borlali futás

2016.10.09 Vasárnap, 09:30:00

Sport


verseny(verseny)

Edzés ideje

02:42:49

Távolság

42.31 km Szint: 175 m

Tempó

03:51 p/km (15.59 km/h)

Pulzus

Átlag
167
Minimum
0
Maximum
0

Edzésleírás

Maraton OB

Összetett 11. hely, OB. 10. hely, csapat 1. hely (sajnos Feri kiállása miatt befértem a csapatba)

Az elvégzett edzésmunka alapján ez volt a realitás, bár titkon szerettem volna 2:3x:xx-el kezdődőd időt. A pályára és az időjárásra nem igazán lehet egy szavunk sem. Az utóbbi évek legjobb pályája és a tavalyihoz képest csak egy kicsit volt melegebb, a szél pedig inkább segített, mint hátráltatott (a 30 kiliseket pedig gyakorlatilag a célba fújta :) ). ...és a pálya is iszonyú pontosan ki volt mérve.

Magáról a versenyről: Szokásos módon pont előtte betegedtünk meg egy kicsit, így az utolsó 7-8 nap inkáb lábadozással, mint pihenéssel töltöttük el. Mindent terv szerint csináltam, de összességében ennyi volt ma bennem. Az első 1/3-ban nagyon sok időt eldobtam, mely szerintem a betegségnek volt betudható, így is egy kicsit magasabb volt az intenzitás, mint terveztem. A 2. harmad első fele a tervezettnek megfelelő volt, míg a második felében az 1. gél elfogyasztása után a pulzusom megugrott, így csökkentettem a sebességen. Az utolsó harmad első felében megittam az újabb gélt, mely tovább pulzusemelkedéssel járt, de tempó csak stagnált. Míg az utolsó harmad végére a pulzus elkezdett bezuhanni, a Lehel utcánál már csak egy fél gél ment be és onnantól már valóban versenyeztem. A hátszél és az a tudat, hogy még pár embert be kell gyűjtenem az utolósó 7-8 km-en újra 3:50 alatti ezreket eredményezett, ennek ellenére kicsit kedvtelenül értem célba.

Összehasonlítva a tavalyi időmmel, idén 2 perccel mentem gyengébbet úgy, hogy a pulzusom átlagosan 4 ütéssel volt magasabb, míg a körülmények gyakorlatilag hasonlóak voltak.

Andi remekül ment idén is, betegség után közvetlenül Neki sikerült az új egyéni csúcs. Elősorban Neki köszönöm, hogy idén is fel tudtam valamilyen szinten készülni erre a versenyre. Szintén jár a köszönet a frissítő csapatnak (Ercsinek, Rozinak és Kristófnak a Bertalnnál és Andi szüleinek, testvérének és Giovinak a Ferdinánd hídnál). Külön köszönet, akik szurkoltak, de még nagyobb kszönet a csapattársaimnak, akikkel héétről-hétre edzhetek.

Nem tudom még, hogy mi a következő cél, de egyszer jó lenne egy normális telet végigcsinálni...

A részletes adatok megtekintésére csak az edzés tulajdonosa jogosult!


Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!

1 hozzászólás

galagyuri képe

galagyuri 3009 napja

Remek eredmeny, gratulálok! Sok munkád van benne. Tenyleg sok kulonbseg van az eleje es a vege tempo kozott. Ha nincs a betegseg ez 40 alatti...

Felszerelések

Add meg az edzéshez tartozó felszerelésed!