Edzésleírás
Borvidék félmaraton. 4 RUN 2.állomása. Számomra hihetetlen és elfogadhatatlan ami ma a versenyen történt! Én lelkes amatör futóként megróbálom a FAIR PLAY szellemét maximálisan betartani, és annak szellemében sportolni. Szóval a tavalyinál jóval erősebb mezőny a rajtnál. A start után Karalykó Sanyival, és valami Berecz Lajossal / nem ismerem, de azt mondták nagyon jó futó! / 3:19-3:20-as ezreket mentünk az első emelkedős részig. Itt a Berecz és Sanyi elment tőlem egy olyan 100-150m-el. A futás nagyon jól esett ekkor. 8km-nél át kellett haladni a rajtnál lévő chip szőnyegen!! Ezután egy 1km-es egyenes rész volt ahol az élen lévő Berecz srác már alig látszott!! Itt hirtelen a 150m-ből lett vagy 800m-er!! Hát tényleg nagyon nagy futó ha ekkora tempóváltást csinált, vagy szárnyakat növesztett!!!!! Mint kiderült nem ufó, csak egész egyszerüen ő egy rövidebb úton ment így a chip szőnyegen sem haladt át!!! Azt mondák a rendőrautó is rossz irányba ment! Ezzel nincs semmi baj!! De ilyenkor egy sportoló legyen az bármekorra is, forduljon vissza a rendes útvonalra!!! / Én tavaly a Bükki hegyimaratonon igy tettem, és végül mégis nyertem, pedig 5kilivel többett futottam/ Sajnos nem vagyunk egyformák!!!!!!!!!! Vissza a versenyre. 10kilinél utolértem Karalykó Sanyit, akivel az első komolyabb emelkedőig mentem. Mondta hogy mennyek mert ő lassabban futja az emelkedőket. Én toltam neki rendesen. Ekkor a második voltam! Aztán 14kilinél teljesen arcomra fagyott a mosoly! Fél évet készültem tudatosan, és keményen a hegyeken aminek most meg is lett az eredménye hisz nagyon jól bírtam őket! Sajnos egy valamivel nem számoltam!! A lejtőkkel!!!!!!!! Ebből pedig itt volt bőven. Zsigmon Előd, és egy másik srác úgy menetek el mellettem a lejtőn, mintha állnék. Az egyenes és emelekedős részeken megint rájuk futottam, de a lejtőn megint nagy lett a különbség!!!! Az utolsó emelkedőn a harmadik helyezett már gyalogolt!!!! De nem tudtam utolérni mert a lejtőt megint nagyon nyomták!!! Végül negyedik lettem. A célban kérdeztem Márkus Pistit hogy mi van az elsővel, aki a végén már újra látótávolságban volt!!! A hegyeket szerintem nem úgy futotta mint mi! Pisti azt mondta hogy hozzáadnak 1"!!!!!!!!!! percet az idejéhez!! Meg amúgy is ő nyerte volna!!!!! Ja, elnézést kérek hogy én minden kereszteződésben megkérdeztem az irányítókat hogy merre menjek!! Szóval ma a Szekszárd félmaratonon olyan győztest avattak aki nem teljesítette az adott távot!!! Ennek ellenére minden eredményhírdetésnél mosolygott és lekiismeret furdalás nélkül állt ott!! Ha én úgy lennék mondjuk félmaratonon OB bajnok hogy csak 20kilit futottam, akkor biztos nem ünnepeltettném magam!!! Én erre a versenyre fél évet készültem keményen, és tudatosan, hogy a legjobbakkal mérjem össze a tudásomat egyenlő feltételek mellett!!!! Sajnos nem vagyunk egyformák!!!! A teljesítményemmel ennek ellenér elégedet vagyok mert a másodiktól 1" perccel, a harmadiktól pedig 50 másodperccel kaptam ki!!! És mögöttem Karalykó Sanyi 2" percell utánam jött be. A pálya, a szervezés jó volt! Gratulálok minden részvevőnek!!!!!!!!! Ja, és talán már én vezetek a 4RUN sorozatban!!!!!
Idő | Táv (km) |
Tempó (p/km) |
Seb. (km/h) |
Szint (m) |
Minimum pulzus (bpm) |
Maximum pulzus (bpm) |
Átlag pulzus (bpm) |
|
---|---|---|---|---|---|---|---|---|
00:00:00 | 21.1 | 00:00 | 0.00 | 0 | 0 | 0 | 0 |
Meg az is lehet, hogy ő is csak a végén tudta meg, hogy mi van.
De tényleg nem ez számít. Ne hagyd, hogy ez kizökkentsen. Nagyon jól alakul ez az éved. Erre koncentrálj.
Hajrá és gratula. És jó, hogy tudtunk beszélni lent egy kicsit :)
Gratulálok Laca! nagyon szép, az "első" helyezett meg ha így jó neki, akkor aludjon nyugodtan. eygik sportember se tudna!
Laca,a lényeg,hogy Te nagyot futottál,ami volt benned azt megfutottad,nagyon erős vagy.
Csak ezzel foglalkozz,erre gondolj.
Ne törődj azzal,hogy az első nem volt teljesen fair játékos.Ő sem tehetett róla,hogy a felvezető rossz irányba vitte.íSzerintem ott akkor kellett volna versenybírónak közbelépnie,nem utólag időt levonni.Meg kellett volna állítani annyi időre,amennyi előnyt szerzett önhibáján kívül,és aztán újraindítani.
Gratulálok Bajnok!
Én is gratulálok! :-)
Gratula Laca,te vagy a bajnok.
Norbi megírta a lényeget, ennyi! Gratulálok!
Gratulálok Laca!
Szép volt, Laca!
Én is Neked drukkolok! Na...
Nekünk Te vagy a bajnok.. Ennyi!!!! Fel a fejjel!
Gratula, Laca!
Majd én megtanítalak lejtőn futni, Laca! :D
Gratulálok. Nagyon ügyesen futottál! Büszkék vagyunk rád!
Gratulálok Laca! A Te célod a 4 Run, és ebben elég jól állsz, ez a lényeg, ezért mentél. szuperül mentél a többin meg már kár bosszankodni.... A lejtőket meg majd gyakoroljuk...
Gratula Laca! Táv teljesítése ide vagy oda, a felvezetés ezek szerint hibázott, aminek Lajos se nagyon örülhetett. Ő ezt az utat választotta, te meg vezetsz az összesítettben legalább!
Gratulálok! Nagyot mentél egy kemény pályán.
Attól mert valaki régen ilyen szinten futott, nem hiszem hogy más elbírálás alá kell hogy essen! Valamikor csak észre vette hogy eltüntünk mögüle!!!! A fair az lett volna ha visszafordul az eredeti útvonalra. Én nekem nincs ilyen múltam, mégis ezt tettem a Bükkben!!!!
Gratulálok NAGYON mentél szép futás volt :)
Gratulálok! A többit sajnálom.
Gratulálok, nagyon gyors voltál, szép eredemény! :)
Ha a felvezető autó rossz irányba ment, az szerintem a szervezést minősíti...
Mindenesetre gratulálok, nagyon jó időt mentél!
Lényeg, hogy jót futottál, Laca! Nagyon szép futás, gratulálok! Keszhtelyen meg megnyered az utolsó állomást, és simán 4RUN bajnok leszel.
Valóban jó kis verseny volt, jó szervezéssel! Kár, hogy beárnyékolta a napot ez a malőr! Gratula az eredményedhez!
Julcs 4526 napja
Laca, lesz még verseny bőven amin bizonyíthatsz, de így is nagyon jót mentél! Remek lejtős részek vannak a Normafánál, pl a kilátónál van egy icipici lapokból összerakott valami, kissé veszélyes de úgy tűnik hogy "futópálya". Mellette lehet futni is :)