Edzésleírás
Bécs-Budapest befutó, 4 napi biciklizés után. Eleve izomlázzal indultam, első 5-6 kilin nagyon furcsa volt hogy futok és nem tekerek, aztán ahogy jött az emelkedő belejöttem, ott tudtam előzgetni is, majd nagy csatában végül a 8. helyre sikerült befutni. Időterv nem volt, csak egy levezetőt szerettem volna a bicikli után. Nagyon jó lezárása volt ez a bébu-nak, az egész verseny remek volt, örülök hogy a fiúk kísérője lehettem! Gratulálok Gábornak, aki a lyme után első több napos megmérettetésén ügyesen helyt állt és mindent megszervezett (nem kevés munkája van benne, ezt elsőkézből bizonyítani is tudom:)) kerekeken futó Oláh Tominak aki hihetetlenül száguldozott kivétel nélkül minden nap, Daninak aki kibírta a sérülésekkel, mosolygott, fényképetett is és nem nyafogott hogy fáj, Szabinak aki végig dumálta minden futását s közben indián szökdellt és háttal is futott, Pierre-nek aki betegsége után is úgy beszél futás közben mintha sétálna! Szép volt fiúk, tökjó volt veletek ez az 5 nap! Ilyet még-még! :)
Idő | Táv (km) |
Tempó (p/km) |
Seb. (km/h) |
Szint (m) |
Minimum pulzus (bpm) |
Maximum pulzus (bpm) |
Átlag pulzus (bpm) |
|
---|---|---|---|---|---|---|---|---|
01:44:50 | 21.1 | 04:58 | 12.08 | 0 | 0 | 0 | 0 |
Gratula! Ennyi tekerés után nagyon jót mentél. A fiúk meg nagyon szerencsések, hogy ilyen klassz társaságot kaptak 5 napon keresztül. :-)
Gratulálok! Nagyon jó kísérőnk voltál, azt hiszem ezt nem tudjuk elégszer megköszönni. :)
Julcsi, Te kísérők gyöngye! Köszönjük még egyszer!!! És gratula ehhez a keresztedzéshez:-)
Gratulálok a futáshoz és a lelkes kiséréshez is. Igy persze, hogy könnyen futottak..:o))
Gratulálok Julcsi, nagyon jó tempót futottál!
Julcs 4724 napja
Köszi fiúk, nagyon rendesek vagytok jól esik, ti is remek kísérő alanyok voltatok, és tökjó volt ez az 5 nap!!