Nem erdőben, hanem a régi futókörömet gyalogoltam le, meg még 500 métert. Inkább a házakat néztem, nagy örömmel láttam, hogy néhányat felújjítottak, persze azt is láttam, hogy amit még júniusban jeleztem a közterület-felügyeletnek, hogy 2 méteres gaz van a járdán, és nem lehet rajta közlekedni ( mint kiderült a szomszédjuk 6-szor szólt be, igaz nem lakják a házat, ami már csaknem összedölt) tehát a városnak röpke bő félév alatt nem volt kapacitása egy kaszás/fejszést kiküldeni......hiába Szoboszlón csak a fürdő környékével foglalkoznak, azon kivül semmivel sem....és sok környező település kezd elhúzni melletünk. Pl. Püspökladányban az elmúlt 4 éves önkormányzati ciklusban 32 utcában építettek utat, itt Szoboszlón még kb. 20 utcát asztfaltoztak le, de még erre sem volt pénz.....nemhogy utat építeni.....Ebesen ( 4000 község félúton Szoboszló, és Debrecen között) úgy adják át az új utcákat, hogy le van aszfaltozva, itt Szoboszlón nincs rá pénz, majd 5-10 év múlva, de a mentő sem tud bemenni esős időben....
De itt van egy világhírű fürdő, oda fotocellás kukákra van pénz, de a 20 éve törött járda kijavítására nincs.......
Czeglédi Ferenc 4740 napja