Edzésleírás
edf démász ötpróba-szeged, borvidék helyett.
terv szerint "nem kicsontozva" kellett teljesítenem a távot, valamennyi tempós résszel. 4 kör volt, a kör fele a töltésen, fűben. meleg volt rendesen, a 3 frissítőponton mindig ittam, pancsiztam, kicsit többet is mint kellett volna...
azt találtam ki, hogy az első kört lazább tempóban fogom teljesíteni, aztán körönként próbálok erősíteni. nem teljesen így lett, de azt hiszem a terephez, meleghez, tömeghez és a rengeteg iváshoz képest egész épkézláb tempó jött össze, amelett, hogy tulajdonképpen végigvigyorogtam az egészet.
az elején összefutottam Panyor Krisztivel, aki egy tökszimpi lány (és vb győztes triatlonista, csak abbahagyta, és most megint edz, és egyre erősebb)(szia Kriszti! :D), és megbeszéltük, hgy megyünk együtt egy darabon. Ő 4:30 körül tervezte, az jónak is tűnt indításnak. kb. másfél körig bandáztunk, akkor én gyorsabbra kapcsoltam. a második kör végén viszont beértem a mezőny végét, ami a töltésen nem volt vicces, mert a 2 sáv elég kevésnek bizonyult. de jó is volt, mert egy csomót integettünk, meg bíztattuk egymást. kellett már egy ilyen futás nekem, ahol nem volt időkényszer.
végig fájdalommentes, de nem subi-dubi tempóban mentem, csak az utolsó kör végén futottam maxot, mert EndrődiG. egykori edzője mellém gurult(Keller), és miután ráismertem, és el is meséltem neki, kicsit húzni kezdett, a végén meg csúnyán meghajráztatott, aminek az lett a vége, hogy a célba beérve egy kuka fölé görnyedtem azonnal, mert a víz elindult felfelé a gyomromból...de aztán visszament :).
ott volt Hauanita, Mártus (Zoé még puszit is adott :D), Francz, Aviczián, több nem jut eszembe...
meg Melinda is futott. ő végzett, mire én indultam. de integettek Marcival, meg a párjával még 2 körig, és asszem le is fotóztak :)
köv. hétvége Gyula fm.
Idő | Táv (km) |
Tempó (p/km) |
Seb. (km/h) |
Szint (m) |
Minimum pulzus (bpm) |
Maximum pulzus (bpm) |
Átlag pulzus (bpm) |
|
---|---|---|---|---|---|---|---|---|
00:22:20 | 5 | 04:28 | 13.43 | 0 | 0 | 0 | 0 | |
01:12:25 | 16.6 | 04:22 | 13.75 | 0 | 0 | 0 | 0 |
Nagy Gratula Lilla!
...azt hittem ott leszel a Borvidéken...na, majd jövőre...esetleg MÁLYVÁBAN...??? ;) :)
Gratula!
Szerintem nem ismertelek meg, majd legközelebb. :)
Gratulálok! Szép volt! :)
Lilla, mit találtam.
Egy profi a rajt előtt :)) http://szegedcafe.hu/wp-content/gallery/120506_edf_olimpiai_futas/016.jpg
Innen: http://szegedcafe.hu/galeria/galeria/kozelet/a-legkisebbek-is-nekivagtak-az-olimpiai-futoversenynek/
Gratu!
Nagy szerencséd! ;)
Azé' ecce gyere L!
Gratulálok nagyon szuper időt mentél Bajnoknő:-)
Nagyon szép tempóban és látványosan könnyedén futottál, gratulálok a győzelemhez!
Szép volt Lilla, és én is örülök, hogy találkoztunk!! :)
Nagy grat!
like:o)
Ha ez tényleg ennyire laza, hogy még Keller fárasztását is bírtad közben, akkor a 3:00-án belüli maraton már gyerekjáték ;). A hétvégén meg bandázunk egyet, de én csak lazázok majd.
Ez igen szép futás abban a dögmelegben. A két sáv tényleg kevés volt, még Bodzára is ráparancsoltak, hogy maradjon a jobb oldali sávban! :)
Gratulálok!!
GRATULÀLOK, így kicsontozatlanul is szuper ez! ;)
Gratulálok! Kíváncsi vagyok mi lesz, ha kifutod magad. Szerintem simán megtudod csinálni. Köszönöm az érdeklődés. Írtam.
ugye. :)
Azé ehhez futni is kellett,a körülményeket olvasva! Gratulálok!
Gratu Lilla! Jó volt találkozni!
Ugye nyertél?
tomcsi 4462 napja
ne is menjen pocsékba földünk drága kincse... :-))
grat, menté mint a meszes!