Sport

(verseny)

Edzés ideje

04:56:29

Távolság

42.2 km

Tempó

07:02 p/km (8.54 km/h)

Edzésleírás

...valamiért a születésnapomat egy különleges napnak szoktam felfogni. Mintha egy csoda lenne évről-évre. Pedig ugyan olyan nap mint a többi. Ma, október 13-án nem érzem különlegesnek a születésnapomat. Úgy érzem 11-én 14 óra 46 perkor volt a születésnapom...

Az első maratonom története és előzményei:

"Fiatalon" verseny szerűen eveztem. Igazán kiugró eredményre nagyon ritkán voltam képes egyéniben. Jellemzően túlizgultam vagy önbizalom hiányos voltam és a fontos versenyeken rendre elvéreztem. Akkor még nem tudtam amit ma már igen, hogy az életben minden fejben dől el, hogy bármire képes az ember, amit akar azt elérheti.

Évekkel később megváltozott az  életem mert éreztem, hogy valami nincs rendben velem, nem sikerül elérni a céljaimat és nem vagyok boldog, sem elégedett. Ekkor sokat foglalkoztam a gondolat erejével, ami azóta életem szerves részévé vált.

A maraton gondolata valamikor 2014. szeptemberében kezdett el foglalkoztatni. Láttam egy nagyon túlsúlyos embert aki lefutotta a maratont. Az első gondolatom az volt, hogy akkor nekem is sikerülhet ez a dolog. E mellett naponta beszélgettem Balázzsal az Ironmanről, sportról és a sport erejéről, ahogy képes formálni az embert. Hálás vagyok azokért a gondolatokért.

Szóval a maratoni felkészülés 2014.10.14-én indult el, kemény 5 km-es futással, amibe gyakorlatilag bele akartam halni. 115 kg voltam akkor. (Év elején 120 kg.) Ezzel egyetemben megváltoztattam a táplákozási szokásaimat is, amelynek következménye -5 kg volt egy hónap alatt. Jól indult a dolog :)

Hamarosan összeszedtem első sport sérüléseimet a túlterhelés és pihenőhét nélküli edzéseknek köszönhetően. Természetesen ez az én hibám volt és ennek közel két hónapos kihagyás lett a vége. Emellett 3 km-ről kellett felépítenem a futásokat idén tavasszal. Voltak olyan gondolataim, hogy inkább lemondom ezt a maratont és benevezek majd jövőre.

Az edzéseimet ezután most nem fogom taglalni, a naplóból minden kiderül amire esetleg nem emlékeznék.

A maraton előtt időszak munkahelyi elfoglaltság, lakás vásárlás menedzselése és horgászatok miatt edzés szempontjából nem az előzetes terveknek megfelelően sikerült. Ezért a tervem az volt, hogy 5 órán belül sikerüljön futni Budapesten.

A maraton hetén próbáltam minél több vízet fogyasztani és jól enni. Amaraton előtti este 97,4 kg voltam az eddigi 94 kg-mal szemben. Nem voltam boldog...

A maraton napja:

Reggel 5-kor keltem, egészségügyi dolgok után vazelinezés, felvettem a tervezett futó ruházatot és elfogasztottam  2 szelet piritóst mézzel és banán karikákkal. 6-kor indultunk Gizivel autóval Pestre. Út közben és a rajtig max 0,5  liter vizet ittam meg, DE én még életemben nem pisiltem annyit mint a maraton előtti 1,5 órában. Szó szerint 10 percenként ingerem volt és nem is kevés eredménnyel. Fogalmam nem volt honnan van bennem ennyi folyadék.

A rajtig sajnos esett az eső, méghozá nem is kicsit. 20 perccel a rajt előbb elkezdtem gimnasztikázni és lazán futni. Gyanúsan magas volt a pulzusom, nem tetszett a dolog. A rajtról nem tudok semmi döbbeneteset írni mert nem éltem meg sehogy sem, nem okozott semmi pluszt és rosszat sem. Azért hozzá teszem, hogy izgultam nagyon.

Az első km-en már éreztem, hogy valami nagyon nincs rendben, pulzus 160. Hogyan? Még 1 km-t sem tettünk meg. Mi lesz itt 42 km-en? Teljesen le voltam lombozva. Nem éreztem a ritmust, magas volt a pulzusom és körülöttem mindenki beszélgetett. Egyszerűen felfoghatatlan volt mi történik velem. A hosszú futások során nem volt 7 perces tempónál 160 a pulzusom. 3 km-ig azzal küzdöttem, hogy legalább 155 alá kerüljön a pulzusom. Ez sikerült is, de amikor valamiért meglódultak az iramfutok ismét 158-160. Alig vártam az 5 km-es frissítést, reméltem, hogy a víz segít. Nem így lett. Komolyan flusztrált voltam már ekkor. 7 km-nél mentünk fel a Margit-hídra. Gizi várt a fordulóban egy "Boldog szülinapot Apszi!" feliratú táblával. Nagyon jól esett de szégyeltem magam, hogy nem bírom ezt a laza tempót sem. Gyakorlatilag saját magamat kezdtem el szépen módszeresen kinyírni. Ugyan úgy, mint amikor eveztem.

Aztán a Margit sziget elején volt egy hosszabb lejtő, ahol 148-ra vissza esetta pulzusom és a 8,6 km-es frissítésig nem is ment 151 fölé. Ennek nagyon-nagyon örültem!!! Ittam 2 pohár izót, ettem fél banánt és kortyoltam még kb. 1 dl vizet. Pulzus 150-152, teljesen rendben volt. Kezdett visszatérni a hitem, hogy lehet ebből még ma valami és már majdnem 10 km-nél járunk. 13-nál a következő frissítő, ahol Gizi ismét szurkolt és ismét sok erőt adott. Ugyan azt fogyasztottam, mint előzőleg és egy kivételtől eltekintve végig tartottam a két pohár izó, fél banán, 1 dl víz kombót. 13 után ismét elvesztettem a fonalat. Kezdett összenyomni a hátralévő táv, de a pulzusom rendben volt, flusztrélt voltam. Emelett fájt a nyakam, ami kisugárzott a válamra is. Úgy éreztem magam, mint egy "öreg ember". A szenvedés kb 19-20 km-ig tartott. Ekkor Gizi ismét jött szurkolni. Szó szerint a következőt mondta: "Gyerünk Gergely a fájdalom elmúlik a dicsőség örök!" Ezen gondolkoztam 21 km-ig. Sokat dobott a hozzáállásomon és már nem fájt a válam és a nyakam sem. Majd elfelejtettem, hogy a bal vádlim a rajt óta beállt, kemény volt mint a kő, de 21 után már ezt sem vettem észre. Az Iramfutók próbáltak minket bíztatni, hogy kifelé megyünk a távból és már csak erre gondoljunk. Olyan 22 km magasságában gondoltam úgy, hogy nekem most mennem kell futni. Ekkor nagyon picit elléptem a csoporttól és másodmagammal mentem kb. 24 km-ig, ahol volt egy frissítő állomás. Innen csont egyedül mentem végig. 24 után folyamatosan előztem az embereket. Ez rengeteg enrgiát adott. Egyáltalán nem voltam fáradt és nem is fájt sehol sem. Éreztem, hogy nagyon elkaptam a fonalat és egy egészen hihetetlen érzésem volt, élveztem a maratont!!!


28 km-nél volt megbeszélve Gizivel, hogy feladja a Cola-t. Nem voltam benne előzőleg biztos, hogy szükségem lesz rá, de ott és akkor nagyon kellett. Közben titkon tartottam a "faltól". A faltól, ami edzésen 24 km-nél jött és alig bírtam a 30-at befejezni. Nagyon szenvedtem azon az edzésen. Most egyszerűen nem jött, még 30-nál sem. És ez borzasztó nagy erőt adott. Ismét fokoztama tempót, de éreztem, hogy a hátra lévő 12 km-re ez még akár sok is lehet de nagyon vitt a szívem előre és egyáltalán nem akartam lassítani mert még soha nem éreztem ilyen jól magam sportolás közben!!! 31-nél nem bírtam tovább tartani és beiktattam egy kis dolgot. Ezután picit éreztem, hogy nem tett jót az állás a lábaimnak de egy km után elmúlt. 32-nél úgy futottam fel az emelkedőre, hogy mindenkit lehagytam aki rajta volt. De többnyire sétáltak. Az emelkedő tetején enm volt semmi bajom. Hihetetlne volt. Azt hittem, hogy hülyeséget csináltam de még mindig nagyon jó állapotban voltam. A 34 km-es frissítésnél ittam Cola-t és Mg-t is. Volt itt egy pár perces holtpontom, de semmi komoly. 35-nél úgy futottam fel a hídra a szigetről, mint akivel mi sem történt volna eddig. 36-nál Gizi futott velem egy kicsit és megkérdezte, hogy bírom. Azt válaszoltam, hogy semmi gond, bírom. Már csak 6 km volt hátra és erős voltam.

De nem eléggé! A Nyugati téri felüljáróra ugyan úgy futottam fel mint az eddigiekre. 500 m után pedig jött az általam felépített fal... A 38,3-as frissítés után begörcsöltek a combizmok és fájtak a térdek, de nagyon. Iszonyú küzdelem volt az utolsó 4 km-rel. Megfogadtam már egy éve magamnak, hogy frissítést leszámítva nem vagyok hajlandó bele sétálni a futásba és ezt minden áron tartani akartam! Az árát keményen megfizettem, mert nagyon beálltak a lábaim, de akkor sem sétáltam bele. Azt nem viseltem volna el. Annyi mindent adtam már fel életemben, hogy ezzel nagyon tartoztam magamnak!!!!!!!!!!!!!!!
Az utolsó 200 m-re érve kitisztultak a gondolataim és egy szép technikával nem sprintelve szerettem volna beérni a célba. 100 m-rel a vége előtt teljesen begörcsölt a jobb combhajlítom, 20 m után pedig a bal is. Annyira fájt, hogy csak csoszogni bírtam. Fel sem tudtam nézni és összeszorított fogakkal bevonszoltam magam a célba. Nem élveztem az utolsó 100m-t, sőt...

Szomorú voltam, hogy ez történt. Alig bírtam elvánszorogni Gizihez. Szégyeltem magam, hogy "ennyit sem tudok megcsinálni"...
Jézusom, de barom voltam akkor. 42 km után had fáradjanak már el azok az izmok...:)

Nem akartam a téren maradni mert sietni akartam haza a gyerekekhez. Azonban egy pár perc után nagyon büszke voltam magamra. Közben hívott a család, Gizi beszélt velük, gratuláltak a kollégák és elolvastam a rajt előtti bíztató sms-eket is.

Balázsét még a rajt előtt, ami egy idézet volt:

"Ha futni akarsz, fuss egy mérföldet. Ha egy másik világot akarsz megismerni, fuss egy maratont."

Nem éreztem, hogy megismertem volna egy másik világot de még mindig büszke voltam a teljesítményre. Egyre jobban. Gizi nem látta, de amíg telefonált vagy 20x majdnem elbőgtem magam, mert végre sikerült elérnem azt, amit evezősként soha.

a térdeim kimondhatatlanul fájtak és ez egészem ma reggelig így volt. Ma már csak az izomláz maradt. És még valami...

Ma kezdtem megérteni, hogy mi történt vasárnap és hogy mit is csináltam. Rájöttem, hogy az idézet igaz! Valóban megismersz egy másik világot. És megismersz még valamit...megismered saját magadat is! Olyan ez a futás mint az életem. Nehez indult el a dolog és sokat vívódtam, mire rátaláltam a helyes útra és addig hoztam ki mgamból a maximumot, amíg el nem érkezett egy pofon. A pofon után nem adtam fel és mentem tovább az elveim szerint de nem élveztem a dolgot és nem tudtam értékelni a célnál, hogy mit értem el. Hát így van az életemben is. Hihetelen dolog ez a felismerés...

Most még olyan izomlázam van, mint még talán soha, de ezt most élvezem. ez hülyén hangzik de így van. Most kezdtem el igazán elégedett és büszke lenni az eredményre. Korábban nem tartottam magam erre képesnek és a futás közben is voltak hasonló gondolataim. Ma már tudom, hogy tényleg "nem vagyunk mások, csupán gondalataink eredménye". Tudom már milyen a másik világ. Amikor tegnap még azt mondod, hogy nem biztos, hogy képes vagyok valamire, ma pedig azt mondod, hogy tudom hogy innentől bármire képes vagyok ha akarom!

Nekem ezt adta a maraton és ezt én minden évben érezni akarom...