Edzésleírás
Futókirándulás, de írhatnám bazi nagy dagonyázásnak is. Tegnapi nap után kedvet kaptam egy kis erdei „sétára”. Eredetileg 30 km-t terveztem töltésen, de a szombati élmények még élénken éltek bennem.
A gond csak ott kezdődött, hogy rossz cipőt választottam, eszembe sem jutott, hogy a terep cipőt húzzam fel. A z első szurdokot elhagyva az Óriás hegy felé, megszűnik a beton vápa, marad a feláztatott földes út. Itt még istenes volt, de sokat sejtetett. Tegnap este érkezett az eső, ami szépen komótosan, de biztosan teljesen feláztatta az erdei utakat. Szálkára ereszkedtem le az erdőn keresztül, hát itt-ott el kellett hagynom az erdészeti utakat, az avarban futottam.
Rengeteg vadat láttam, szegényeket felriasztottam a csörtetésemmel. Szálkát a másik útvonalon hagytam el (ahol tegnap érkeztünk a faluba), majd leereszkedtem a Haramia forráshoz. Kis frissítés, vad nézegetés, és indulás haza. Gyönyörű volt az erdő, de végig szenvedtem a sárlabdáktól a talpam alatt. Az időm nettó, a frissítésnél, cserkészésnél és a cipőtisztogatáskor állt az óra.
Itthon szembesültem, hogy nem sikerült a heti 100 km-t teljesítenem. Ez, még soha nem jött össze. Hát, holnaptól új hét következik, nagy elvárásokkal….
Idő | Táv (km) |
Tempó (p/km) |
Seb. (km/h) |
Szint (m) |
Minimum pulzus (bpm) |
Maximum pulzus (bpm) |
Átlag pulzus (bpm) |
|
---|---|---|---|---|---|---|---|---|
02:48:13 | 25.73 | 06:32 | 9.18 | 598 | 0 | 0 | 0 |
Azt a 30 métert neked adom az általam gyüjtögetettből, jó?
Egészségedre varacskos malacka!
Kellemes túra lehetett, egészségedre!
Szép kis hetet hoztál össze:)
a könnyű súlyoddal azt a csörtetést meghallgatam volna:D egs
Ez az útvonal is nagyon jól hangzik, remélem a következő látogatásunkon megmutatod:))) Egészségedre!
Bakker, nehogy má' harminc méteren idegeskedjél! Így is tiszteletre méltó hetet szedtél össze! Jó kis kirándulás lehetett, a sár ellenére! Egészségedre!
NincsMeSE 4934 napja
Princike, nem mondja, hogy ennyin múlott a cento chilometri..??
Itten' küldöm Magának a hiányzó darabkát (:
Egyébként, ha beiktatott vóna' még egy szokásos, Usain Boltos "Béla tér - Garay tér" sprintet, point meg lett vóna' :-)
Az egész heti adagot tekintve pedig kb. nekem is ennyi szokott lenni.. havonta! :-)
1 szó, mint 100: molto grande gratula!!