Edzésleírás
A depó nagyon hosszú volt és én a legvégén kaptam helyet, így volt időm magamhoz térni míg eljutottam a bringámig. Ott gyorsan magamhoz vettem a betervezett frissítőket és mentem is. Kicsit meglepődtem, hogy Adri előttem volt a bringapályán, de ez alá is támasztotta, hogy nem sikerült valami jól az úszás, azon viszont még jobban meglepődtem, mikor simán eltekertem mellette az emelkedőn. Sőt utána a Gella sem okozott különösebb nehézségeket, még utol is értem azt a hölgyet, aki mögött Tiszaújban bolyoztam és mellette is elmetem. Számítottam rá, hogy lefelé vissza fognak előzni, ami így is lett, de az említett hölggyel végül végig előzgettük egymást, én fölfelé voltam gyorsabb, ő lefelé. Adri szintén elment a lefelében, de végül csak 5 percet kaptam tőle a 88km-n, ami szerintem tök jó, ahhoz képest, hogy máskor 40km-n kapok ennyit. Azért jó lenne, ha nem lennék ennyire nyuszi és mernék menni lefelé is, de a széllökések miatt az első körben igencsak sokat húztam a féket, a másodikban azért már bátrabb voltam. Józsi számításai szerint a két köröm egész egyenletesre sikerült, aminek örülök, sokan behaltak a másodikra. Azt nem mondom, hogy hűde élvzetem, de komolyabb bajom sem volt sem a meleggel, sem a széllel, a frissítést kellett átvariálnom, mert 20km-nél éhesnek éreztem magam, így muszáj volt improvizálni és betolni egy szeletet, utólag jó döntés volt. 1 fél banán, 2 fél szelet, némi keksz, 2 kulacs izó és 1 kulacs víz fogyott, pont jó volt így. A leszállást ismét überbiztonságosra vettem, nem volt túl jó érzés cipőben végigkocogni a depón, de belefért.
Idő | Táv (km) |
Tempó (p/km) |
Seb. (km/h) |
Szint (m) |
Pedál fordulat |
Minimum pulzus (bpm) |
Maximum pulzus (bpm) |
Átlag pulzus (bpm) |
|
---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|
03:39:59 | 88 | 02:30 | 24.00 | 980 | 0 | 0 | 0 | 0 |
tormanoja 3394 napja
Azt nem mondtam, hogy ülve ment :-DD
Kösszi a képet!