dorik futás

2014.05.25 Vasárnap, 11:30:00

Sport


verseny(verseny)

Edzés ideje

04:08:40

Távolság

42.2 km

Tempó

05:54 p/km (10.18 km/h)

Edzésleírás

Westland maraton.

PB volt a tervben, azaz 4 óra alatt szerettem volna, 3:50 körül. No ez a terv szerint is ment 20ig, addig még voltak emberek a pályán akikkel tudtam menni, nem voltam magányos (csak 21 és maraton volt). Féltáv után végképp nagyon szomorú volt a pálya, ami amúgy is üvegházak közt ment, meg bringautakon.

Hiába ittam 2-3 pohárral minden frissitőnél, egyszerűen kevés lett, 22 körül elkezdtem kóvályogni, kissé fájt a mellkasom is. Uh lejjebb vettem a tempót és bele is sétáltam többször 33-34ig, onnantól már esélytelen volt bármi 4 óra körül. Inkább csak az erős első félnek köszönhetem amúgy is, hogy 4:10 en belül lettem és nem mondjuk 4:30 körül. Szóval ez így sikerült.

Idén nem futok több szimpla maratont ergó Atádra marad az a PB döntés :) igazából akármennyire is nem vagyok megelégedve az időmmel, elég erős maradtam a végére is. Célban is azt mondta az elsősegélyes, hogy úgy tűnök mint aki el se fáradt. Szal ez egy jó visszajelzés volt edzésből menve, hogy jó az út és ezt kell tovább nyomni júl közepéig. Igazából ennél melegebb érzésre otthon se lesz, az itteni 20 fok + tűző nap, az közelít nagyon az atádi feelinghez. Na és ott 1.5 kilinként van frissítés nem 5önként, amit én most elég szarul viseltem. És pihenés lesz előtte, egy teljes hét..

Miért nem vittem üveget?! Mert hülye voltam, jobbat nem tudok. 4 gél lement szépen meg egy fél banán, abszolút müködött, nem éheztem, és szerintem az első maratonom volt ahol semmi hasprobléma se jött elő, térdem is biztató, tényleg csak a meleg tett be. Azt meg szokni kell oszt annyi.

25052014

Edzésszakaszok

Idő Táv
(km)
Tempó
(p/km)
Seb.
(km/h)
Szint
(m)
Minimum
pulzus
(bpm)
Maximum
pulzus
(bpm)
Átlag
pulzus
(bpm)
00:00:00 42 00:00 0.00 0 0 0 0
Új edzésszakasz

Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!

2 hozzászólás

zolle képe

zolle 3676 napja

SZép az a 4 óra is sztem. Gratulálok! :-)

 

smarcsu képe

smarcsu 3676 napja

Gondoltam is Rád tegnap, mikor mindenki sz@rrá égett itthon a 30+-ban a tűző napon... Szerintem ez is szép eredmény, valószínű elfutottad az elejét, erre azért figyelni kell. Na meg a frissítés... hát igen. Elég vegyes, mikor, mennyi frissítés elég egy embernek. Van amikor elég 5 kilinként, van amikor meg kell 1,5-nél is. Ha nem kell, akkor feleslegesen cipelsz, ha meg kéne meg nincs, akkor elúszhat egy verseny :( Mondjuk azért szerintem elég közel volt Róma is. De én azt mondom, szép eredmény, szép érem :)

Felszerelések

Egyéb Schock Absorber top