Edzésleírás

12. hét, 3. edzés

Velencei-tó-kerülés Barbival, Matyival és Janival. A fiúk adták a bringás kíséretet a 3 óra körülire tervezett hosszú futásunkhoz. Féltáv környékén nem voltam benne biztos, hogy végigcsinálom. De aztán egy kékkút megmentett minket. Az órám néhányszor kikapcsolt és ez megzavarta. Az össztávot és időt Barbi mérése alapján írtam be.

Szóval akkor a részletek:

Reggel 5-kor keltem, hogy még reggelizzek is indulás előtt (2 lágytojás, 2 szelet pirítós, 1 szelet párizsi és egy kis sajt). Aztán összekapartuk magunkat és irány a Velencei-tó. 8 előtt kb 10 perccel értünk az agárdi szabadstrand parkolójába. Kb 40 perce vártunk Barbiékra és aztán valamikor 3/4 9 - 9 között indulhattunk el.

Az első 12 km könnyen ment. Nem volt még nagy hőség. Sokat kanyarogtunk a kis utcákban illetve a tó partján, szóval sok volt az inger. No meg itt még mindannyiunknak volt bőven energiája beszélgetni. 3-3,5 km-ként ittam a kulacsomból vizet. 1 óra után bevettem az első sótablettát. Nagyjából tartottuk a 6:30-as tempót. Néha kicsit lassúnak tűnt nekem, de Barbi a varratok és a betegségből való lábadozás miatt kérte ezt és én is sejtettem, hogy hosszú távon jobb lesz így.

Aztán jöttek Pákozd előtt az emelkedők. Itt kezdődtek a gondok. Az egy dolog, hogy belassultunk az emelkedőkön. De legalább megkocogtuk őket. Viszont ekkor ért utol minket a nagy meleg és fogyott az árnyék is.Kezdtem nagyon durván befordulni. A lábam nagyon nem fájt, bár az emelkedőt nem szerette. A vállam azonban kezdett beállni, elég durván. Amint kiürült a kulacsom, lepasszoltam Janinak. Sokat nem segített, de biztos jobb volt, mintha tovább cipeltem volna. A nagy páratartalom és a tűző nap miatt pedig kezdett légszomjam lenni. Hiába vettem ugyanúgy a levegőt, úgy éreztem, nem jutok elég oxigénhez. Amolyan elefánt effektus. Kicsit hisztiztem is, de Barbi nagyon jól kezelte.

Aztán csodák csodájára Pákozdon találtunk egy működő kék kutat! Ez volt a megmentőnk. Alaposan lemosakodtunk és bevizeztük a sapkáinkat. Illetve én itt megettem a második sótablettámat és ittam rá jó sok friss vizet is. Nagyon reméltem, hogy ez elég lesz a hátralevő 1 órához.

A dinnyési leágazásnál vettem észre először, hogy kikapcsolt az órám. Próbaképpen visszakapcsoltam és újra indítottam. Ezt még egyszer el kellett játszanom, mielőtt kiértünk volna a 7-esre. De onnantól aztán még simán bírta a végéig. Nem tudom, miért játszotta ezt el. Nagyon remélem, hogy csak lemerülőben volt és nincs nagyobb baja. Igaz mondjuk, hogy pénteken rátöltöttem egy kicsit, szóval elméletileg a 3 órá futást simán ki kellett volna bírnia. A következő hosszú futáson majd kiderül. Bár nincs sok kedvem kontrollnak vinni magammal a telefont is ilyen hosszú futásra. :(

Szóval innen már csak egy emelkedő volt, de mellé sok hosszú, egyenes, árnyékmentes km. És persze rengeteg kocabringás, akik sehogy sem voltak képesek értelmes ívben, távolságban kikerülni minket. Félig morcosan, félig viccesen azt mondogattam, hogy biztos nem vagyok elég feltűnő jelenség a fehér kompressziós zokni, a félig feltűrt piros top és a fehér sapka, napszemüveg kombinációban. Emellett az árok felé lejtő út is egyre inkább megviselte a bokámat. De ahhoz túl nagy volt a forgalom, hogy nyugodtan mehettem volna a felezővonalon. Megváltás volt ezek után a bicikliútra visszaérni. Itt már régen nem néztem a tempónkat, de szerintem nagyjából tartottuk a 6:30-6:40 közötti iramot.

Agárd előtt kicsivel muszáj volt belesétálnom, mert megint úgy éreztem, hogy alig kapok levegőt. Illetve még amikor kiértünk a bringaútra, megittuk a maradék kólánkat. Végül aztán nagy nehezen, de sikerült elkocognunk a kiindulási pontig. 5 perc lihegés után az összeizzadt futócuccunkban mentünk bele a Velencei-tóba. Éppen csak a cipőt, órát, felsőt vettük le. Megváltás volt. :)

1 hozzászólás

mellon 3595 napja

:) csak igy tovább!