Edzésleírás
Olyan szinten szar volt a mai futásom, hogy azt el nem lehet mondani. Talán a legrosszabb a 3 hét alatt.
Kezdődött azzal, hogy nem volt kedvem menni, aztán rávettem magam. A 2. jel, mikor kimentem a lépcsőházba vaalki olyan büdöset főzött, hog y a hányinger kerülgetett.
Aztán elindultam, végig magasabb volt a pulzusom, és lassabban kellett futni, idegesített ez is, meg a sok ember az utcán, mivel van most valami nagy sportágválasztó program, a nap is süt ezerrel, szóval kint van boldog-boldogtalan.
Egyébként se szeretem a tömeget, de ez most betett.
A következő pont, ami felhúzott, amikor a vattacukrosnál állt egy nagy sor, alig tudtam átverekedni magamat rajtuk, persze legelől állt egy kisgyerek, aki súlyban kb annyi mint én, korban a harmada és még a kezébe se adták, de már nyomta befelé, a büszke szülők meg mosolyogva álltak mellette, hogy milyen jófejek és boldogságot okoztak ezzel a kis csemetéjüknek.
Innentől nem volt kérdéses, hogy a semmi kedvem még mínuszba is fordult.
Azért egy szakmai kérdés: Mitől lehet az, hogy ha fekszek az ágyon, akkor 57-60 körül van a pulzusom, majd ahogy felállok és felveszem a cipőmet rögtön felugrik 90-100-ra? Szerintem ez nem normális.
Idő | Táv (km) |
Tempó (p/km) |
Seb. (km/h) |
Szint (m) |
Minimum pulzus (bpm) |
Maximum pulzus (bpm) |
Átlag pulzus (bpm) |
|
---|---|---|---|---|---|---|---|---|
00:36:35 | 5 | 07:19 | 8.20 | 0 | 0 | 0 | 0 |
Akkor ok. Megnyugodtam. Nekem is így van, hogy csak a hirtelen helyzetváltoztatás után megy fel 90-100ra, aztán normalizálódik olyan 80 körül, ha sétálok, állásnál kicsit lejjebb.
nekem és mindenki másnak is vannak szar magas pulzusos napjai. emiatt ne aggódj :)
a nyugalmi pulzus nekem is pont így viselkedik. fekve 60 lehet általában, aztán felállva sokkal több :)
mondjuk felállva és semmit nem csinálva csak akkor 100, ha épp szar napom van. különben visszamegy 85-90-ről 70-75-ig ha egy helyben állva maradok. de öltözködés, ilyen-olyan mozgástól simán normális nálam a 100
Köszönöm. Igen, örülök, hogy elmentem, de elsősorban a futás öröméért szeretek futni. Majd legközelebb jó lesz.
Kata, Te is futsz holnap?
Előfordul, hogy úgy érzed, kár volt elindulni. Amikor másnap visszagondolsz, már azt fogod gondolni, büszke vagyok, hogy tegnap mindezek ellenére megcsináltam amit kellett. Ügyes voltál, tudom milyen nehéz ilyenkor.
Köszi:)) Felvidítottál. Mind mindig:)
Nem csoda, hogy izgulsz, én minden verseny előtt izgulok. Ez természetes. Ügyes leszel holnap, érzem.
Sztem rögtön nagyobb löket kell a testnek, mint mikor a semmit teszed, ugye ez világos? Mint az energiatakarékos égő, az is akkor fogyaszt a legtöbbet, mikor felkapcsolod.
Ne törödj most a futásoddal, vannak ilyen napok, amikor minden annyira fos, ideges voltál, ezért a magas pulzus. Holnap v után, olyan pöpecet fogsz futni, hogy csak lesünk majd :-)))) Mint Rózi.
Ha nincs épp kedved menni, de mégis elmész, fuss olyan helyen, ha teheted, amit jobban szeretsz .
Amúgy meg kicsit zakkant vagyok én is, vagyis inkább érzem a gyomrom, de ez inkább a tudattalan izgatottság lehet a verseny miatt. Pihenj, olvass, monopoli :-)) Puszi !
Nem tudom. Tiszta nyomi vagyok egyébként is. Fáradt, pedig rendesen aludtam, nincs kedvem semmihez. A diétát is felfüggesztem mára.
Nem lehet, hogy ez a hülye időjárás is befolyásolja??? Én olyan vagyok, mint egy zombi...
monique 5002 napja
hát sétánál nekem nem nagyon marad 100 alatt :), de ez azért van mert én nem bírom a 4-5km/h sétát, 6-8km/h között megyek hangulattól függően :) az ilyen lassssssssssssú sétánál a 80 kb. stimmel..az öltözködéstől jobban felmegy a pulzus!