Edzésleírás
Losonci 10 km, baromi hidegben. Most nem késtünk, mint tavaly :)) így volt idő felfogni, hogy mennyire nincs meleg...szerencsére ez futásnál nem érződött. 2 körös volt a verseny, első pár kilit lassabban, majd a kör végét gyorsabban tettem meg. Itt kezdett szúrni a hasam, de nem foglalkoztam vele, 23:35 lett. Második körre úgy indultam hogy kb ugyanennyit megyek az már jó mert szúr a hasam és már az oldalam is (biztos a reggeli nem evés és energiaital miatt-gondoltam ekkor még). Aztán nem foglalkoztam vele, és már nem is fájt annyira, tudtam még gyorsítani, és csak azon kaptam magam h egyre tempósabban megyek és egyre jobban esik, nem is fáradok. Utolsó km-en meglepően gyorsan utol értem egy jóval előttem haladó lányt, és meg is előztem, de akkor elsötétült minden. Egyből eszembe jutott mikor láttam 1x valakit rosszul lenni Keszthelyen, gyorsan le is lassítottam, hagy menjen a csajszi nem érdekel, figyeltem hogy ugye nem futok úgy mint az a keszthelyi srác. Szerencsére befutottam célig, ott ittam egy teát és minden rendben volt. A végét meg nem hittem el, másfél perccel gyorsabb lett a második kör! Örültem nagyon, a helyezés nem számított, inkább csak az érzés, hogy jól ment (leszámítva azt a pár sötét mp-et). Gábor is nagyon szépen könnyedén ment mint mindig, igaz elaludtunk 1 órát de lehet pont ez kellett hozzá. Szabi jól felfutotta magát a 4. helyre, Levi meg hihetetlen, -5 fokban feltűrt felsővel futott be a célba :) Mira pb-t ment, szegényt a fiúkhoz sorolták, remélem azóta átkerült a megérdemelt 3.helyére.
Összességében nagyon jó verseny volt:) Utána egyenesen mentünk a rokonokhoz, pótolni az elégetett kalóriákat.
Idő | Táv (km) |
Tempó (p/km) |
Seb. (km/h) |
Szint (m) |
Minimum pulzus (bpm) |
Maximum pulzus (bpm) |
Átlag pulzus (bpm) |
|
---|---|---|---|---|---|---|---|---|
00:45:37 | 10 | 04:34 | 13.15 | 0 | 0 | 0 | 0 |
Gratula Julcsi vagyis Julcsová :-))), nagyon szépen mentél. A káposztás levesed mind befaltam, olyan éhes lettem a végére, köszi, így utólag is.
Gratulálok.
Köszi fiúk! Habakukk, ezt is ki kellett próbálni, most már tudom, de ígérem többet ilyen nem lesz és rendesen megreggelizek :)
1 órával többet aludtál, de a reggeli így ki is maradt, amit az energiaital nem pótolt. Tanulságos...
Jó kis összefoglaló! Nagy gratula Neked! :)
Julcsi, nagyon szép eredmény gratulálok hozzá!!!
Julcs 4661 napja
:-) szívesen, megérdemelted ezután a remek, frissítő nélküli futás után!