Cs. Süni futás

2010.04.24 Szombat, 10:00:00

Sport


verseny(verseny)

Edzés ideje

16:08:00

Távolság

118 km

Tempó

08:12 p/km (7.31 km/h)

Edzésleírás

24 Órás OB, Sárvár. Elég jól kezdődött minden, egészen a hetedik óráig tökéletesen futottam. Ettem, ittam, futottam, óránként taktikusan három percet sétáltam, hogy maradjon energia a végére is. Aztán a hetedik óra után jöttek a gyomor-problémák, és ez kitartott a 16. óráig, amikor úgy döntöttem, hogy kár tovább erőltetni a dolgot, mert semmi értelmét nem láttam, hogy futok egy kört, aztán egy kör öklendezéssel tarkított séta, stb. Tanulságnak jó volt az egész, szerintem sokat tanultam ebből is. Az okokat tudom, a megszerzett tudást pedig kamatoztatom és felhasználom következő versenyeimen. Akit érdekel részletesebben, a honalpomon majd elolvashatja (szerintem este már elérhető lesz egy kis értékelés).
Ami nagyon fontos: fizikailag egyáltalán nem viselt meg a verseny. és (sajnos) jó néhány km bennem maradt. Sebaj, majd az UB-n megpróbálok a gyomromra is kellőképpen vigyázni. Elkeseredésre nincs ok, egy 24 órás versenyen előfordul az ilyesmi, ráadásul úgy gondolom, hogy nem kell szégyenkeznem, mert amit futottam, azt gyakorlatilag 13-13,5 óra alatt tettem meg, a többi csak szenvedés volt, ezt a köridőkből is meg lehet nézni.

Külön köszönettel tartozok mindenkinek, aki bíztatott és próbált jó tanácsot adni: Plékó és felesége Klári, Mittler István, Végh Attila, Zördi, Ala, Böki, Székely Ági, Pecsenye, mateve, Farkas, a FutóFórumos különítmény (Kókusz, Nicol, Bocsi, Steve, Elek, yoyoo-ék, és itt egy jó hosszú listát írhatnék, de nem teszem. Ne haragudjatok, ha valakit kihagytam, de tényleg olyan sokan bíztattatok, hogy nehéz lenne felsorolni az összes nevet. Nagyon jól esett, és jó újból és újból megtapasztalni, hogy mennyire jó társaság ez, és milyen jól összejöhet egy-egy új barátság néhány kör együtt-futásból is.
Találkozunk az UB-n! Apropó... UB. Úgy néz ki, hogy biciklis kísérő hiányában szenvedek. Valaki csatlakozna hozzám? Elég egy fél körre is, a verseny második felére elvileg megvan már az emberem, bár az is csak 85%-ig biztos.

Edzésszakaszok

Idő Táv
(km)
Tempó
(p/km)
Seb.
(km/h)
Szint
(m)
Minimum
pulzus
(bpm)
Maximum
pulzus
(bpm)
Átlag
pulzus
(bpm)
16:08:00 118 08:12 7.31 0 0 0 0
Új edzésszakasz

Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!

9 hozzászólás

bettiblue képe

bettiblue 5270 napja

Nagyon drukkoltam ám, és nagyon sajnálom, hogy nem úgy jött össze, ahogy eltervezted, de fel a fejjel, majd az UB-n kihozod magadból, ami itt most benned maradt.

Nicol képe

Nicol 5270 napja

Süni, de jó itt olvasni téged.:)

Sajnálom,hogy a gyomorproblémák megakadályoztak abban,hogy végig vidd a versenyt.
Ahogyan én láttam,nagyon okosan átgondoltan, szépen egyenletesen mentél. Gratulálok nagyon. :)


Bozót képe

Bozót 5271 napja

Csodálkoztam is, hogy mi történt, mert olyan szépen mentél az első felében! Sajnálom :(  De a tapasztalat biztosan segít a legközelebbi versenyen. Hajrá!

Pocokharcsa képe

Pocokharcsa 5271 napja

Sajnálom, hogy nem úgy sikerült ahogy szeretted volna. Itthonról drukkoltam mindenkinek, de legfőképpen Neked, hiszen az egész nagy Futócsaládból Téged ismerlek a legrégebb óta. Valamint talán a legjobban is. Éppen ezért olvastam szomrú szívvel, az eredményt amit elértél. És gondolkoztam, azon, hogy vajon mi történhetett. Mostmár tudom. Viszon nagyon-nagy akarat erővel rendelkezel és tudom, hogy a következő ilyen nagy versenyen kihozod magadból a maximumot. Sőt még annál is többet. Csak további sok sikert tudok kívánni.

Cs. Süni képe

Cs. Süni 5271 napja

Köszi a gratulációkat! Az én gyanúm is a frissítő asztal környékére vonatkozik, bár én onnan csak sima vizet vettem (elővigyázatosságból). Többen is láttuk, hogy egy slagból engedték bele az ásványvizes üvegekbe a vizet, majd azt töltötték a poharakba... Szerintem a magnéziumos lötyi is ebből a vízből készült. Az a bosszantó, hogy vízen kívül direkt nem vettem semmit a frissítő asztalról, nehogy valami gond legyen. Jó tanulság: ezentúl még a vizet is én viszem az ultraversenyekre.

plekoklári képe

plekoklári 5271 napja

Okosan döntöttél!!!!!
Azért gratulálok a futásodhoz!!!!

pecsenye képe

pecsenye 5271 napja

Gratula innen is. Nagyon szépen egyenletesen futottál a gondokig.  A gyomorgond tényleg sokakat utolért, van egy gyanúm, h a magnézium lötyi lehetett a frissítőknél. Legalább is akikkel beszéltem, mindenki ivott belőle.

Littleyu képe

Littleyu 5271 napja

Gratulálok az eredményhez! Szépen mentél amíg láttalak.
Sajnos én is tapasztaltam a gyomor-gondokat, nekem a kóla segített. Úgy hallottam sokakat utolért ez a mizéria a hétvégén. :(

pleko képe

pleko 5271 napja

Csak azt tudom mondani amit ilyenkor mondani szoktak....A befektetett munka nem vész el, és talán már a következő megméretettésen kijön a lépés.

Különősen a Te esetetben kívánom ezt Neked Barátom!!!!

Felszerelések

Add meg az edzéshez tartozó felszerelésed!