Edzésleírás
24. SPAR Budapest Nemzetközi Maraton és Futófesztivál Teljesítettem, mint első maratonista! :-D Jó verseny volt, jól szervezett, jó időben (bár 20 és 27 km között lehetett volna több zenész vagy több szurkoló). A tervem 4:00 órán belüli idő volt. Előzetes számítások alapján tudtam, hogy erre vagy egy kicsit jobbra is képes vagyok, de mivel max 30,8 km-t futottam eddigi leghosszabb távként, így óvatosabb voltam a tempóval és az időbecsléssel is. Szerintem ez is hozzájárult a sikerhez. :-) Na meg a helyenkénti családi szurkolások, amikor váratlan helyeken felbukkantak. Jól esett. :-) A rajt után felvettem egy tempót és azt próbáltam tartani. Figyeltem a pulzusom, hogy ne szaladjak nagyon gyorsan, hogy az utolsó 10 km-re is legyen erőm. Úgy éreztem, hogy a 150 körüli pulzusérték jó és tartható tempót eredményez, így ezt tartottam. 20 km-ig sikerült viszonylag nagyobb megerőltetés nélkül tartani az iramot. Féltáv után éreztem, hogy a jobb oldali nagylábujjam alja ég, mintha begyűrodött volna a zokni és attól vízholyag kezd kialakulni. Próbálgattam nyújtani a lábujjamat, mire enyhült a kellemetlen érzés, így nem álltam meg. Próbáltam elfelejteni, ami a következő frissítő után részben sikerült is. Csak azért részben, mert ez a szakasz (20-27 km közötti) amúgy is elég monotonnak tünt (a többihez képest). Se nézelődnivaló, se szurkulók, se zene (egy két kivételtől eltekintve) nem volt. Visszafelé már a Lágymányosi-híd és a Budafoki úti szurkolók oldották a hangulatot, majd 27 km után újra a Duna mellett futva kellemesebb volt futni, eszembe se jutott a lábujjam. A Szabadság-hídon Jocival beszélgettem, majd 32 km környékén elkezdtem figyelni ismét a pulzusom, hogy a max. 160-as értéket tartsam, ne lépjem túl (ezt gondoltam megfelelőnek a végéig). A 32 km fölötti szakaszokon már frissités közben sétáltam, nem akartam félrenyelni, így az idők romlottak, de a megfelelő mennyiségű és minőségű frissítést fontosabbnak tartottam. :-) A rakparton a Parlament után Pecsenyével találkoztam, gratuláltam a 24 órás versenyéhez. Ez is segített. Na meg az, hogy tudtam vele tartani egy ideig a tempót. :-) A család is újra felbukkant. :-) Szerencsére nem éreztem, hogy holtpontom lett volna valahol. Ennek külön örülök és még izomlázam sem lett, kivéve a nyakamnál a vállamban. Sőt az utolsó km nehézsége és a fáradság ellenére (még végig kellett futni a Hősök-terétől a Kós Károly-sétányon, majd vissza - de legalább a végén volt még egy utolsó frissítő) a legutolsó 200 m-en még sikerült egy kicsit gyorsítani (sprintnek nem nevezném, bár ilyen táv után annak is beleférne), így néhány futót megelőzve befutottam a célba. Elfáradtam, de örülök, hogy eredményesen sikerült. A család gratulált, sőt még a beutónál a nevemet is bemondták :-D MEGVAN!!! Megvan az első maratonom!!!
Idő | Táv (km) |
Tempó (p/km) |
Seb. (km/h) |
Szint (m) |
Minimum pulzus (bpm) |
Maximum pulzus (bpm) |
Átlag pulzus (bpm) |
|
---|---|---|---|---|---|---|---|---|
00:05:10 | 1 | 05:10 | 11.61 | 0 | 121 | 0 | 141 | |
00:10:20 | 2 | 05:10 | 11.61 | 0 | 0 | 0 | 145 | |
00:14:53 | 3 | 04:58 | 12.09 | 0 | 0 | 0 | 148 | |
00:04:57 | 1 | 04:57 | 12.12 | 0 | 0 | 0 | 150 | |
00:04:57 | 1 | 04:57 | 12.12 | 0 | 0 | 0 | 151 | |
00:04:47 | 1 | 04:47 | 12.54 | 0 | 0 | 0 | 151 | |
00:05:00 | 1 | 05:00 | 12.00 | 0 | 0 | 0 | 150 | |
00:05:03 | 1 | 05:03 | 11.88 | 0 | 0 | 0 | 149 | |
00:05:07 | 1 | 05:07 | 11.73 | 0 | 0 | 0 | 148 | |
00:04:54 | 1 | 04:54 | 12.24 | 0 | 0 | 0 | 153 | |
00:04:53 | 1 | 04:53 | 12.29 | 0 | 0 | 0 | 149 | |
00:04:59 | 1 | 04:59 | 12.04 | 0 | 0 | 0 | 149 | |
00:05:02 | 1 | 05:02 | 11.92 | 0 | 0 | 0 | 152 | |
00:05:08 | 1 | 05:08 | 11.69 | 0 | 0 | 0 | 151 | |
00:04:54 | 1 | 04:54 | 12.24 | 0 | 0 | 0 | 153 | |
00:10:03 | 2 | 05:02 | 11.94 | 0 | 0 | 0 | 153 | |
00:11:21 | 2 | 05:41 | 10.57 | 0 | 0 | 0 | 155 | |
00:05:05 | 1 | 05:05 | 11.80 | 0 | 0 | 0 | 155 | |
00:05:28 | 1 | 05:28 | 10.98 | 0 | 0 | 0 | 153 | |
00:10:11 | 2 | 05:06 | 11.78 | 0 | 0 | 0 | 155 | |
00:05:19 | 1 | 05:19 | 11.29 | 0 | 0 | 0 | 156 | |
00:04:58 | 1 | 04:58 | 12.08 | 0 | 0 | 0 | 156 | |
00:05:08 | 1 | 05:08 | 11.69 | 0 | 0 | 0 | 158 | |
00:05:35 | 1 | 05:35 | 10.75 | 0 | 0 | 0 | 157 | |
00:11:03 | 2 | 05:32 | 10.86 | 0 | 0 | 0 | 158 | |
00:05:27 | 1 | 05:27 | 11.01 | 0 | 0 | 0 | 159 | |
00:05:43 | 1 | 05:43 | 10.50 | 0 | 0 | 0 | 155 | |
00:05:36 | 1 | 05:36 | 10.71 | 0 | 0 | 0 | 157 | |
00:11:24 | 2 | 05:42 | 10.53 | 0 | 0 | 0 | 156 | |
00:05:29 | 1 | 05:29 | 10.94 | 0 | 0 | 0 | 158 | |
00:11:12 | 2 | 05:36 | 10.71 | 0 | 0 | 0 | 156 | |
00:05:38 | 1 | 05:38 | 10.65 | 0 | 0 | 0 | 157 | |
00:06:32 | 1.2 | 05:27 | 11.02 | 0 | 0 | 168 | 157 |
aRchi 5470 napja