Edzésleírás
Hát mondjuk úgy, hogy tempó futásnak indult, és vánszorgás lett belőle. Jól éreztem magam az első körben, 14perces lett, de aztán a másodikban jött a kaszás, és erős volt nagyon, pedig semmi bajom nem volt, nem voltam igazán fáradt testileg, fejben voltam gyenge. Elhatároztam, hogy én aztán ezt még1x soha, és átíratom a nevezésem a VB-n sprint távra, és különben is feladom, és ennyi, minek csinálom ezt? de csak csináltam, még sétálni is "csak" a frissitőállomásoknál áltam meg, amiből azért volt bőven, azt tegyük hozzá. Igazából nem lett volna indokom feladni, de nehéz volt, nagyon nehéz, aztán valahogy azért mégiscsak elszenvedtem magam a 3.körig és akkor már tudtam, hogy nem adom fel, iszonyatos megkönnyebbülés volt, hogy jééé végig fogok menni, és 3 órán belül, ha kicsit csípkedem magam. Az utolsó körömet Józsi és Gyuri is könnyebbé tették, elfutottak velem egy darabig, ami tök jó volt, nagyon köszi fiúk! előtte Mózes is bíztatott, meg tényleg mindenki, úgyhogy nem volt mese végig kellett menni. De az utolsó kör nem is volt rossz, megvilágosodtam, tök sok ötlet eszembejutott a szakdogához, és lekerült az a borzasztó teher, hogy feladom, már tudtam, hogy nem, és mosolyogtam végig. A végét aztán még meg kellett nyomnom, hogy Viki ne érjen utol, így eléggé támolyogva értem célba, de büszkén, bár tudom, sokat kéne futni, mert ez gyenge, de talán így elsőre nem rossz!
Köszönet mindenkinek aki bíztatott, szurkolt, átsegített a nehéz pillanatokon, és jótanácsoka adott, mint Dávid, hogy ne áztassam szét a cipőm,amit persze nem nagyon volt erőm betartani a meleg miatt, így most eléggé furcsán járok a hatalmas vízhólyagok miatt!
Szép volt Polythlon!
Idő | Táv (km) |
Tempó (p/km) |
Seb. (km/h) |
Szint (m) |
Minimum pulzus (bpm) |
Maximum pulzus (bpm) |
Átlag pulzus (bpm) |
|
---|---|---|---|---|---|---|---|---|
01:10:00 | 10 | 07:00 | 8.57 | 0 | 0 | 0 | 0 |
Ha mondjuk 2-3 perccel lassabban bringaztal volna, akkor 10 percet nyerte volna a futason:)
De ez a sport asszem errol szol! Ebbe a hibaba mindenki beleesik egyszer, en tavaly Zankan:)
tormanoja 5188 napja
Igen ez tuti, teljesen igazad van! Sajnos ebben még nincs tapasztalatom, legközelebb majd próbálok jobban tartalékolni, és azt az uccsó 5 kilit lassabban megtenni!
Kösszi a tanácsokat!