julcsi futás

2012.04.29 Vasárnap, 09:00:00

Sport


(edzés)

Edzés ideje

03:44:04

Távolság

42.2 km

Tempó

05:19 p/km (11.30 km/h)

Edzésleírás

St. Wendel Marathon, új egyéni csúcs, korcsoportos 1. hely :D

Egyrészt nagyon örülök a jó eredménynek, 3:45 alatt szerettem volna menni, ez sikerült, de azért szokás szerint, most is vannak tanulságok.

Egyrészt: az idő tökéletes volt. kb 17 fok, felhős ég, ideális. Az első körbe legalábbis. A másodikra ugyanis megérkezett a szél. Bár végülis ez sem volt tragédia, mert sok fordító volt, ezért ugyan szívtunk a szembeszéllel, de szerencsére néha hárszelet is kaptunk. 

Viszont a terep elég dimbes-dombos volt, az első körben nem veolt ezzel semmi baj, a másodikban már annál kevésbé esett jól.

Na, a tapasztalatok:

1. az első 2 óra csodálatos volt. Jól ment, tdutam figyelni a tempómra, úgy futottam, ahogy elterveztem (első 5 km 5 percesekkel, hogy "bemelegedjek", de ne fáradjak el nagyon, utána 5:10 alattiakkal lehetőleg 20-ig, aztán meg...)

2. Na igen, ez az aztán meg....Igazából az lett volna jó, ha onnantól 5:20 körüliekkel tudok menni. De valahogy nem akart menni. Néha 5:20, néha 5:40. Ettem zselét, ami szokott hatni, most nem éreztem. 24-től elnehezedtek a lábaim Lehet a szél miatt, lehet elsietten az elejét, nem tudom. Azt számolgattam, hogy oké, 5:30-as átlag is elég a jó végeredményhez, de akkor már csak 5:40-ek mentek. Aztán néha javult a helyzet, de összességéban 24 és 37 közt kicsit kínlódtam.  Attól, hogy a fejemben van egy idő, és azt meg kell futni. (Azzal vígasztaltam magam, hogy most nem szabad kikészítenem magam, majd az utolsó pár km-t megnyomom. De valahogy mégis....az ott szenvedés volt.)

3. Frissítés. Hm. mindenütt ittam, legtöbbször vizet, a végén kb 2-szer izot és ettem banánt is, illetve 20-nál és 30-nál ettem egy-egy zselét. A gond: az első 20 km-en szerintem összesen töltöttem 1 percet frissítássel. A második felén folyton megálltam, egész ráérősen eszegettem, szerintem 5-6 perc elment itt (a zselég frissítések egyenként kb. 2 percesek voltak. Megáll, kibont, megesz, vizet ráiszik, még egy kis vizet, feltápászkodik a földről, aztán viaskodik önmagával, hogy újra elinduljon = 2 perc mínusz) 

4. Viszont ami pozitívum, és eddig ezelőtt sose volt példa (a 30 km-es edzésemnél említettem már): meg tudtam nyomni a végét. Az utolsó 2 km-t újra tudtam 5:10-esekkel futni. (Remélem a jövőben ezt a 2 km-t fel lehet tornászni 4-5 km-re :) )

Szóval amit erősítenem kell:

* frissítés...

* ne lassuljak ennyire

* ne nehezedjenek el a lábaim

* valami motivíációt találni 24 km és 37 km közé...

Edzésszakaszok

Idő Táv
(km)
Tempó
(p/km)
Seb.
(km/h)
Szint
(m)
Minimum
pulzus
(bpm)
Maximum
pulzus
(bpm)
Átlag
pulzus
(bpm)
00:00:00 42 00:00 0.00 0 0 0 0
Új edzésszakasz

Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!

3 hozzászólás

gaborevi képe

gaborevi 4535 napja

Szívből gartulálok! :-)

Maráz Zsuzsanna képe

Maráz Zsuzsanna 4537 napja

Szép volt Julcsi! Nagyon jól mentél! Élveztem a beszámolód. :)

Levicopter képe

Levicopter 4537 napja

Itt is gratulálok!!!

Felszerelések

Add meg az edzéshez tartozó felszerelésed!