polariss bringázás

2014.09.07 Vasárnap, 10:15:00

Sport


verseny(verseny)

Edzés ideje

01:12:45

Távolság

41.3 km

Tempó

01:46 p/km (34.06 km/h)

Pulzus

Átlag
172
Minimum
0
Maximum
0

Edzésleírás

Cube Tisza-tó maraton próbálkozás. Először voltam ezen a versenyen. Időben megérkeztünk, gyors regisztráció, kis bemelegítés, kaja minden szépen indult. Rajthelyet kb a közepén sikerült foglalnom, de nem is akartam előrébb. Lassú rajt, ani ez esetben tényleg igaz volt 28-30-as tempó. Ez jó volt ujra bemelegíteni, meg helyezkedni is tudtam , olyan jól hogy felértem az elejét , de azért vagy 50 ember még volt előttem. Aztán miután elengedtéka a mezőnyt jött az erezd el a hajam. Sikerült bentmaradnom, de csak látszólag. 3-an kiszakadtunk meg még sokan mögöttünk és megkezdődött a felzárkózás. Nekem sok volt elől a 40 feletti tempó, de szélárnyékban jól éreztem magam. Be is értük az élbojt, aztán, hosszú sor állt össze. Aztán letereltek vmi útra, aztán megint fel, és itt lemaradtam, pedig 46-al is mentem elég sokat. Szóval ha a sor végén vagy akkor úgy is lemaradsz. Ráadásul össze is zavarodtam mert úgy érzem nem az én távomnak megfelelő útvonalon vagyok, aztán feladam. Láttam egy Vinibik-os srác kiállt a főmezőnybő, láttam Doki volt az és nagyon liheg. Megijedtem vmi baja van, de csak defekt volt. Segítettem neki egy pumpával, aztán tök jó volt mögötte utazni. Na mondom mégis lesz ebből vmi :) Testközelből látni hogy bír menni az egyik legjobb Vinibike-os már egy élmény. 38-39 látszólag könnyen ment Neki , fu mondom ez igen. Aztán valami zsiliphez értünk, a beton utnak a legocsmányabb görönygyös fajtájára, még montinak is nehéz terep lett volna, de Doki tolja , én loholok utánna, sorra előzzük az embereket :) Aztán zsilipről le, kanyar bal , kanyar jobb és az utolsó balos derékszög, út vítzes, én meg belefeledkezve az örömbicajozásba elesek. A hátsó kerék kiment alólam, aztán már csak csúszok az aszfalton, de azt hittem sose állok meg. Megpróbálok felállni, alig megy, fájt a csípőmnél a nagy forgó izület, de lábra álok, lépek megy :), gondoltam ok, de a versenynek vége. Doki bítztatott folytassam, de nem bírtam volna. A legrosszabbat csak ezután vettem észreaz újam is vérzik,és alig mozog. Úgy hiszem csak meghúzódott, de ez fáj a legjobban. Szerencsémre a szülők pont ott jártak Kiskörén, ahol elnyaltam, felszedtek, visszavittek Poroszlóra, sebeket a mentősök ellátták, ebédet kikértem, aztán jöttünk haza . Óvatosabbnak kell lennem legközelebb, és nem minden áron a legjobbakkal menni. Ezzel a bringával, és erővel ami most van ez nem is megy. Az alsócsöves váltás veszélyes ilyen tempónál ekkora mezőnyben. Ha az ujam engedi megyek Debrencbe is 2 hét múlva :)

Útvonal

Edzésszakaszok

Idő Táv
(km)
Tempó
(p/km)
Seb.
(km/h)
Szint
(m)
Pedál
fordulat
Minimum
pulzus
(bpm)
Maximum
pulzus
(bpm)
Átlag
pulzus
(bpm)
01:12:45 41.3 01:46 34.06 0 0 0 0 172
Új edzésszakasz

Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!

0 hozzászólás

Felszerelések

Add meg az edzéshez tartozó felszerelésed!