Edzésleírás
Ilyen nagy távot még sosem írtam be az edzésnaplómba :)
SPAR Maraton, az első. Náthásan, torokfájósan álltam rajthoz, de már egész héten izgultam a verseny miatt, meg sem fordult a fejemben hogy nem indulok. A rajt pillanatától nem éreztem hogy beteg lennék, ez a szomjazáson kívül kitartott a célig és még pár óráig utána is. 27-28 km-ig tudtam tartani a tervezett 5:10-5:25 közötti tempót (tudom elég nagy kilengés, de nekem elsőre jó volt így). Addig azt éreztem megy majd ez még jobban is, de aztán folyamatosan lassultam. A rakpartra visszaérve tűző napon kellett futni végig, és nagyon vártam minden frissítőt, ahol egyre több és több időt töltöttem. 32-33 körül kezdtem gondolkodni hogy miért nem megy gyorsabban, de nem jöttem rá. Egyszerűen nem ment. Lehet hogy azért, mert még sosem futottam 28 km-nél többet egyhuzamban. Mindegy, onnan már csak 10 kili volt, azt ketté szedtem, 5-5 km-re. Végül ideje volt beérni, az a sok ember a célkapu előtt párszáz méterrel, hú dejó volt, meg az útközbeni összetalálkozások is! :) Nem emlékszem nagyon nagy holtpontra, nem volt ilyen, vagy csak más érzés mint a félmaratonnál és nem jöttem rá, hogy ez az :) A női 3 fős maratoni csapatunk ob 3. lett, a fiúk meg elsők! De a többiek is jól mentek a meleg ellnére!
Célba érés után sokkal rosszabb volt megállni mint gondoltam, azt hittem közben jobban szenvedek majd, de az utána következő fél óra rosszabb volt mint bármelyik perce a futásnak. Végeredményben, a meleg és a betegség ellenére, elsőre egész jól esett, bár az átlag tempó elég siralmas lett.
Idő | Táv (km) |
Tempó (p/km) |
Seb. (km/h) |
Szint (m) |
Minimum pulzus (bpm) |
Maximum pulzus (bpm) |
Átlag pulzus (bpm) |
|
---|---|---|---|---|---|---|---|---|
03:52:36 | 42.2 | 05:31 | 10.89 | 0 | 0 | 0 | 0 |
Wáóóóóóóóóóó!
Hatalmas Gratuláció!!!!! Mind a távolsághoz, mind pedig a helyezésnek! Nagyon örülök nektek! :D:D
Óriási dolog :) Jó volt olvasni a beszámolód!
Jó pihenést, és további jó futást :)
Nem tudom olvassa-e még valaki rajtam kívül, de nem baj, azért csak leírom ha már elkezdtem: más helyzetben meggondoltam volna az indulást így első maratonra, betegen, de most nem is gondolkodtam rajta, és nem bántam meg, sőt! Jó volt ez így, nagyon jó. Köszönöm a sok-sok biztatást, a szép szavakat.
Szerintem ez tök jó (első) maratoni tempó, pláne abban a nagy melegeben. Ügyes vagy, gratulálok én erre a futásra 5 azaz öt csillagot adok. :-)
Nagyon-nagyon ügyes voltál, ügyesek voltatok mindannyian!!! :) Gratulálok és remélem már sokkal jobban érzed magad!!!
Nátha, torokfájás, szomjazás.. ez nekem is mind megvolt, negyed távon is.. Szóval rettenetesen nagyon gratulálok az elsőhöz, a csapathoz, a "siralmas" tempóhoz meg mindenhez!! Tényleg jó volt látni téged a futás közben! :)
(na és mindjárt Tátra... :D)
Gratulálok! Még sok ilyen jó maratont kívánok neked!:)))
hatalmas gratula Nektek!
Szép teljesítmény. Gratulálok.
Sokszor találkoztunk futás közben. Engem mindnig inspirált :))
Én is gratulálok, elsőre azért nem olyan rossz ez!:-)) Csapatban meg pláne!:-)
Ügyes kislány :-) És még találkoztunk is egy pillanatra.
GRATULA!
Gratulálok! Az első maratonhoz, és a csapat helyezéshez is! :)
Nagyon jól mentél!
Gratulálok! :)
Ezt el kellett kezdeni! - Ilyen nagy távot még...
Gratulálok, szép ez az eredmény, főleg ilyen "háttérrel".
Gratulálok.
Nagy nagy gratula! Ez nagyon szep volt!!
Nagyon jó idő az!Szép volt!
Gratula! Szép teljesítmény, főleg betegen!
Hey! Ez szerintem egy nagyon jó idő első maratonon! Pláne, hogy betegen álltál rajthoz, azt mondanám felelőtlenség, de túl vagy rajta és szépen megcsináltad. Gratulálok!
A csapat 3. helyhez is! Ügyesek voltatok!
Gratulálok Julcsi! Okosan csináltad! Ezt így kell és inen még nagyon sokat fogsz tudni fejlődni! :)
Julcs 4743 napja
Köszi Csillu :)