Azzal kezdeném hogy mostanában nagyon foglalkoztatott a terepfutás gondolata,ki is próbáltam egyszer-kétszer a lakhelyünk közelében,de valami igazi kihívásra volt szükségem.

A City Trail edzés pont  ilyennek ígérkezett, és persze minden képzeletemet túlszárnyalta.A 3. Salomon-Oxygen City Trail edzésre sikerült eljutnom.Nagyon izgultam mert nem voltam még soha hasonlón sem, sőt társaságban sem futottam még,kivéve a Night Runt, de az nem edzés volt.Tele voltam kérdésekkel,reményekkel,aztán persze szép lassan mindenre választ kaptam.Az edzés egy közös bemelegítéssel kezdődött,és nekem már ezen sikerült kifulladnom.Gondolkodtam erősen hogy biztosan szükségem van e-erre,és vajon mennyit futunk és hol futunk és bírni fogom-e de egy futó nem hátrál meg.És csak úgy kaphatok választ a kérdéseimre,ha végigcsinálom.Tehát maradtam,jött a futás része az edzésnek,jött a következő sokk.Nem tudtam rendesen futni a kavicságyon.Dupla energiát használtam el,hamar kifulladtam, meg kellett álljak, nem bírtam...egyszerűen nem ment.Nem tudtam azt a tempót tartani amivel amúgy futni szoktam.Persze az tény hogy más aszfalton futni és más a kavicságy, és a fű is,de ez meg sem fordult a fejemben.Annyit vártam el magamtól amennyit teljesíteni szoktam,6:00-os,6:20-as  köridőket de persze ez nem ment.Hogyan is ment volna,ha a testem nem volt erre felkészülve?!Aszfalthoz szoktam,5km-hez,2 hónapja futok.

Szóval hajtottam magam amennyire csak tudtam.Túlhevültem mert volt kb 35-38 fok.Az elvesztett folyadékot ilyenkor szerintem képtelenség azonnal pótolni,szóval ki voltam száradva,levegőt nem kaptam,és még hátra volt a fekete leves!!!Jött a lépcsőzés!!!Jó sok lépcsőgyakorlat,még kevesebb levegő,mert póttüdőt senki nem adott.Azt hittem ott halok meg, illetve csak reméltem.Amikor már azt hittem végre vége a kínnak,akkor jött a harmadik jó hír:futás vissza a gyülekezőhelyre,vagyis mégegyszer kb 5 kilométer.És persze ebbe még beleszőttek egy időmérős lépcsőzést.

De!Mielőtt bárki azt gondolná hogy csak a negatív dolgok maradtak meg, leírom hogy mennyivel több pozitívumban volt részem.Láttam hogy képes vagyok bármire,messze túlléptem a határaimat.Csapatban futni nagyon motiváló.Amikor látod hogy más is olyan csatakosra izzadt mint te,és legalább annyira nem kap levegőt,az jó.:)Rengeteg plussz energiát ad hogy más is azt éli át amit te.Nem vagy egyedül,kapsz segítséget bármi történne.És ami a legtöbb energiát adta és felért egy energiaszelettel az az hogy ott az edző (itt kapásból 3 is volt),és nem hagyja hogy lassulj, megállj,elhagyd magad.Tökéletesen betartották azt amit megígértek.Kihozták belőlem a maximumot, kimerülésig edzettem.Azt hittem meghalok,de végigcsináltam.És azt is meg kell említeni hogy új embereket ismertem meg,jó kis tanácsokat kaptam,és ötleteket gyűjtöttem hogy hogyan edzek egyedül,min változtassak,hogyan legyek jobb.Megint legyőztem egy nagy fotósmumust:a lépcsőzést.Azóta minden edzés alkalmával lépcsőzök is mert tudom hogy hozzátartozik a terephez, és rengeteg haszna van.

Szóval ez az edzés maga volt a pokol,ennyire még nem szenvedtem,de csak hasznom származott belőle.Tudom, furán hangzik amikor azt mondom hogy különleges program, de így van.Szenvedsz egy órán keresztül mint egy kivert kutya, és mégis úgy mész haza hogy várod a következőt.Én várom nagyon,megszerettem ezt az edzésformát!!!!...:)