Edzésleírás
UB Vászoly-Köveskál szakasz
Eredetileg csak Zánkáig mentem volna, de Laci az első szakasz után megkért, hogy vegyek át tőle egy szakaszt, mert a térde nem fogja bírni a hosszabb távokat. Könnyen igent, mondtam, mert még nem futottam, meg azt sem tudtam, hogy egész szintes szakaszt vállaltam magamra.:)
Motiválva vágtam neki, mert Gyuriék csapata pár perccel a váltásunk előtt ment el előttünk, és ahogy számítottam, az emelkedőknél meg is közelítettem Andrást, Dörgicse előtt már csak 50 méterrel volt előttem, de mivel ő végzett a szakaszával, ezért nagyon megnyomta a végét, én meg 15 km-rel Köveskál előtt nem akartam versenyezni. Dörgicse után pár km lejtős rész jött, jól is esett, de kisütött a nap is, csak hogy ne legyen minden tökéletes.:) Amúgy jól ment, ráálltam egy tempóra, amit tudtam nyomni. 10 km-től egy lánnyal mentem együtt, de aztán kiderült, hogy csak lejtős részen kemény, emelkedőn összefossa magát, így Zánka előtt otthagytam.:) Befutás után örömmel konstatáltam, hogy nem futottam ki magam. Jöhetett a megérdemelt kóla-Powerade kombó!
galagyuri 3876 napja
Gratulalok! Extra tavval is ugyesen futottal pedig tenyleg nem is volt sik szakasz. Huztad szepen a csapatot!!