Edzésleírás
Tompa Mihály teljesítménytúra + kitérő Zádorfalvára
minden fain volt: útvonal, rendezés, időjárás
a túra első felében az OKT-n megyünk több pecsételőpontot felfűzve uh én is éltem a lehetőséggel és kineveztem kéktúrának az elejét, Gömörszőlős után váltunk le a kékről szalagra uh innen saját idő terhére mentem el Zádorfalvára, hogy pecsétponton szakítsam meg a kéket. Zádorfalva is jó sötét hely, de a rajtnak helyt adó Putnok sem panaszkodhat. A teltházas kocsmában majdnemhogy elemlámpával kellett világítani délben. Az utcán megkérdezték a gyerekek, hogy magyar vagyok-e! Ezt nem tudtam hovatenni. Alsószuhára azért nem 'csak úgy' mentem át, visszamásztam a dombot, úgyis olyan kevés szint volt benne, jó erőben is voltam és nem utolsósorban szép volt a táj is. Alsószuháról végig erdőben jöttünk vissza, jelzetlenen ráadásul végig kiszalagozva. Többször gerincúton ahol a Sajó völgyére és a Bükkre szép kilátás nyílt.
(felpangáltak hogy a végén nyomjuk le Aggtelek-Zádort 2 kocsis logisztikával a túra után, belelkesültem de végül meggondolta magát a túratárs) Azért így is kerek volt.
Idő | Táv (km) |
Tempó (p/km) |
Seb. (km/h) |
Szint (m) |
Minimum pulzus (bpm) |
Maximum pulzus (bpm) |
Átlag pulzus (bpm) |
|
---|---|---|---|---|---|---|---|---|
06:30:00 | 36.75 | 10:37 | 5.65 | 750 | 0 | 0 | 0 |