Sport

(verseny)

Edzés ideje

20:51:14

Távolság

101 km Szint: 6109 m

Tempó

12:23 p/km (4.84 km/h)

Edzésleírás

CCC-2014

"De mi nem a meghátrálás emberei vagyunk, hogy elvesszünk, hanem a hitéi, hogy életet nyerjünk" /Zsid. 10,39/

A Flégere megevett reggelire - de nekem kell megemésztenem :-)

Annyi remek beszámolót olvastam már az UTMB-ről és kísérő rendezvényeiről, hogy valahol mélyen már nyilván motoszkált bennem, hogy el kéne menni. December végén mégis egy hirtelen ötlettől vezérelve neveztem. Nem hiszek a véletlenekben, úgyhogy amikor kiderült, hogy besorsoltak, akkor kezdtem csak igazán aggódni, hogy hogyan is fogok erre felkészülni. Hiszen az addigi leghosszabb versenyem a P85 volt. Elkezdtem cross fitre járni, erősíteni, a téli városi köreimet is szintessé tenni. Másrészről meg mindig úgy vagyok vele, hogy ha szétcsapom magam, akkor több a kár, mint a haszon. Úgyhogy a kellő mennyiségű edzés és pihenés határán próbáltam lavírozni. Végül is egy remek Mátrabérccel és egy nagyon szenvedős T100-zal, hosszabb-rövidebb terepversenyekkel és teljesítménytúrákkal, Oli-edzőtáborral úgy éreztem, hogy ami rajtam múlt, megtettem.

A T100-on megkaptam, amire vágytam, a szenvedést, a nyögve-nyelős haladást, a türelmet, kitartást, hogy fejben túllépjek rajta. E nélkül a tapasztalat nélkül nem biztos, hogy a CCC végét így tudtam volna tolerálni. Na de ne szaladjunk ennyire előre. Sajnos a kiutazás sem úgy jött össze, ahogy elterveztük, szomorú családi esemény miatt a Géza nem tudott jönni és szombat helyett én is csak kedden indultam. A verseny előtti két napban az Anival és a Leventével nagyon jókat kirándultunk, csodás időben még csodásabb helyeken jártunk, úgyhogy ez egy kicsit feledtette az itthoni gondokat.

Aztán eljött a verseny reggele. Courmayeur-ba érkezve beálltam egy bazi hosszú sorba, ami a WC-hez vezetett. Fél óra alatt egy lépést haladtunk. Szerencsére megjelent Mariann, és mutatott egy titkos toilettet, ahol csak 10 percet kellett sorba állni. Mariannal felsétáltunk a rajtig, ahol persze már iszonyat nagy volt a tömeg meg a hangzavar. Pofátlanul bementem a kordonnál, nagyjából az első 1/3 mögé. Éreztem, hogy kúszik fel az adrenalin, a többiek is igen feszültek voltak körülöttem. Himnuszok, Vangelis, rajt.

 Az aszfalton meglódult a tömeg, aztán ahogy keskenyedett és végül egyszemélyessé alakult az ösvény, úgy lett a tömegből egy hosszú sor. A hegy közepénél fel- és lenézve egy végtelen emberkígyó tekergett a hegyoldalban. Az előző két nap verőfényes időjárása után most egy kicsit borongós volt, aminek nagyon örültem, mert a sok nyitott részen megfőttem volna. Az első emelkedő csak hosszú volt és meredek, de nem túl technikás, a hasraesés nagyobb veszélye nélkül csodálhattam a Mont-Blanc olasz oldalát. A csúcstól aztán egy elég hosszú, jól futható szakasz jött, tele szurkolóval, hangos bíztatással, kolompszóval. Nem időztem sokat a pontokon, ittam, ettem pár falatot és tűz tovább. A Ferret-hágó után megint jött a laza suhanás, igazi flow hangulatban telt, folyamatosan gyűjtöttem be az előttem levőket.

La Fouly-ban egy kicsit átvertek. Azt írták ki, hogy Champex-Lac 10 km. Ó, de jó, másfél óra múlva ott vagyok. Többnyire jól futható rész, tempósan haladok, eltelik a másfél óra, pontnak se híre, se hamva, csak egy bazi hegy magasodik megint előttem. Aztán fenn kiderült, hogy az a 10 km valójában 14, úgyhogy megnyugodtam, hogy még nem lett csiga belőlem. Itt megtöltöttem a zsákomat, aztán nagy vígan nekiindultam a következő hegynek, hogy "áááá, már csak egy bő maraton van hátra :-) ".

 Erről a szakaszról két momentum maradt meg bennem. Az egyik, hogy felfelé kapaszkodva egy srác kiállt az ösvény mellé kicsit pihegni és enni, és visszafordult közben. Én meg a rajtszámán a piros-fehér-kéket simán piros-fehér-zöldnek néztem és megkérdeztem tőle magyarul, hogy jól van-e. Ritka bamba képet vágott szegény, úgyhogy gyanús lett, hogy talán mégsem emberi nyelven szóltam hozzá és angolul egy kicsit megbíztattam, hogy csak kitartás. A másik az volt, hogy már felértünk a La Giete tetejére, csaknem teljesen ránk sötétedett, de nem nagyon akaródzott még lámpát elővenni. Közben az eső is esett, köd is volt, úgyhogy csak az előttem lévő hátát láttam. Aztán egyszer csak minden irányból megszólaltak a kolompok. Az volt a furcsa, hogy eddig a kolompszó mellé harsány bíztatás is társult, most meg a zengéstől eltekintve néma csend. Egyszer csak a ködben felsejlett egy kísértet-tehén. Pont keresztben az ösvényen. Jó, hogy nem löktük fel.

Trientben a szokásos gyors frissítés, még pohárral a kezemben hagytam el a pontot, amikor Mariann bukkant fel a kordon mellől. Egy gyors ölelés, pár szót váltottunk, hogy merre jár Ági és Yoyoka. Aztán Mariann közölte, hogy csak hajrá, mert 2. vagyok. Egy pillanatra nagyon jól esett, de aztán folyamatosan próbáltam elhessegetni magamtól, nem akartam ezzel foglalkozni. A Catogne-t töksötétben, szemerkélő esőben másztuk meg, igazából nem sok mindenre emlékszem belőle. Csak a legvégére. A pont előtt pár száz méterrel kiértünk az erdőből és egy meredek füves részen szaladtunk le. Az előttem levő kétszer is elcsúszott, a hanghordozásából ítélve káromkodott, mint a záporeső. Eddig nagyon elégedett voltam a cipőmmel, mert tényleg nagyon stabilan tudtam benne haladni, de egyszer csak alólam is kiszaladt a lábam, és nem elég, hogy elfeküdtem, de még kétszer meg is hömbölödtem, olyan meredek volt a lejtő. Úgy léptem be a frissítő sátorba, mint aki dagonyázott, még az arcom is sáros volt. Rutinszerű evés-ivás, indulás. A pont után nem sokkal leültem egy kőre kiönteni a cipőmből a kavicsokat, aztán a következő 4 km még elég jól futható volt, csak enyhén emelkedett. A Col des Montets után viszont jött a fekete leves, életem legnagyobb szenvedése.

Az egyre nagyobb fellépések már kezdtek nagyon fárasztóak lenni. Sokszor kézzel is kapaszkodnom kellett, hogy felmásszak. Az ösvény kanyargott a sziklák között és egy pont után azt vettem észre, hogy kezdek dezorientált lenni, sokszor megbillenek, meg kell kapaszkodnom. Ahogy az agyam elfáradt, úgy kúszott be a fájdalom is a combomba. Ha itt vége a versenynek, akkor most nagyképűen azt mondom, ok, de mi volt ebben a kihívás? Hát, az az elkövetkező pár óra volt. Eddig az összes hegyen, amikor felértem, megkönnyebbülve indultam el lefelé, mert ha koncentrálva is, de a lefeléken lehetett haladni. Itt a csúcson, a Téte aux vents-en lévő ellenőrző ember kétszer is elmondta, hogy csak nagyon óvatosan menjek, veszélyes és nehéz szakasz jön. Nem túlzott. A nagy, sáros sziklák csúsztak, annyira feszült a combom, hogy alig tudtam lelépni. Pár megcsúszás után azt kellett magamban tudatosítani, hogy kész, innen csak egy célom lehet, épségben leérni. Végig azon imádkoztam, hogy itt már ne törjem össze magam. Olyan helyeken, ahol 20 km-rel korábban simán leléptem, vagy leugrottam volna, most kínkeservesen kászálódtam. Azt hittem, sosem érem el a Flégere-t, pedig csak 3 km volt. A háztól tulajdonképpen megint futható lett volna az út, nem volt se meredekebb, se kövesebb vagy gyökeresebb, mint az előzőek, de már annyira beállt a combom, hogy nem tudtam futni, csak gyorsan gyalogolni. Közben még két dolog jutott eszembe erről a részről. Az egyik a Sura volt, amikor még otthon mondta, hogy "akkor most tanuljuk az alázatot". Remélem, nem csuklott az éjszaka közepén. A másik meg, hogy meglehetősen sűrűn káromkodni támadt kedvem, de leintettem magamat azzal, hogy jobb, ha csendben maradok, elvégre én akartam itt lenni, megkaptam, amiit akartam.

Azért Chamonix-ba érve mégiscsak kocogásra váltottam, a célban mégsem vánszoroghatok. Elvégre győztem - legalábbis az eddigi korlátaimat messze túlszárnyaltam :-).

Soli Deo Gloria!

 

 

13 hozzászólás

-Mariann- 3576 napja

Gratulálok Cili! :) Nagyon ügyes voltál és kemény!
Úgy örültem, hogy Téged is láthattalak a Trient-i ponton, ugyanaz a mosolygós Cili indult tovább, aki reggel nekivágott ennek az útnak és akit eddig is ismertem. Nagyon szurkoltam ám, hogy ugyanígy kitarts a végéig! :)

Bozót 3578 napja

Gratulálok!  Nagyszerűen mentél és klassz a leírás is!

yoyo 3580 napja

Szuper voltál Cilike , és az eredményed is fantasztikus :) Szépen behúztad mint minen versenyedet szoktad :)

Óriási gratula érte ,az utolsó hegy volt a legnehezebb ,és nem csak a fáradtság miatt ....

Boszi72 3580 napja

Szívből gratulálok Cili, végig igzultuk a versenyt és szurkoltunk Neked kint. Óriásit futottál és az, hogy a vége szenvedős lett, csak hozzád tesz, hidd el. Eddig is tudtam, hogy kemény fából faragtak, de most ezt többszörösen bebizonyítottad! Kalapom emelem! :-)

Fairy 3583 napja

Érdemes volt várni: szeretem a happy endet. :-)

Gratulálok még egyszer!

Fairy 3583 napja

Jó így folytatásokban olvasni. Várom a következő részt. :-)

gergő 3585 napja

Te voltál a titkos favoritom!! és bejött :))) hatalmas gratula nagy voltál!!

Sárcipő 3585 napja

Nem vagyok elégedetlen. Ott és akkor tényleg a túlélésért küzdöttem. És győztem :-).

Fairy 3585 napja

Nos, azt hiszem nem teheted szóvá, ha ezután CCCilinek hívunk majd. :-D

Lehet, hogy Te nem vagy maradéktalanul elégedett Magaddal - de mi maradéktalanul büszkék vagyunk Rád!

stirma 3586 napja

Hát még én mennyire gratulálok! Szuper csaj vagy! 

Edina42 3586 napja

Én is nagyon!! Minden tiszteletem a Tied!! Gratulálok!!

Ainariel 3588 napja

Annyira büszke vagyok Rád! :D

Edina42 3589 napja

Hajrá!!!!