Sohase gondoltam, hogy egyszer megszeretem a futást, pedig már többször is próbálkoztam a projecttel. Többnyire a mérleg bíztatására vágtam bele a dologba, nem is tartott sokáig. (A hülye mérleg meg csak röhögött).

Azután megpróbáltam tudományos alapra helyezni a probléma megoldását és elkeztdtem keresgélni a neten. Ki is derültek a turpisságok:

- jelentősebb túlsúllyal nem szerencsés kezdeni az én koromban

- ha kihúzom magam futás közben több levegő fér a tüdőbe (még ilyet! :-))) )

- futás közben meg lehet állni (nem szégyen)

- ha a levegővételt kísérő hangjelenségek több száz méteres körben hallatszanak, akkor nem ez az ideális tempó

- nem az a cél, hogy minnél hamarabb túl legyek rajta

És ami igazán megfogott Saci néni mondata: Nem szenvedni, hanem futni érdemes!

...És akkor újra belefogtam, először alkalom szerűen, majd némi fogyasztás és napirend átrendezés után rendszeresen.

Három hete minden nap futok valamennyit és az utóbbi 18 napban - azóta írom - 75 km-t futottam