Edzésleírás
E.ON Délibáb MTB maraton, Hortobágy
Életem első MTB versenye, ráadásul kölcsön montival. Teljes nyugalommal vágtam neki ennek a versenynek szombat reggel 9-kor mondván, hogy láttam a mindenféle kerékpáros egyesuleti versenyzőt és gondoltam, hogy végigmegyek kényelmesen és lesz egy ilyen tapasztalat is. A rajt utan így is indult, mert ahhoz képest, hogy 54 km állt a mezőny előtt és a füves pusztában volt a rajt, olyan iszonyú sprinttel indult mindenki, hogy a 2. km-nél azt hittem, nem érem meg a követkeőot.:-) De aztan szepen felvettem a tempót es a 10 km-nél már élveztem. Ekkor a terep meg egész jó volt. Aztán jöttek a göröngyök, buckák, lekaszált mezők, amelyeken ottmaradt a lekaszált fű es beleragadt a valtőba. Egyetlen esés volt, amikor is két pocsolya kovetkezett egymás után és az első utan hirtelen kellett volna a másik peremére átmenni. Na, ez nem jött össze es belezúgtam a sárba. A mögöttem kerekező srác azonnal odaugrott, hogy kell-e segíteni, de addigra már fel is pattantam. Az SPD szuper jól működött!
Ezzel az időeredménnyel a nőknél a 3. helyet sikerült megszereznem!
Úgy érzem nem ez volt az utolsó MTB verseny, amin résztvettem.:-)))
http://connect.garmin.com/activity/98036762
http://www.futanet.hu/versenyeredmeny.php?versenyeredmeny[method]=keres
Idő | Táv (km) |
Tempó (p/km) |
Seb. (km/h) |
Szint (m) |
Pedál fordulat |
Minimum pulzus (bpm) |
Maximum pulzus (bpm) |
Átlag pulzus (bpm) |
|
---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|
00:00:00 | 56.8 | 00:00 | 0.00 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 |
Én is gratulálok! Első MTB versenyed és egyből dobogós lettél, szuper csaj vagy!
Gratulálok!!! :)
Köszönöm szépen mindenkinek!
Ez a "Hű de jól érzem magam" jól hangzik.:-)
Gratulálok a dobogóhoz! Szép volt!
Gratulálok a 3. helyhez. Azért a 28 fok felkúszott 34-ig, mire beértél.
Igaz nem terep , de ajánlom figyelmetekbe :
Hű, de jól érzem magam 110K |
|
2011.07.17 |
Pásztó Ecseg Alsótold Magyarnándor Becske Szarvasgede Apc Gyöngyöspata Pásztó
Pásztó, sportpálya
6.00-9.00 óra 900 Ft/fõ 116 km 1700 m 8 óra MTSZ 75 pont
Kupa az I.-II.-III. helyezettnek, ill. a leggyorsabb hölgynek.
Gratula,szép lehetett..a frissítés:-D!
Grat ! Tudod Te hogy kell frissíteni :DDD
szkata73 4829 napja
Köszi Szuszu!:-))