Nézem itt a júliusi edzésnaplómat, ami még kong az ürességtől. De tudom, hogy mire a végére érünk, az utolsó idei igazán erős hónapom számai fognak látszódni. Aztán még lesz 1-2 közepesen erős hét és már csak pihenés, hangolódás, utazás és menetelés az ismeretlenbe...   

Lassan két éve, hogy először Chamonixban jártam, hogy kísérőként átéltem ezt a versenyt. Menthetetlenül elvarázsolt! A környezet, a hangulat, a résztvevők látványa...soha előtte még ilyet nem láttam, nem éltem át. Hangosan még nem mertem kimondani, de pontosan tudtam, hogy egyszer én is a mezőnyben szeretnék lenni. Egy ideje már nem adott újat a futás, nem volt új motiváció, új cél. Hát kaptam...

Lassan tehát két év telt el azóta és mondhatom, hogy a felkészülés finishébe értem. Sok-sok mosolygós, jól eső futásom volt ez idő alatt és voltak persze küzdelmes, "nem szeretem" edzések is. Voltam sérült, volt, hogy fájt a futás, de akkor is mentem, mert akkor is hittem magamban. Megtanultam erdőben tájékozódni, futás közben enni, sőt sokat enni, sötétben lámpa fénynél futni, hátamon zsákkal és bottal futni, hóban-sárban-vízben futni, kora reggel és késő éjszaka, sőt hajnalban futni, vadaktól nem tartva futni, egyedül futni és társaságban futni, szóval olyan ez mint Gombóc Artúrnak a mindenféle csokoládé...

Lesz még egy pár hosszabb futás, talán még 1-2 verseny, aztán majd augusztus végén összecihelődök és megnézem milyen a pályán lenni... Mondjuk fura lesz, mert depósként már olyan otthonosan cikáztam az alpesi szerpentineken.

Mindenesetre most beírtam az augusztusi naplómba a nagy eseményt és hát kíváncsian, olykor pedig szorongva várom azokat hosszú-hosszú órákat.