért nagyon élveztem.És ami a legjobb volt benne hogy egy kicsit terepre is tudtam gyakorolni.Itt nem csak sík aszfalt van, hanem kavics, múrva,sárdombok,fű,és minden ami kell nekem.Mostanában nagyon vonz a terepfutás gondolata,sokkal izgalmasabbnak tartom mint az aszfaltszaggatást,és be is neveztem a CityTrail szeptember 20ai versenyére.Időm is van bőven felkészülni,kicsit rágyúrni a kilométerekre,és persze a terepre.És foglalkoztat a keresztedzés gondolata is,azthiszem kipróbálom a jógát.Elképesztő hogy amióta elkezdtem futni, edzeni, azóta sokkal színesebb, kerekebb és érdekesebb lett a világ.

Ma volt az első edzésem a szombati Night Run után.Kicsit kényszerpihenő is volt,mert a bokám eléggé rakoncátlankodik,és nem akartam túlterhelni.Már nagyon izgatott voltam.Amióta elkezdtem futni, azóta 2 napnál többet nem pihentem.Szóval alig vártam hogy kiszabaduljak a 4 fal közül.Jó sok szuper zene,és már mehet is a futás!!!A leggyorsabb köröm 05:51 lett, a leglassabb 06:25.Ráadásul az eső miatt ma kevesebben futottak a Margit szigeten,szóval ez az én napom volt.Yihhaaa!!!:)

    Talán azzal kellene kezdenem,hogy hogyan jutottam el idáig.Volt egy üres pillanatom a munkahelymen, amikor átvillant az agyamon hogy mozogni kellene valamit,mert nem jó hogy egész nap ülök,meg úgyis szép idő van,és régebben milyen jól ment a futás.Régebben---5 évvel ezelőtt.Aztán egy kis kutakodás után megtaláltam itt az 5km-es edézéstervet,amit elég szépen sikerült végigcsinálnom, ahogy az edzésnaplóm mutatja is..:)És ha már idáig eljut az ember akkor persze adott a kérdés, hogy mi lenne ha mondjuk benevezne egy futóversenyre,olyan tömeges izzadós,önmagát legyőzős megpróbáltatásra.Mondhatnám a Night Run pont jókor jött!!!Volt még egy hetem hogy rágyúrjak 1,5 kilcsit az 5re,de gondoltam,úgysem olyan nagy a különbség, menni fog.Fel is kerestem a Maratonman Depót, ahol nagyon segítőkészek voltak,sikerült beneveznem.Rémesen lelkes és amatőr voltam(és vagyok még most is.) XD A nevezési díjról annyit, hogy lehetett volna kevesebb is,de laikus szemmel azt mondom,azért zárták le a fél várost hogy én fussak,hát legyen,és különben is, ez az első,adjuk meg a módját.De hogy ne csak fenékig rózsaszín dolgokról írjak,azt is elmesélem hogy az utolsó két edzésem rémesen sikerült.Pont az utolsó kettő ami nagyon foltos lett volna.Meghúzódhatott a bokámnál az egyik ínszalag mert ha ráléptem, nagyon fájt, és meg is dagadt.Futás közben persze ebből semmit nem vettem észre,csak utána kezdtem sántikálni, meg bosszankodni hogy miért pont most,amikor 6 hét alatt semmi baj nem volt.Szóval két nap kényszerpihenő,de utána muszáj volt még egy edzést tartanom,hozzáteszem nem biztos hogy jól tettem.A fájdalom megint visszatért,és ott tartottam hogy ha nem történik valami csoda akkor nem fogok futni,ugrik 6000 ft-om,meg a lelkesedésem,amit a legjobban bántam volna mindközül.Az első futóverseny, és a hülye, gyenge bokám miatt lemaradok róla!!!!Aztán persze jött a csoda is, mert hihetetlenül mákos ember vagyok:kaptam egy fáslit meg körömvirág krémet. :)Ennyi!!!Nem gondoltam volna, de ennek a két dolognak köszönhetően nagyon sokat javult a bokám állapota.Tettem egy újabb kört a Depóba,átvettem a futócsomagomat.Ők persze megint megválaszolták az azóta felmerült újabb amatőr kérdéseimet.Kaptam pólót meg rajtszámot, amit meg is őrzök,és végre megtudtam hogy hogyan működik ez a chipes rendszer,mert ezelőtt még ilyet sem láttam (mondtam hogy amatőr vagyok).Tehát megvolt minden ami egy versenyhez kell:nevezés, póló,rajtszám,egy defektes boka,rengeteg lelkesedés,és makacsság.Már "csak" futni kellett!!!!Szombat reggel már nem nagyon tudtam hová tenni az adrenalin szintem,olyan ideges voltam, pedig tudtam hogy tétje nincsen.Azért akartam elsősorban elmenni mert látni akartam hogyan teljesítek,mikor lassulok le, mi van a holtpontokkal,és mégis mennyi idő alatt futom le a 6,5 km-t.Meg akartam tudni milyen vagyok egy futóversenyen.Este pont időben sikerült odaérni a bemelegítésre,és jól fel is idegesítettem magam,mert akkora volt a tömeg hogy képtelenség volt elférni.Mindenki előttem állt meg,szóval gondoltam magamban, na ennek a bemelegítésnek nem sok értelme van, ennyi erővel ki is hagyhatnám.Aztán elkezdődött a visszaszámlálás, és már nem számított semmi, csak hogy futhassak.Nem tudom hogy az adrenalin miatt, vagy sem, de egy kicsit sem fájt a bokám,és még a várba vezető emelkedő sem okozott problémát.Felnéztem az emelkedőre és semmi mást nem láttam csak hömpölygő embertömeget,mindenhol futók voltak!!!Nagyon jó érzés volt!!!!:)Holtpontom csak a végén volt, az utolsó 1,5 km-nél,mert ugye nem sikerült rágyúrnom rendesen,de akkor is nagyon jól éreztem magam.Amikor pedig a nyakamba akasztották a Night Run érmét, azt hittem elsírom magam. Megcsináltam,végigfutottam,legyőztem önmagamat, és 6,5 km-t.Az eredményem pedig:00:41:58.:)Nekem egy életre szóló élmény volt,soha nem felejtem el.