Az Armstrong-ügy a sportág olimpiai szereplését veszélyezteti
A Reuters hírügynökség értesülései alapján akár a teljes kerékpársportot kitilthatják az olimpiáról, amennyiben a nemzetközi vezetőség bármilyen vétkességére fény derül az Oprah Winfrey Show-ban leadásra kerülő Lance Armstrong-interjúban.
A Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) tagja, a Nemzetközi Doppingellenes Ügynökség (WADA) volt elnöke, Dick Pound elmondta: ha olyan információ derül ki az Armstrong-interjúban, amivel bebizonyosodik, hogy az amerikai kerékpárost a sportág nemzetközi vezetősége segítette a doppingügyben, úgy akár a teljes kerékpársportot kitilthatják az olimpiáról.
„Az egyetlen lehetőség a sport megtisztítására, ha mindenkit kitiltanánk az olimpiáról. Ezzel azt üzennénk, hogy ha a legmagasabb szinten akarnak újra sportolni, akkor azt ki is kell érdemelniük" – javasolta a kanadai szakember.
„Pontosan ugyanezt kellett volna tenni a súlyemelésben is pár éve, azonban akkor azt mondták, hogy nem büntethetnek ártatlan sportolókat a kisebbség miatt. Egyszerűen a NOB nem lép fel elég keményen a doppingügyekben" – mondta Pound.
Frissítés:
Pound kijelentése után a NOB kommunikációs igazgatója Mark Adams adott ki egy közleményt. „Az elmúlt években az UCI rengeteget tett a doppingellenes küzdelemben. A sportág olimpiai programból történő kivétele nagyon valószínűtlen.” –fogalmazott Adams, aki az Armstrong-ügyhöz visszakanyarodva a közleményében azt írta, a NOB szerepe nem tisztázott.„Jelen pillanatban, amíg az interjú nem került adásba, korai bármiről is beszélni. Amint ez megtörtént és az UCI, illetve az USADA álláspontja ismert, már látszódni fog, hogy mi lesz a következő lépés.”
Forrás: nemzetisport.hu, velo.hu
Fotó: daylife.com
Hasonló cikkek
Dopping - Mo Farah nyilvánosságra hozza a tesztjeit
Dopping - életbe lépett a 2015 - ös WADA kódex
Armstrong kész öszintén együttműködni
4 hozzászólás
Én az utóbbira szavazok. Nem teheti meg hogy abszolút kitálal...mondjuk, azt se nagyon, hogy mindent tagad.... (nem csak becsületről, igazságról, hanem óriási pénzekről is szó van)
így gyakorlatilag majdnem az összes sportág olimpiai szereplését felfüggeszthetik! amúgy az ez az interjú teljesen olyan, mint armstrong egész karrierje. a tökéletes marketing mintapéldája. már lassan 2 hete csöpögtetik az infókat, a média meg kajálja be az egészet. óriási. mi lenne, ha az olimpiát függesztenék fel két ciklusra?! közben pedig lhelyette ehetne amatőr olimpia. és végre indulhatnék ;)!
Még több címke
Ironman edzésterv kezdőknek: 9-20. hét

Első 5 kilométerem

Első 5 kilométerem

Első 5 kilométerem

Izgalmas lesz az interjú. Remélem tényleg elege van a képmutatásból, sajátjáéból és másokéból is, és nem egy megtervezett játszma része a dolog.