Sport

(verseny)

Edzés ideje

19:05:00

Távolság

97.02 km Szint: 6052 m

Tempó

11:48 p/km (5.08 km/h)

Edzésleírás

Eiger Ultra Trail, Grindelwald, 2016. júl. 16.

101 km, 6700 m D+, 600 induló, célba ért kb. 400. Női abszolút 22., korosztályos 2. hely, 19:04.

 

Most is igyekeztem úgy versenyt választani, hogy össze tudjuk kapcsolni egy családi nyaralással. Már régóta nézegettem ezt az eseményt, gyönyörű fotók vannak fenn az oldalukon. Évente általában csak 1-2 ilyen hosszú versenyt vállalok be, ez megfelelőnek tűnt.

 

Az indulás nem volt teljesen zökkenőmentes, mert Szentlőrinc és Szigetvár között akkora viharba szaladtunk bele, hogy alig láttunk ki az autóból, Svájcban meg mindjárt az első hágón havazás és köd fogadott bennünket. Szerencsére ezután már minden nappal egyre jobb időnk lett.

 

 

A verseny rajtja szombat reggel 4:30-kor volt, nem mondom, hogy jól esett a 3 órai kelés. A rajt utáni egy órát még fejlámpával tettük meg. Az első 2 km-t aszfalton, míg kiértünk a faluból, aztán hirtelen szűkült össze az út egy keskeny ösvénnyé és eléggé feltorlódott a tömeg. Kissé rezignáltan vettem tudomásul, hogy kénytelen vagyok az előttem lévők kényelmes tempójában haladni, egy jó darabon esély sincs az előzésre. Ehhez még hozzájött az is, hogy ahogy egyre feljebb haladtunk, és közeledett a napfelkelte, drasztikusan egyre hidegebb lett. A rajtban beraktam a kesztyűmet a zsákba, azzal, hogy tök jó idő van. Aztán mire elértem az első frissítőpontot, teljesen megfagyott a kezem, alig tudtam kinyitni a zsákom. Innen viszont kiszélesedett az út, jobb tempóban tudtam haladni, a nap is feljött és a körülöttem lévő táj teljesen elvarázsolt, nem tudtam betelni vele. A táv első fele az Eigerrel szemben halad, úgyhogy teljes rálátásunk volt a Jungfrau-régió legmagasabb hegyeire. Egyre csak emelkedtünk, az első 12 km-en már nagyjából megvolt az 1200 m szint. First előtt egy hosszú acél függőfolyosó vezetett a sziklafal oldalában, azon kanyarodtunk fel a kilátó teraszán lévő frissítőpontra. Tériszonyosoknak csak becsukott szemmel! J

Innen egy viszonylag jól futható lejtős szakasz következett, elhaladtunk a gyönyörű Bachsee mellett, aztán megint egy hosszú mászás a verseny legmagasabb pontjára, a 2680 m magas Faulhornra. Úgy 2300 m felett teljesen téli körülmények közé kerültünk, mindent hó borított, egy-egy meredekebb szakaszon jókat lehetett csúszkálni. Volt pár létrás és köteles szakasz is, de ezeknél mindenhol ott álltak a hegyimentők is. Ez egyébként az egész versenyre jellemző volt, minden technikás, meredek szakasz közelében volt mentős személyzet.

A Falhornról egy hosszú, meredek, havas-köves ösvényen ereszkedtünk a Schynige-platte-ra, ahonnan nem csak a hegyek felé, hanem a másik oldalon lévő Brienzi- és Thuni-tavak felé nyíl lélegzetelállító kilátás. Egy rövid hullámzás után igencsak meredeken és nehéz, köves-gyökeres ösvényeken ereszkedtünk a verseny féltávjánál lévő Burglauenen frissítő pontra. Itt fedeztük fel egymást kölcsönösen egy versenytárssal, sejtve, hogy egy korcsoportban versenyzünk. Megkérdezte, nem akarok-e cipőt váltani, de mivel nem küldtem előre csomagot, az evést is rövidre fogtam, hamar elléptem. Innen megint hosszú mászás vette kezdetét, először Wengen faluba, aztán egy nagyon hosszú, szerpentines, meredek, napsütötte, meleg hegyoldalban a Mannlichenre. Számomra ez volt a verseny legnehezebb része. Úgy éreztem, csak vánszorgok és arra koncentrálok, hogy ne álljak meg, ha lassan is, de folyamatosan haladjak. Azért a táj időnként itt is feledtetni tudta a nehézségeket, az alattunk lévő, vízesésekben bővelkedő Lauterbrunnen-völgyre nyílt rálátás. A Mannlichen-en lévő frissítő pontnál ért utol a riválisom, innen egy kis külön verseny vette kezdetét. Egy jó darabon egyikünk sem tudott meglépni, nagyjából látótávolságon belül haladtunk, hol egyikünk, hol másikunk volt egy kicsit előrébb. Megint inkább csak hullámzott a pálya és már csak egy hosszabb emelkedő várt ránk az Eigergletscher-ig. Itt már közvetlenül az Eiger alatt haladtunk, de még biztonságos távolságból is félelmetes volt hallani, mikor egy-egy nagyobb jégdarab vagy lavina leszakadt és dübörgött az egész hegyoldal. Innen aztán egy egészen jól futható hosszú lejtős szakasz jött, az egyik szerpentines részen kövek zörgését hallom a fejem fölött. Felnézve látom ám, hogy két hegyi kecske száguld lefelé, az egyik éppen felém tart. Nagyon sokáig nem vett észre, csak pár méterre volt, amikor konstatálta, hogy ott állok és bámulom, és egy könnyed irányváltással kikerült.

A következő frissítőpont már csak 13 km-re volt a céltól. Itt egy kicsit hosszabban időztem, mert felhívtam a Leventét, hogy előre láthatólag mikor érek be, előkotortam a fejlámpát, ettem-ittam, mert úgy gondoltam, hogy a célig már ez a kaja kitart. Versenytársam innen persze előbb indult, úgyhogy megint teljes lendülettel rohantam lefelé, de sokáig nem láttam. A verseny utolsó 8-9 kilométere eléggé demoralizáló, mert amikor már majdnem teljesen visszaértünk Grindelwaldba, akkor felküldenek még egy hegyre. Na, itt értem utol a svájci hölgyet, ő akkor vadászta elő a zsákból a fejlámpáját. És itt jött az, amire egész nap vártam! Végre volt erőm felfelé is, teljesen megtáltosodtam. Ráadásul, a fejlámpák fényében sosem tudtam, ki van mögöttem és az is plusz erőt adott, hogy már nem akartam a megszerzett pozíciómat kiengedni a kezemből. Egyébként a versenyen egyáltalán nem tudtam, meg nem is akartam azzal foglalkozni, hogy hányadik helyen állok. Az utolsó néhány kilométeren már teljesen felszabadultan nyomtam. A fiúk pár perccel lekésték a befutómat, mert előbb értem be, mint ahogy előzőleg megbecsültem.

 

Összességében egy nagyon jól szervezett verseny volt. A rajtcsomag felvételtől az út jelölésig, e.ü. személyzet biztosításig, eredményhirdetésig minden flottul zajlott. Elég sűrűn voltak frissítő pontok, nagyon változatos kínálattal, a többféle energia szelettől, édes és sós gélen, narancson, csokin, banánon, sonkán, sajtokon, tésztán, sütiken keresztül szinte minden volt. A saját készletemből csak a Mariann-féle sótabletta fogyott, úgy 6-7 darab a verseny során, úgy érzem az viszont nagyon jól jött, most nem ért el semmilyen görcs vagy izomfájdalom.

Nagyon jó kis verseny, érdemes legalább egyszer végigmenni rajta, szép időben ez a panoráma megfizethetetlen.

Soli Deo Gloria.