Edzésleírás
Yours Truly (helyett) - saját szervezésben, egyedül, saját pályán
Tudtam, hogy lélekölő lesz egyedül keringeni az utcákon, de azt nem sejtettem, hogy ennyire. Szerettem volna mielőbb végezni, így reggel 7-kor elindultam. -2 fok. Már nagyon unom a hideget, a sok ruhát.
A terv az volt, hogy megyek 30-at, kevés vízzel, kevés kajával, körbejárom a várost, utána hazamegyek, átöltözök, feltankolok, és a másik felét a közeli utcákban, egy 3 km-es körön, a kapunkban frissítve letudom.
A reggel riasztóan hideg volt, hasonlóan lehangoló, mint egy hónapja, amikor 5 órát keringtem havas esőben Dunakeszin egy kis körön. Ezért inkább elkezdtem a város sarkai felé nyújtani a kilométereket. Kimentem Isaszeg felé a mezőkre, nagyon szép zúzmarás volt mindenfelé a táj, bóklásztam egy jó órát mély homokos utakon olyan környéken, ahol még soha sem jártam, a halastavak mögött. Utána a reptér környék, utána Besnyő környék, egyetem környék. De ezekben persze alig volt sík, valahogy mindíg emelkedett/ereszkedett az út, és ez ette az agyamat. Síkon 6 perc körül, meg sokat alatta, de a felfelékben meglassultam, ha tudtam volna, akkor sem akartam volna jobban menni, mert féltem, hogy elfogyok. Legalább 40-et akartam menni a hazaérés előtt, hogy ne tűnjön olyan nagy számnak a maradék az újra induláskor. Óránként ettem egy kis szelet piskótát, az még elég is lett volna, viszont az első majd' 5 órára csak alig 1 liter vizem volt, amit nyugodtam hívhatok súlyos szakmai hibának is.
Végül pont 45 km-re értem haza, kb 4:50-re. Gél, fánk, sok víz, kis kóla, és már mentem is tovább átöltözés nélkül. Az amúgy fura, hogy a végén a +10-ben is ugyanaz volt rajtam, mint reggel a -2-ben.
És akkor megtörtént a csoda! Már hallottam valahol, hogy sportolás közben frissíteni kell, de hogy ennyivel könnyebb, ha iszik is az ember, hát ez mindíg egy szívderítő felismerés. A környező utcákban találtam egy 3 km-es kört, de azért ebben is volt kb 30 méter emelkedés körönként. Hát ez a 15 km lett a legkönnyebb. A síkokat könnyen megfutottam 5:25-5:40-re, az emelkedőkön sem lett sokkal több 6-nál, pedig pont ott pofaszél is volt. A lefeléket nem akartam meghúzni, féltem a göcsörtös járdákon a fáradtsági eséstől. A kapuba kitettem egy kulacsot, körönként ittam, így már szép volt a világ. Az utolsó körben önbizalomépítésileg még akartam menni pár tempósabbat. Síkon a 4:30 még harmónikusan ment lelkesedésből, de a másodiknál a 4:10 már olyan darabos volt, éreztem, mára ez itt a vége, nem kell jobban eröltetni. Így is olyan mesés az egész, hogy remélni sem mertem volna előtte. A sok kanyargás, a részben felfelé és a szél ellenére az ilyen játszadozás közben az 59. km 5:45 lett, a 60. km pedig 5:28.
Talán jobb lett volna végig ugyanott körözni, mert akkor nem esz meg az emelkedés és többet frissítek - de ezt már soha nem tudjuk meg.
Idő | Táv (km) |
Tempó (p/km) |
Seb. (km/h) |
Szint (m) |
Minimum pulzus (bpm) |
Maximum pulzus (bpm) |
Átlag pulzus (bpm) |
|
---|---|---|---|---|---|---|---|---|
06:32:00 | 61.6 | 06:22 | 9.43 | 368 | 0 | 158 | 140 |
Palesz 3503 napja
Hát erre nincs mit mondanom... más dimenzióba léptél! :)