Edzésleírás

19. hét, 4. edzés

Avagy Ajanó féle, maraton előtti teszt Velencei-tó kör.

Az elmúlt két napon nagyon figyelmtem, hogy fel legyenek töltve a raktárak. Reggel is ettem egy szendvicset még otthon, útközben pedig egy adag kását. Magammal vizet és sótablettát vittem, Matyinál pedig volt egy kis üveg Cola vésztartaléknak.

Barbival szép kényelmesen indultunk - gondoltuk mi. Tulajdonképpen végig 6:15-6:25 közötti tempóban mentünk, kivéve amikor frissítettünk, illetve persze a pákozdi nagy emelkedő is megfogott minket egy kicsit. Komolyabb frissítésre pákozdon álltunk meg, ahol a kútnál újratöltöttük a kulacsainkat.

A lábam tökéletesen bírta a tempót és a távot is. Felülre a rövid ujjú trikó kicsit soknak tűnt, bár árnyékos, enyhe szellős helyeken azért nem bántam. Igaz, ebből volt kevesebb az út során. :P

Gond a gyomrommal és a fejemmel volt egy kicsit. 11-12 kilinél kezdtem azt érezni, hogy üresedik a gyomrom. Küldtem neki sótablettát, a frissítőponton pedig banánt és Colát. Nem nagyon hatotta meg. 14 kilinél megittam a magnéziumot is. 16-nál kértem Barbitól egy gumicukrot. Rövid ideig mindegyik adott egy kis lendületet, de valami megnevezhetetlen fájdalom folyton ott volt a gyomromban, mellkasomban. Mintha megint eléheztem volna, pedig erre semmi indokom nem volt. Ha csak nem volt már késő, amikor megettem a kását. Ehhez jött még hozzá, hogy keveset aludtam az utóbbi időben. Magamhoz képest legalábbis.  Valahogy nem bírtam kiverni a fejemből azt a gondolatot, hogy mi a francnak is futok itt én, minek jó nekem ájulásig vagy rosszullétig futni. Lehet, hogy még nagyon messze voltam tőle, de ahhoz sem volt kedvem, hogy ezt kitapasztaljam. Azt hiszem, kicsit most ütött ki a május óta tartó felkészülés. Hogy azóta minden akörül forog, hogy én a lehető legjobban felkészüljek a nagy napra. Nem mondom, voltak így is hiányosságok, de magamhoz képest szigorúan tartottam az edzéstervet és rengeteg mindenről mondtam le. Talán néha éppen a szükséges mennyiségű pihenésről is.

Mindenesetre 20 kilinél megálltam, hogy leküzdjem a rámtörő sírógörcsöt. Nem volt könnyű, de Barbinak és Matyinak köszönhetően végül sikerült. Pár perc pityergés, egy kis frissítés után úgy döntöttem, továbbmegyek. De Matyit előre küldtük, hogy jöjjön vissza elénk az autóval. 1-2 kilin keresztül megint kicsit jobb volt, de aztán ismét rohamosan romlott a dolog. Végül 25-nél közös megállapodással befejezettnek tekintettük az utolsó hosszú edzésünket.

Nyugodtabb lennék, ha ezt most gond nélkül és legalább olyan jó érzésekkel zárhattam volna, mint a múlt heti edzést. Pedig az sem volt tökéletes. De azt hiszem, így is volt éppen elég olyan hosszú futásom, ami megnyugtatóan jó érzésekkel zárult. Ehhez még hozzájön az is, hogy azért sokat gyorsultam is. És nem utolsó sorban, sokkal jobban formában érzem magam most, mint májusban. Tulajdonképpen már ezért is megérte ezt végigcsinálni. Szóval még megvan a hitem, hogy két hét múlva végig fogom tudni futni életem első maratonját és talán a tervezett 4:15 és 4:30 közötti idő sem teljesen esélytelen. :)

A mai futásért pedig külön köszönet Barbinak és Matyinak kíséretet, Pityunak pedig fuvart.  És persze Apának a távsegítséget, Anyának a szendvicset és az ebédet. :)

2 hozzászólás

Steve lánya 1 3535 napja

Köszönöm szépen! Bízom benne, hogy aznap elég erős leszek nemcsak áttörni a falat, de tovább is futni a célig. Mennie kell, ha már ennyit dolgoztam érte. :)

gyfarkas 3535 napja

Gratula, Juli!

Két hét múlva verseny. Fog menni. Ha jön a fal, behunyod a szemed, és erre a napra gondolsz, áttöröd és futsz tovább. Egész a célig. Szorítok majd neked!