Edzésleírás
Ma a csapatunk, a Running Socks és nem a Rózsaszín Cicák, lenyomtuk a Mercedes futást Kecskeméten. Tegnap egész éjjel hányt Zsófi, már lemondtam a mai futásról, de reggel újult erővel kezdett a nagytesókkal kekeckedni, igy ugy döntöttem, hogy csakazértis kimegyek. Igaz a találkozóról már lekéstem, de sebaj, gyerekeket lepasszoltam, kocsiba vágott ám és 9:38-kor elindultam. Út közben telefonáltam, hogy rajtszámomat vegyék fel, mert jövök. Parkolóban gyorsan leraktam a kocsit, Viktor elém jött, (köszi), és repülőrajttal már indultunk is. Épp már számoltak vissza 10-től. Menetközben magamra aggattam a rajtszámomat, elindítottam Júliát. (Legalábbis azt hittem) 2,5 km-nél tűnt fel, hogy még egy kukkot nem szólt hozzám. Közben persze utolértük Adriékat is. Az első frissitőig együtt mentünk, de nehezen kaptam vizet, mert még akkor kezdték kiadagolni a vizet, igy gyorsan mentem tovább, ők maradtak.2 km-ként frissítőpontok, bár mire a mezőny vége odaért a pontokra, vagy pohár nem volt vagy víz. Még jó, hogy nálam volt a hasítasiban 2 kulacs. El is kelt, mert bitang meleg volt!! 10 km, nekem 1:04:53 gyáron kívül és belül, dolgozók szurkolása közepette 33 fokban. Ismét egy brutál verseny...kezdek félni Hortobágytól
Idő | Táv (km) |
Tempó (p/km) |
Seb. (km/h) |
Szint (m) |
Minimum pulzus (bpm) |
Maximum pulzus (bpm) |
Átlag pulzus (bpm) |
|
---|---|---|---|---|---|---|---|---|
01:04:53 | 10 | 06:29 | 9.25 | 0 | 0 | 0 |