150 ezren szavaztak a nem olimpiai sportágak csillagaira
Közel 150 ezren szavaztak a nem olimpiai sportági szakszövetségek által jelölt férfi és női sportolókra, csapatokra, edzőkre és szövetségi kapitányokra. A kategóriák helyezettjei idén először vesznek részt Sportcsillagok Gálaestjén.
A sportolanemzet.hu internetes oldal átlagos megtekintéseinek a száma, illetve az ott eltöltött időtartamok azt jelzik, hogy a látogatók kíváncsiak voltak a jelöltekre és felelősséggel döntöttek - értékelte szavazást a kezdeményezés ötletgazdája. Hoffmann Pál szerint a leadott 147 360 voks azt mutatja, hogy széles tömeg állt a nem olimpiai sportágak és azok létjogosultsága mellé - olvasható a sportolanemzet.hu közleményében.
Az öt kategória győztesei négy sportágból kerültek ki. A duplázás a táncsport képviselőinek sikerült, Bánhidi Dániel (férfiak) és a Szupergirls (csapatok) is az élen végzett. A nők mezőnyében a búvárúszó Gurisatti Lilla, az edzők között a kick-boxos Debreczeni Dezső, a szövetségi kapitányoknál pedig a sárkányhajósokat irányító Sziklenka László kapta a legtöbb szavazatot.
A legjobbak december 18-án az Akvárium Klubban vehetik át az elismerést a Sportcsillagok Gálaestjén, a Magyar Sportújságírók Szövetsége (MSÚSZ) által szervezett hagyományos Év sportolója-szavazás díjkiosztóján.
NOS Bajnokai 2014:
férfiak:
1. Bánhidi Dániel (táncsport) 10 337 pont
2. Gurisatti Gyula (sporthorgászat) 8876
3. Kakuk Levente (teke) 4417
nők:
1. Gurisatti Lilla (búvárúszás) 9086
2. Szabó Nikolett (fitnesz) 5555
3. Senánszky Petra (búvárúszás) 5181
csapatok:
1. Szupergirls (táncsport) 7401
2. Rába Sárkányhajó Club női egysége (sárkányhajó) 7394
3. Dragonmasters (sárkányhajó) 3116
edzők:
1. Debreczeni Dezső (kick-box) 8254
2. Lengyel Veronika (táncsport) 7861
3. Szabó Miklós (sárkányhajó) 7614
szövetségi kapitányok:
1. Sziklenka László (sárkányhajó) 3455
2. Zrínyi Miklós (kick-box) 2848
3. Weisz Róbert (kajak-kenu maraton) 1139
Forrás: MTI
Hasonló cikkek
Életműdíjat kapott Kiss Lenke, Dávid Sándor és Jocha Károly
Idén is lesz Sportcsillagok Gálaestje
Sportcsillagok Gálája - nem-olimpiai sportágak is a díjazottak közt
Még több címke
Ironman edzésterv kezdőknek: 9-20. hét 1
Első 5 kilométerem 498
Első 5 kilométerem 498
Első 5 kilométerem 498