Résztáv: 10x300m (5km-es tempóban) / 100m laza
Mivel a kosármeccsek átkerültek szerdáról keddre, igy ütköznek a kedvenc futóklubos résztávos edzéseimmel. Szerencsére azonban a helyszin is megváltozott, minden második héten ugyanannak az iskolának az atlétikapályáján futunk, ahol a kosárlabda-bajnokság is folyik. Igy ha a meccseink eléggé korán kezdődnek, akkor technikailag lehetséges, hogy mindkét edzésen részt vegyek. Az egyetlen nehézség, hogy általában a kosármaccseken kihajtom magam, és hát a résztávos futóedzések a legkeményebbek, igy extra kihivás fáradt lábakkal és dehidratáltan nekikezdeni. De ami nem öl meg az erősebbé tesz - mondják, igy hiszem, hogy ha ilyen körülmények között is végigtolom az edzést, az bár gyilkosan fárasztó, azonban még nagyobb hatékonyságú.
A mai penzum 10x300 méter volt, közte 100 méteres pihenőkkel. Szokás szerint Karl csoportját választottam, ami a második leggyorsabb az edzésen (a leggyorsabbakkal max fénykoromban vehettem volna fel a versenyt, ott 2:50-es maratonisták vannak). Az edzésterv szerint 5 kilométeres futás tempójában kellett teljesitenünk a 300 métereket, igy kezdetben 4:20 körüli ezrekkel indultunk, amit relativ sokáig sikerült is tartanom. A végére azonban nagyon elfogytam, és 4:50 körülre lassultam az utolsó körökre. Borzasztóan elfáradtam, de büszke voltam magamra, hogy igy is végigcsináltam at edzést. Biztos vagyok benne, hogy az eredménye sem marad el. A Vaporfly most is jól teljesitett, mostanra biztossá vált, hogy ezt fogom viselni a maratonon.
Km Idő Tempó
1. 4:26 4'26"
2. 08:56 4'30"
3 13:18 4'22"