Edzésleírás
UB Siófok-Balatonaliga
A befutó szakasz, amit normál esetben biztos nagy izgalommal vártam volna, de álmos voltam, fáztam, és hát ugye éjszaka kicsit szétcsúszott a csapat. Púp volt a hátamon ez a futás, de aztán mikor elndultam, akkor azt gondoltam, hogy bassza meg, történt ami történt, mindenki odatette magát a csapatból, úgyhogy alibizni nem fogok. Mikor ezeken gondolkoztam, akkor utolértem egy másik váltót, és a kolléga megkérdezte, hogy milyen tempót megyek, mondom úgy 5 perc körülit. Kérdezte, hogy csatlakozhat-e, én meg mondtam, hogy persze. Szegény jött is derekasan, de láttam, hogy neki most szenvednie kell ezért a tempóért, és még azt sem tudta, hogy én nem ezt a tempót tervezem a végéig. Két kilométer után el is köszönt tőlem, én meg mentem. Világosnál az emelkedő meglepett. Tudtam, hogy van, készültem rá, de nem emlékeztem, hogy a kemény emelkedő nem ér véget az állomásnál, utána is melkedikmég párszáz méterig. Ez már nem esett jól, de vissza tudtam gyorsulni. Hú de örültem a Club Aliga bejáratának. Lefelé magamban kutyáztam azokat akik szembejöttek, és még csak egy hajrára sem tellett tőlük. Robival meg Lacival futottam be, utána 3 jégkrém, aztán irány haza.Köszi Laci, Bubu, Csoki, Robi! Kurva nagyot küzdöttünk, és 5-en a 17 óra 45 perc igenis egy szép eredmény. Geci jók voltunk!
áki 3874 napja
Gratulálok a futásaidhoz és az eredményetekhez! Legyőztétek a nehézségeket és jó buli volt.