Már 33 420 696 km-t sportoltatok

BRM 300

powerhiker | 2013-07-08 13:48:37 | 4 hozzászólás

Már egy ideje olvasgatok a Párizs-Breszt-Párizs kerékpáros teljesítménytúráról, ami szépen észrevétlenül felkerült a bakancslistámra. Itt maximum 90 órán belül kell teljesíteni kicsit több, mint 1200 kilométert. Nem igényel talán olyan kivételes képességeket, mint mondjuk egy Spartathlon, elérhetőbb az átlagember számára is, mégsem kis dolog.

 

Ami igazán megfogott ezekben a Franciaországból származó brevet-ekben, az a hozzájuk kapcsolódó teljesítménytúrázó mentalitás. Ezt szeretném megvalósítani, nem csak kerékpározásban, hanem ultrafutásban is. Itt van belőle egy kis összefoglaló a PBP honlapjáról:

 

1. Mindenekfelett légy udvarias, ami azt jelenti, hogy légy figyelmes másokkal. Míg a versenyzésben van helye a nyers agressziónak, a teljesítménytúrázásban nincs. Próbálj a kerékpározás, a klubod, az országod nagykövete lenni.

 

2. Ha már egy ideje egy bolyban tekersz, és mindenki kevette a részét a munkából, próbáljatok meg együtt célbaérni. Ebbe még az is bele kell, hogy férjen, hogy megálljatok, ha valaki defektet kap.

 

3. Támadásoknak nincs helye ebben a sportban. Ha valaki leszakad, mert nem tudja tartani a tempót, az rendben van. De hirtelen tempóváltásokat csinálni, hogy lerázzuk a társakat, az nem udvarias. Éppen ezért nincs sprint sem a végén, egy bolyon belül mindenki azonos időt és besorolást kap.

 

4. Kerüld el, hogy bármilyen szabálytalan helyzetbe keveredj. Tartsd be a szabályokat. Ebbe a közúti szabályok is beletartoznak, vedd figyelembe a stoptáblákat és a piros lámpákat. Csak a túra résztvevőivel tekerj együtt. Ha a bolyt huzamosabb ideig követi egy autó, különösen éjszaka, akkor ott valami nincs rendben. . . . Ha egy szabálytalan kísérőautó társaságában találod magad, tekerj előre vagy maradj hátra, ne maradj a szabálytalan csoporttal . . .

 

5. Légy barátságos az önkéntesekkel és a versenyrendezőkkel. Kövesd az utasításaikat. Köszönd meg, hogy rád szánták az idejüket. . . .

 

6. Érj be a célba! A cél az, hogy az adott körülmények között a lehető legjobban menj. Gyorsan menni, aztán feladni, mert nem tudtad megvalósítani az időterved, az a legnagyobb bukás.

 

A Párizs-Breszt-Párizsra kvalifikáció szükséges, ami abból áll, hogy előtte, azonos évben, teljesíteni kell egy 200, 300, 400 és 600 kilométeres túrából álló sorozatot. A kvalifikációs túrák persze önálló életre keltek, önmagukban is elismeri őket a szervező klub. Pár éve már Magyarországon is vannak ilyen túrák, a BRM sorozat megtalálható a túranaptárban.

 

A szervező csak az eredeti, francia ellenőrzőlapot és az itinert biztosítja, nyilvános helyeken, pl. kéktúra bélyegző, étterem stb. kell pecsételni, ellátás, frissítés nincs, teljes önellátás van.

 

Most, hogy végetért számomra a futószezon, gondoltam, megpróbálok egy ilyen túrát. Edzésekkel nem készültem rá, nem hiszem, hogy több, mint 100 km bicaj volt összesen az elmúlt év során. Szép terv egy nap alatt megnégyszerezni az éves edzéskilométeremet :)

 

Sajnos korábban egy sportossági rohamomban lefűrészeltem az országútimon a villanyakat, és most az edzettségemhez és a távhoz kissé távol és alacsonyan van a kormány. Pakolási lehetoség sincs rajta, kénytelen voltam hátizsákot vinni. Nem túl menő, de 300 kilire már kell felszerelés, ruha, étel.

 

A rajt folyamatos, reggel 5 és 6 kozött, ami kicsit kellemetlen abból a szempontból, hogy azokkal, akik az én tempómat tekernék, de mondjuk fél órával utánam indulnak, sosem találkozok. Ha meg valaki utolér, vagy én őt, akkor valószínuleg nem tudunk együtt menni, mert más a tempónk. Így ez a vállalkozás kissé magányosra sikerült, pár kilométert mentem csak másokkal.

 

Kb. 10 kilométernél kereste az utat egy rekus (fekvőbiciklis) túratárs, mondott valami, amit nem értettem, azt hittem külföldi, és angolul válaszoltam. Kerülgettük egymást jópár kilin keresztül, angolul beszélgetve, mígnem rájöttem, hogy magyar :). Jót nevettünk, és még együtt mentünk talán 40 kilométert, de csak lazán, mert lefelé a fekvobicajjal ő volt gyorsabb, felfelé az országútival pedig én.

 

Az első kontroll Kőris-hegy, a Bakony legmagasabb pontja. Erősítve magamban a versenyzés néküli túramentalitást, többször megálltam, fényképeztem, kajáltam. Sajnos nem vittem kompakt gépet, telefonnal nagyon macerás volt, és menet közben nem lehetett. Ezt bántam, mert nagyon szép helyeken jártunk.

 

Lefelé majréztam egy kicsit, apró kövesek voltak a kanyarok, mindig jól lefékeztem. Két bátrabb túratárs is megelőzött. Megkoptak már kicsit a készségeim, meg a huszonéves fékgumikban sem bíztam annyira :)

 

Innét könnyebb szakaszra számítottam, de nem így lett. A Farkasgyepűig tartó pár órás szakasz keményen szintes, rossz minőségű út, és még tájékozódni is kellett. Élveztem de nagyon lassú volt. Nagy sokára örömmel pillantottam meg a pisztrángos-tavat, amit korábbi gyalogtúrákról már ismertem. Végül kiértem a 83-asra, és sima aszfalton javítottam az átlagom.

 

Arra számítottam, Döbröntén majd leülök és eszek valami komolyabbat, mert már kezdtem megzöldülni, és nem akartam egy túrán úgy inni a sponsert, mint egy ultramaratonon. Meg nem is volt nálam annyi. Sajnos a kontroll csak egy hotel recepciója volt, a lány kedvesen lepecsételte a lapot, de kaja nem volt. Tovább.

 

140 körül már komolyan elgörbültem, végül beestem egy falusi kocsmába, dupla kávé, kóla, chips, ropi, ami belefért. Innét megint tudtam haladni, és a eddigi erős szembeszélből is lassan kifordultam. Kezdett jó lenni, közeledett a Somló-hegy. Ez az egyik kedvenc helyem, sok régi túra és pinceemlékem van innét. Pl, mikor megvettem az első mountain bike-omat, és az első úton hatalmasat zakóztam erről a hegyről lefelé :)

 

A somlószőlősi kontrollponton végre lehetett szalámis zsemlét kapni, be is kajáltam, és megtömtem a zsebeimet, kitartott vagy 100 kilométerre. Persze megsértődött volna a Hegy, ha nem iszok meg egy deci somlóit itt :) Ahogy közeledett a 200, úgy lett egyre erősebb a hátszél, és minden szempontból rendben voltam. Át Ajkán, majd egy kemény mászás, 200 km, kávézás a kontrollponton.

 

Újabb erdei szakasz jött, hosszasan kanyargó szerpentinek, ismeretlen vidék. Végül a GPS track bemutat egy alig járt, füves erdei szekérútra. Gondoltam, valami rövid átvágás, követtem, le egy mély völgybe, majd olyan rossz lett az út, hogy le kellett szállnom tolni. Olyan szintet jöttem lefelé, hogy visszafordulni már nem volt erőm. Toltam a bozótban talán fél kilométert, míg kiértem egy aszfaltos útra. Először rossz irányba indultam rajta, de rájöttem, és rövidesen kiértem a nyilt mezőkre, egy országútra, lehetett haladni.

 

Veszprém előtt a 77-es út rettenetes volt, vagy 25 kilométer erős forgalom, és az autós az olyan állatfaj, hogy magában esetleg normális, de nagy tömegben megbolondul. Mindegy, vége lett. Nagyon tetszett különben a túra útvonala, nem is gondoltam volna, hogy ilyen élvezeteset össze lehet hozni, de ezt a szakaszt kihagytam volna. Veszprémen átkanyarogtam a GPS-t követve, majd 250 körül megvolt a kontroll Kádártán, kávé-kóla kombóval ünnepeltem.

 

Eltekertem egy falusi búcsú mellett, ilyenkor már kicsit szürreális a nézőpontom, arra gondoltam, milyen hiábavaló az életük azoknak, akik ott ácsorognak, bámulják a népitáncosokat, meg elverik a pénzt céllövöldére. Itt én vagyok az, aki él, aki már letekert ma 260 kilométert :)

 

Az utolsó maraton igen szép és kellemes volt, mögöttem a késő délutáni nap és a hátszél, alattam a sima aszfalt, a hegyek már sehol. Gyászoltam kicsit a több, mint húszéves hátsókerekemet, azt hittem, kiszakadtak belőle küllők, de a célban kiderült, csak a gumi lett szálszakadásos, csoda, hogy nem durrant ki. A kerekeim megérdemelnek egy jó szót, egy bőven 20 év fölötti Trek 1200-asból vannak, még hetes Shimano 105-ös rendszer, és egyszerűen elpusztíthatatlan. Ezen a túrán is mit kapott a kátyús hegyi utakon, és egy nyolcas sincs benne. Hja, a régi szép időkben még volt minőség :) 15:01 lett az időm, 20,2-es bruttó átlag. Fizikailag nem volt fárasztó, de a nyakam, fenekem, derekam, tenyerem sajgott a végére, nem szokta a cigány a szántást :)