prókátor futás

2012.06.30 Szombat, 06:00:00

Sport


verseny(verseny)

Edzés ideje

15:42:00

Távolság

112 km

Tempó

08:25 p/km (7.13 km/h)

Edzésleírás

 UB rajt reggel 6 -kor. Jó hangulatúi indulás. Rengeteg ismerőssel találkoztam. Az első szakasz jól ment a sok emelkedő ellnére. A kisérőcsapatommal Nemesgulácson találkoztam. 11-től iszonyú meleg kezdödőt. Balatongyörökön már a Balcsiban is megfürödtemFolyamatosan burogattam magamra a vízet, hogy kibírjam a kánikulát. Keszthelsen fürdés a szökőkútban majd a szabad strandon zuhany és kaja. Team megbeszélés. Feléledte és irány Berény. Ez kemény szakasz volt . Egy spori mondta, hogy az órája 45 fokot árnyékban 35 -öt mutatottt.Egyben voltam .Berény után tudtam meg, hogy van szint idő 22-ig be kell érni Balatonboglárra a 112 km-re. Elkezdtem jobban nyomni, hogy meg legyen. Jól ment ekkor is.Beérve kb 10 perc múlva összezuhantam , reszketés amit nem tudtamuralni hányinger és láz. Csapatom azonnal begyógyszerezett(szegények jól megijedtek ahogy reszkedtem) Döntés az lett, hogy pihenő aztán folytatjuk. A pihenés elhuzodott de nem lettem jobban Szédültem  hányinger és a lábaim.. az katasztrófa. nem tudtam járni. Így kinlodtunk egy darabig  éjfél után még vánszorogtam vagy 3 kilométer és eldöntottem . Vége.

Nem vagyok szomorú életem leghosszabbját 115 kilit letudtam iszonyú körülmények között. A csapatom nagyon jó volt. Köszönöm nekik is, hogy hozzásegítettek  az eddigi leghosszabbhoz.

Edzésszakaszok

Idő Táv
(km)
Tempó
(p/km)
Seb.
(km/h)
Szint
(m)
Minimum
pulzus
(bpm)
Maximum
pulzus
(bpm)
Átlag
pulzus
(bpm)
15:42:00 112 08:25 7.13 0 0 0 0
Új edzésszakasz

Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!

17 hozzászólás

RunKa képe

RunKa 4465 napja

Ó, erről lemaradtam :(

Basszus ... ez nagyon kemény menet volt, látom szomi nem vagy, ne is legyél, plusz még PB is neked ez a táv, hát barátom, emelem a kalapomat :)  Én nem vagyok mérvadó, de egy kilit sem futnék ekkora hőségben, minden elismerésem. Ugye láttad, hogy mennyire öszeolvadt a sörös müa pohár a célban ??? Durva, annak örülök, hogy jó döntést hoztál, a Balcsi ott lesz jövőre is, remélhetőleg hüvős szellőkkel :) Jövőre bekebelezed apuci :)

mandita70 képe

mandita70 4472 napja

Szép táv, bátor és jó döntés! Gratulálok

 

Daniloo képe

Daniloo 4473 napja

Gratulálok!
Majd legközelebb körbeérsz!

márkusöcsi képe

márkusöcsi 4473 napja

Gratula Sanyi, ez így is fantasztikus volt! ;)

faxau képe

faxau 4473 napja

Gratulálok, ebben a hőségben meg extra hatalmas teljesítmény!!

Armitage képe

Armitage 4473 napja

Gratulálok Sanyi!!!! Fantasztikus teljesítmény!

posztizoli képe

posztizoli 4473 napja

Gratula Sanyi!! 

ORBEA ORCA képe

ORBEA ORCA 4473 napja

Gratulálok a 112km-hez,nagy teljestítmény ebben a kánikulában,és mielőbbi jobbulást!

Török Töce képe

Török Töce 4473 napja

GRATULÁLOK KEMÉNY VAGY :)

HarcsaBarna képe

HarcsaBarna 4474 napja

Gratulálok, hát ez nem igazi futó idő volt! Majd jövőre megbosszulod!

Sipi képe

Sipi 4474 napja

Teljesen érthető, nem lett volna értelme folytatni, és nem is szabad ilyen állapotban!

Gratulálok, nagyon szép teljesítmény így is!

csetbalu képe

csetbalu 4474 napja

gratulálok Sanyi, öröm volt Veled néhány percig együtt futni.

ez emberfeletti volt, minden elismerésem!

Sneci-ke képe

Sneci-ke 4474 napja

Gratulálok a távhoz és a küzdelemhez. Remélem, már teljesen rendbejötél.

Wojtek63 képe

Wojtek63 4474 napja

Szépen daráltad, amikor párszor találkoztunk!

Gratulálok a 115 kilihez, a kitartó kűzdésedhez! Egyre erősebb vagy!!!

Vacskamati képe

Vacskamati 4474 napja

Aha, futóként igen. De emberként átértékelhető a vélemény!

yeppster képe

yeppster 4474 napja

Óriási gratula! Nagyon szépet mentél. Délután haromkor Vászoly és Dörgicse között az aszfalt megolvadt, érdemes elmenni és megnézni a sok cipőnyomot.

Példakép lettél:D

 

mjoci képe

mjoci 4474 napja

Gratulálok.

Ebben a brutális melegben ez is óriási teljesitmény.

Felszerelések

Add meg az edzéshez tartozó felszerelésed!