Edzésleírás
CET előtti amatőr futam, Ibrány: Kis kört kellett menni a városon belül 5.7 kilométer távon. Sokan mentünk annak ellenére, hogy többen az IronMan-re mentek Nagyatádra. Start után nagy volt a tempó, voltak megindulások, melyeket szépen szereltünk, vagy próbáltunk szökni. A 6. körben egy rossz szökési kísérlet után továbbmentünk Czine Tomi DKSI, Hajdú Barna DKSI, Dávid NYKSE, valamint egy szlovák és egy ismeretlen sráccal (számomra ismeretlen). A szökés káosz volt végig, semmi öszhang, némi technikai tudás beli hiányossággal fűszerezve, valamint a DKSI párosa folyamatosan tördelte a tempót Gyulára várva. Hátul a fiúk óriásit dolgoztak, hogy mi elől tudjunk maradni még így is. Az utolsó előtti körben volt egy hullámvölgyem, de igyekeztem nem mutatni, inkább keveset vezettem. Bedobtam egy gélt ami rendbe rakott az utolsó körre. Mivel Barna semmit nem ment és Tomi is csak immel ámmal, amikor belószoltak szóvá is tettem, hogy ez nem sportszerű. Kicsit elléptek Dáviddal, de felugrottam rájuk. Dávid kezdte a sprintet a végétől 3-400 méterre. Tudtam, hogy ez korai, de jó helyzetben voltam és nővelte a tempót ami jó volt. Aztán a DKSI robbantott 100-150 méternél, na erre ugrottam. Leváltottam, kiálltam és tűűűűűz. Én is meglepődtem, hogy milyen könnyedén elmentem mellettük még ünnepelni is volt idő.
Meglett az abszolút ARANY!!!!!!!!!!!!!!!!!
Így éjszakás műszak után jó teljesítmény, bár éreztem a fáradtságot végig.
A csapat hátul brilliánsan dolgozott, hogy nekem lehetőségem legyen nyerni. KÖSZÖNÖM NEKIK!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!
Idő | Táv (km) |
Tempó (p/km) |
Seb. (km/h) |
Szint (m) |
Pedál fordulat |
Minimum pulzus (bpm) |
Maximum pulzus (bpm) |
Átlag pulzus (bpm) |
|
---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|
01:30:00 | 57 | 01:35 | 38.00 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 |
polariss 3716 napja
Gratulálok !