Megújul az Edzésonline! Az új oldalakat és funkciókat elérheted ha ide kattintasz!

Már 54 024 453 km-t sportoltatok
tvjudit - blog

TDS 2011

tvjudit | 2011-08-30 22:35:18 | 22 hozzászólás

„...bevallom szívesen írtam volna le azt a mondatot, hogy "...és amikor rákanyarodtam a célfolyosóra és megláttam a hatalmas reflektorokkal kivilágított célkaput..." De azt majd legközelebb...."

 

A tavalyi befejezetlen CCC beszámolómból idézek, mi mással is kezdhetném... Nem igaz, hogy rögeszmémmé vált ez a futás, de kétségtelenül fontos volt, a megkezdett munkát be akartam fejezni. Célba érkezni Chamonixban: ez volt az egyedüli lehetséges forgatókönyve a befejezésnek. Hiszen ott kezdődött minden 2008. augusztusában, hát ott is kellett befejeznem a futópályafutásom ezen szakaszát...

 

Nem tudok most olyan beszámolót írni, mint szoktam. Rajt – útvonal – evés – ivás – érzetek – stb. Nem megy. Nem is látok minden pillanatot filmszerűen, mert túlságosan hosszú volt. Csupán kockák villannak fel, amelyek valami miatt fontosak lettek.

 

Kánikula...a rajttól kezdve borzasztó meleg van. Az államon lóg az izzadtság csepp, belefolyik a szemembe is. Nem győzöm törölgetni. A zsepim már cafatokban, amíg csak lehet szorongatom és törölgetem az újabb és újabb cseppeket. A fejem fő. Az első komolyabb csúcs alatt árnyékban menetelünk és kellemes a klíma, de ahogy közeledünk La Thulie felé, ismét forróság. Ez a Petit St. Bernard hágóig ki is tart, sőt még onnan is folytatóik. Forr az agyam. Belemártom a fejem a soron következő település forrásának teknőjébe. Élvezem a futást, lejt, majd sík a pálya. A menetidőm várakozáson felüli. 7 órához inkább közelít a 44 kilis, valójában 8 órára tervezett idő. Attila és Kinga várnak, de Gergő is ott van a ponton.

 

Eszünk-iszunk, együtt megyünk tovább. A következő szakaszon vihar van, nem megyünk fel a retteget hegyre. Nem tudom, hogy örüljek-e vagy azt mondjam, ez így nem ér, hisz akkor nem olyan. Nem olyan kemény. Vánszorgok a lejtőig. Hányingerem van. Próbálok lassan haladni, Gergő is küzd. Aztán elenged, megyek, de baromi lassan. A lejtőn megindulok. Norbi SMS-ét olvasom, meghat, megkönnyezem, feltölt, száguldom. Hisz ezért jöttem. Nem fáj semmi, nincs baj, ismét erős vagyok.

 

Közben Gergőt hívom, hátha jobban van, megvárnám. Nem veszi fel. Futok, száguldok. A lejtő alján aszfalt út, 14 km Cormet de Roselend. Szinte végig emelkedik picit, de épp annyira, hogy tudom, nem szabad futni. Már nem. Közben Gergő hív, jobban van, jön, megvárom. Együtt megyünk. Nincs jó kedve. De vele akarok menni. Hol van még a vége, de milyen remek lenne együtt menni. Időnként mondja, hogy menjek. Nem megyek, aztán picit igen, aztán mégsem. 70 kilihez együtt érünk. Attila-Kinga, eszem-iszom. Örülök nekik, bár Attila "letol", hogy miért írtam 2 órát erre a szakaszra, ami aztán 4 lett. Azóta sem értem, hol írtam ilyet, útvonal módosítás előtt is 4 órát szántam erre. Plusz 8 kilivel is az lett. Szóval minden szuper. Büféznék én, de tovább kell mennem.

 

Gergő marad még egy picit, innen kb. 6 és fél órát nélküle töltök. Leszáll az este, csodaszép minden. Csillagos az éjszaka és a szokásos fényfüzér csinosítja a sötétbe borult tájat. Megkönnyezem, annyira szép. Igen, ezért jöttem, ezt akartam megélni, látni. Ennek a füzérnek megint csak egy picike darabja lenni. Kisebb csoda, amit megélek, pedig már dehogy érzem magam jól. Norbit hívom, még az éjszaka előtt. Hallani akarom a hangját, meg tudom, hogy aggódik. Ne tegye, mert minden rendben. Haladok. Az éjszaka meleg, szinte végig rövid ujjúban vagyok, még 2300 méter fölött is, pedig fúj a szél, de a nappal felhevült testem hálás a pillanatnyi vacogásért.

 

Les Contamines előtt már a lejtő is fáj, de a síkon futok. Sokakat megelőzök. Attila és Kinga vár. Már órák óta várom őket, bőségesen eszem-iszom. Jó az étvágyam. Befut Gergő. Higgadt vagyok, mert már fáj mindenem, de szívesen ugranék a nyakába. Azt mondom, reggel 9 körül bent leszünk. Sokat szöttyögünk, míg végre elindulunk. Elálmosodom. Az állapot a következő lejtőig kitart. Onnan felpörgök, bár a mozgásomon már ebből semmi nem tükröződik. Együtt vánszorgunk. Ha megáll, megállok. Ha lemaradok, később bevár. Lerázhatatlanok vagyunk egymás számára. Talán valami láthatatlan kötelékkel kapaszkodunk egymásba.

 

A borzalmas Col de Tricot tetejére pirkadatkor érünk. Ami fent fogad maga a mennyország. A felkelő nap csodás rózsaszínjében kezdjük meg az ereszkedést. Én már csak bénázok a botokra támaszkodva, ő vágtázik. Aztán Bellevue, majd ismét küzdelmes lejtők és Les Houches-ba érek. Gergő már rég lent van. Annyira fáj mindenem, hogy szinte zokogok. Ott van Norbi és a többiek. Majd elsírom magam, de aztán ahogy Gergő kimondja, másfél óra és bent leszünk... Másfél óra, 8 kilométeren, na neee, ezt még közel 24 óra után is soknak érzem.

 

A lábaim felpörögnek. Futunk. Kezdetben lassan, aztán egyre lendületesebben. Még a kisebb emelkedőkön is. Szinte vágtázva érkezünk meg a Chamonix táblához. El sem akarom hinni. Gyors telefonok, hogy „bocs, gyerekek a másfél óra jó lesz egy órának is", Gergő egyeztet a családi befutóról, aztán egyszer csak Chamonix főutcáján találjuk magunkat. Reggel 9 éppen csak elmúlt. Az emberek az utcán, az ablakokban, kiabálnak, „allez"-nak, pacsiznak. Boldog vagyok és már semmim sem fáj.

 

"...és amikor rákanyarodtam a célfolyosóra és megláttam" a hatalmas célkaput...már a gyerekekkel és Mónival futunk, 2 pár botot markolok, nem hallok és nem értek semmit a környezetem történéseiből, mégis minden csodás és könnyed. Aztán egyszer csak megnyomom a stop gombot és keresem a számomra fontos embereket. 24 óra 21 perc és 49 másodperc, amit az Alpok ölelésében töltöttem. Totális giccs, de valójában arról van szó, hogy beteljesült az álmom, amire három éven át vágyott a testem minden porcikája. Nyilván sírhatnékom van, nyilván lenyelem a könnyeimet. Később megtudom, hogy dobogóra is állhatok. Szinte el sem hiszem, de mámorító.

 

A célban úgy érzem magam, mint a hős, aki megtért a véres csatából. Körbevesznek az ismerősök, barátok, családtagok és nem értik, hogyan történhetett mindez. Persze valójában magam sem, csupán sodródtam az eseményekkel, raktam a lábaim egymás után, mígnem ott termett előttem az áhított célkapu.

 

Köszönök mindent Norbinak!

Courmayeur-Chamonix-Budapest, 2011. augusztus 30. 

2014-05 hó (1 bejegyzés)
2014-04 hó (1 bejegyzés)
2011-08 hó (1 bejegyzés)
2011-07 hó (1 bejegyzés)
2011-05 hó (1 bejegyzés)
2011-04 hó (1 bejegyzés)
2010-09 hó (1 bejegyzés)
2010-07 hó (1 bejegyzés)
2010-06 hó (1 bejegyzés)
2010-05 hó (1 bejegyzés)