Edzésleírás
Ez lett volna az újonnan alakuló dubaji csapatom a Savages első edzése. Azonban egyrészt csak 3 ember jött el a megbeszélt időpontban, másrészt bedöglött a világítás a pályán, így közel 40 percig csak sötétben dobálóztunk. Ezt volt aki megunta, így elment, míg a végére ketten maradtunk, amikor is visszajött a világítás. Annyira nem bántam hogy nem lesz edzés, mert iszonyú fáradt voltam, tele volt a hasam, és nem voltam túl harapós/rohangálós kedvemben.
Egy darabig dobáltunk, majd kihívtunk két helyi arcot 2-2-zni. Edzetlenek voltak és kövérek, de az egyikük egészen jól dobott, a másikon meg látszott, hogy régen azért játszhatott. Ezzel együtt nem voltak kihívás számunkra (különösen kondicionálisan), hiába van most az én kondim is a béka segge alatt. Nem eröltettem meg magam különösebben. Kedvem sem volt hozzá, és szükség sem volt rá. 11-2-re nyertünk (az ellenfél egyetlen valószínűtlenül távoli triplát dobott be). Én inkább a csapattársamat tömtem labdákkal, de azért 4-5 pontot magam is bevállaltam. Ezzel együtt is éreztem, mennyire satnyán megy a játék. A védőlábmunkám a nullával volt egyenlő, még ezek ellen a tohonya játékosok ellen is. Labdabiztonságom nulla (amit fokozott a kevéssé pattanó talaj és a koszos, csúszós labda). A passzok olyan gyengék, hogy még ilyen lassú ellenfelekkel szemben is volt eladott labdám, ennél már csak én magam voltam lassabb, úgy mozogtam, mint egy vemhes viziló. A játékot sem élveztem különösebben. Sosem szerettem a 2-2-t, de így, hogy a társamat egyáltalán nem ismertem, és kb. nem volt semmi összjáték, sem kihívás a gyatra ellenfelek miatt, így még edzésértéke sem volt a dolognak. Ráadásul ez volt az első pick-up game-em Dubajban és nem voltam tisztában a szabályokkal sem: kell-e kötelező passz, mikor kell kivinni a labdát stb. Mivel mindig a worst-case scenario alapján játszottam, ettől csak még uncsibb lett az egész. Egyedül a dobások mentek valamennyire, de gondolom ebben benne volt, hogy közelebb van a gyűrű.
A játék végeztével legalább ugrálóköteleztem egy sort (5x1 perc a program első hete) majd elvégeztem a szokásos 3 szintű alap dobógyakorlatomat mindkét oldalról, a végén pár büntetővel, majd úgy döntöttem, első edzésnek ennyi most elég lesz. Hát ennél sokkal több kell, mert ilyen játékkal nem hogy a Division 2-be, de még Serdülő B-be se férnék be. 2 év teljes kihagyás után azért ez mondjuk nem nagy meglepetés. Az egyetlen pozitívum ma a dobógyakorlat volt, ritkán van lehetőség ezzel ennyi időt tölteni.