Edzésleírás
Merkapt Szezonnyitó 3. nap
Harmadik napra - okulva az előző napból - olyan útvonalat választottunk, amin már jártak közölünk, így minimalizáltuk az eltévedés kockázatát. Kezdésként mászás a település határában, majd a kék+-en áttekertünk Mátraszentimrére. Innen a Szén-patak völgyét követve ereszkedtünk Szalajkaház érintésével Lajosházáig. Az utat izgalmas patakátkelések színesítették, amit tovább fokoztak a régi kisvasút hídjainak maradványain való átegyensúlyozások. Ráadásként a kisvasút felújított pályáján a sínek között a talpfákon zötykölődtünk néhány kilométert. Lajosházán egy kis pihenő a turistaház mellett, aztán dózer úton legurultunk a cserkőbányáig hogy meglegyen az előirányzott kilométer. Ezután a Komlós patakkal párhuzamosan felfelé induló erdészeti úton a korábbi utunkat keresztezve hosszasan kanyarogtunk felfelé. Az utunkat egy lefelé száguldó bringás veszélyeztette csak, aki Balázzsal frontálisan össze is ütközött. Szerencsére Balázs is egyben maradt és a retro kerekes is folytathatta útját. Jó minőségű úton haladtunk tovább, míg elértük a Görgőbikki utat majd azon felfelé haladva a szénégetőknél balra fordulva visszaértünk Mátraszentimre mellé. Innen a pihentebbek még mentek egy kört Fallóskut felé, ahonnan a zöld jelzésen meredek lefelén haladtak Ágasvár lábáig. Itt találkoztak a Mátrabérc teljesítménytúra utolsó elhaladóival, majd a pontőrökkel is. Szerencsére így nem kellett a szűk ösvényen a gyalogosokat kerülgetni. :-) Innen erdészeti úton feltekerés a turistaházig, ahol előző nap már jártunk, onnan pedig a már szintén ismert kék jelzésen vissza Mátraszentlászlóra.
Idő | Táv (km) |
Tempó (p/km) |
Seb. (km/h) |
Szint (m) |
Pedál fordulat |
Minimum pulzus (bpm) |
Maximum pulzus (bpm) |
Átlag pulzus (bpm) |
|
---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|
02:50:00 | 38.19 | 04:27 | 13.48 | 800 | 0 | 0 | 0 | 0 |