vinibike bringázás

2014.05.11 Vasárnap, 11:00:00

Sport


verseny(verseny)

Edzés ideje

03:00:00

Távolság

80 km

Tempó

02:15 p/km (26.67 km/h)

Edzésleírás

Tour de Tisza tó verseny. Nekem ez már kb a 8-9.

Debrecen felől láttuk ebből eső lesz. És lett, végig esett. efutó után elállt, jobb mint ha akkor is esett volna :D, és este hazaérve még sokkal jobb mintha az esti vihart kaptuk volna el. Az durvább volt, így csak esett.

Töltésre ráfordulva szokásos tempó, hamar kialakult az első boj. Esőkabát rajtam, nem vettem le. Szemüveget igen, nem éreztem biztonságban vele magam, így is rossz volt, mert belecsapott a szemembe. Fehér lencsével talán jobb lett volna.

Folyamatosan mentek a lószolások. DKSIből mindig volt elől valaki. Nyilván hisz sokan voltak.

Jelen állapotomhoz képest jól ment, éreztem kis erőt, persze volt sokkal jobb is. Hátul karistoltam, ez lett a vesztem. Szar út után meghúzták, hátul voltam, sor megnyúlt, szaadoztak és én is. Felérni már nem tudtam. Itt rontottam el.

Maradtam a második sorban. Itt a sprintet simán hoztam, ezért zavar, hogy leszakadtam vége előtt 15-el. Ha maradok még bármi lehetett volna. Ezt a befutót én jól ismerem :D

Nézegetve vissza a régebbi befutókat, látom, hogy volt amikor lenyomtam Dér Zsoltot :D most pedig egy németet. Mekkora király vagyok :D

Verseny veszélyes volt, eső és a töltés miatt.

 

Időm 1:47, korcsoprot 9.. Győztes idő 1:44

A lényeg, hogy senki nem bukott, pedig itt mindig van. Többen első bolyban mentek, ami nem volt könnyű olykor.

Doki második Danika harmadik. Így a ViniBike megint fénypontba került.

Hazaérve első a bicaj lemosása, hisz ő az első :D

Egyébként jól esett! Most jöhet a bicaj szétszedése, alapos tisztítása!

 

Talán, ha nem esik, és nem kell esőkabát ami felfogja a szelet jobban, talán, ha nem duhajodom előző este, talán, ha bátrabb vagyok. Na de ettől szép a sport. Nincsen benne HA!

Edzésszakaszok

Idő Táv
(km)
Tempó
(p/km)
Seb.
(km/h)
Szint
(m)
Pedál
fordulat
Minimum
pulzus
(bpm)
Maximum
pulzus
(bpm)
Átlag
pulzus
(bpm)
03:00:00 80 02:15 26.67 0 0 0 0 0
Új edzésszakasz

Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!

1 hozzászólás

Doki79 képe

Doki79 3794 napja

Én azt mondom hogy az a sok HA és részlet a Michelinre össze fog állni. A fiúk erősek, így lesz csapat. Mindenki tud dolgozni majd, így marad kakaó a végére. Jó látni, hogy újra erősödsz és a  Rallyn megjön az a régi seggberúgós sprint is. Hajrá Zsolti. Hajrá ViniBike

Felszerelések

Add meg az edzéshez tartozó felszerelésed!