Edzésleírás
A IV: Bringarallyn csapat feladatot vállaltam, a női versenyzőnket Biczó Juditot segítettem. Nagyon erős oldal szél fújt végig, próbáltunk úgy helyezkedni, hogy szélárnyékban mehessen, de nem igazán lehetett így inkább csak taktikai segítség lett. Az első előzésünk egyszerűen ment, egyedül maradt nőt értünk utol simán elmentünk úgy, hogy nem tudott beállni mögénk. Ez után fiatal triatlonos lányokat értünk be, velük egy fiatal srác tekert segítőnek. Amikor megelőztük őket rögtön zárkóztak, így inkább beletörődtünk, hogy kísérőink lesznek. Rakamaz előtt a szembe szeles szakaszra készülve lassítottunk, kénytelenek voltak élre állni. A fordulás után utolért az amatőrök élbolya, és a triatlonosok rutinosan beálltak közéjük, mi inkább kimaradtunk Judit nem sokat ment még országútival. Jó döntésnek bizonyult, mert kb. 45 kilinél újra beértük az akkor már fáradó triatlonos csapatot, ekkor már simán elmentünk mellettük. Nyírtelken találkoztunk az utolsó ellenféllel, ő is egyedül maradt már, de rutinos volt, mert rögtön beállt Judit mögé és jött velünk. Daninak lett az a feladata, hogy próbáljon Judit mögé állni és kicsit leszakítani róla, ez a piac tájékán sikerült is. A kis előnyt kihasználva elkezdtünk tempósan menni ne tudjon felzárkózni, sikerült is növelni az előnyt majd 2 percre.
A rajtnál 4 ellenfelet számoltunk össze, reménykedtünk az 1. helyben, sajnos az eredményhirdetéskor kiderült, hogy még két női versenyző volt akik nagyon férfias időt mentek, Judit a 3. helyezésért kapott kupát. Később facebookon kiderült, hogy a két férfias eredmény biztosan férfié akik női néven versenyeztek. A dobogón nem is jelentek meg. Kár hogy így elrontották Judit örömét.
Idő | Táv (km) |
Tempó (p/km) |
Seb. (km/h) |
Szint (m) |
Pedál fordulat |
Minimum pulzus (bpm) |
Maximum pulzus (bpm) |
Átlag pulzus (bpm) |
|
---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|
02:05:42 | 65 | 01:56 | 31.03 | 325 | 90 | 103 | 172 | 153 |
KLuigi58 3769 napja
Köszi!