gergő futás

2013.12.01 Vasárnap, 10:00:00

Sport


verseny(verseny)

Edzés ideje

03:07:34

Távolság

42.2 km Szint: 640 m

Tempó

04:27 p/km (13.50 km/h)

Edzésleírás

na, és azt ismeritek-e, amikor a fekete lovag találkozik a 3 órás maratonnal? szóval először NY-ban levágják a fekete lovag két kezét. aztán mondja neki, hogy meg ne futamodjon már a hitvány, már ki sem mer állni az adria maratonon a gyáva?? ott meg a két lábát veszti a lovag csúnyán. azt hiszem most már kiegyeznek egy döntetlenben..

szóval ezt a maratont nagyon benéztem :). előtte egy hétig kutattam az infókat mennyi szint lesz stb. mondják nem vészes. ja, de én időért megyek.. na mindegy, belevágunk balázzsal.

ott kezdődik a sztori, hogy olyan szél volt éjszaka, hogy nem tudtunk aludni. itthon már kiadták volna a sárgapirosmindenféle riasztást. gondoltam reggelre elmúlik. lószart. brutál szél, konkrétan orkán. alig tudtunk a kocsiból ki-beszállni. nem ba, jindul a maraton. az elejét szokás szerint gyorsra veszem, pedig most kifejezetten figyelek. néhol bele kell görnyedjek a szélbe, hogy haladjak, de 9-ig nincs nagy baj, de azért eléggé hullámzik a pálya. utána jön egy kurfli, elég komoly szinttel és valami bazári szembeszéllel. felfele konkrétan megállít, lefele halálfélelmünk van, majd 3 perces tempóban tol a szél, pöffökben. a parton ide-oda forog, de valamivel jobb. első kör pipa. a második körben kijön már a küzdelem hatása, felfele bele kell sétálni, mert futni nem lehet. keresek szélárnyékot, de inkább mögém állnak be. a parti szakaszon ledobom a horgonyt. iszonyat sokat kivett a szél és a szint, látom, hogy nem lesz meg a 3 óra, 34-től túlélő üzemmódra kapcsolok.

úgy látszik én szeretek pofára esni :)). de aki nem próbálja meg, sosem fog bukni :). én leglaább megpróbáltam.

 

most egy időre jegelem a maratoni terveimet és végre elkezdem az alapozást. vissza a hegyre, már várom.. elég volt a rohanásból :)

korosztályban amúgy második lettem, dehát 114 résztvevőből, szóval az age group olimpiára még nem jutok ki. 

Edzésszakaszok

Idő Táv
(km)
Tempó
(p/km)
Seb.
(km/h)
Szint
(m)
Minimum
pulzus
(bpm)
Maximum
pulzus
(bpm)
Átlag
pulzus
(bpm)
03:07:34 42.2 04:27 13.50 640 0 0 0
Új edzésszakasz

Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!

11 hozzászólás

szaasz képe

szaasz 3846 napja

"you miss 100% of the shots you don't take" (W. Gretzky)

Sárcipő képe

Sárcipő 3850 napja

Az nem is igazi kihívás, amit csak úgy ripsz-ropsz lehet teljesíteni :-). Gratulálok, nagyon szupereket mentél mostanában, biztos meglesz ez is. Egyébként meg tudod: a Fekete Lovag mindig győz! Hajrá :-)

lilla képe

lilla 3850 napja

Na jó te nyertél!  Én már nem is sajnálom magam. :)))))))))))))

nedus képe

nedus 3850 napja

Mikor láttam , hogy a kenyai srác mit futott , gondoltam is : ez brutál pálya lehetett !!! Jól belenyúltál , sajna ! Ráadásúl az ilyen elhízott alakoknak még a szél is ellenség !! Most kezdhetsz lendületből alapozni , én símán kihagynám a gyüjtögetős részt , innen már csak a formát kell alakítgatni !!  Hajrá Gergő !!!!!

yoyo képe

yoyo 3851 napja

dobálhatott  a szél mint egy rongybabát  :)) Nem semmi pálya lehetett Gergőkém Gratula érte !

 

PecsiPeter képe

PecsiPeter 3851 napja

Ej, pics@ba. Na  mindegy, egyet se aggodj, meglesz az  jovore. Trail and enjoy! :-)

szaboaron86 képe

szaboaron86 3851 napja

Kár hogy kibasuott veled a szél, pedig simán benned van az a 3 óra. :) De legalább nincs jobb maratonod mint nekem. :P

kkoos képe

kkoos 3851 napja

uh, kemény lehetett, ne aggódj meg lesz az a 3 óra, talán tavasszal ha belefér a trailek közé, gratula és jó regenerációt!

Bozót képe

Bozót 3851 napja

Küldök neked egy számot is, szeretettel :))))

Bozót képe

Bozót 3851 napja

Grat! Emlékezetes lesz legalább :)  Tényleg állati szél volt, gondolom a te nagy tested is úgy rángatta, mint az enyémet :)  A süvítés a völgyhíd alatt milyen állat volt már :) 

Hiver képe

Hiver 3851 napja

Huhh, a leírásod alapján lett egy kis dejavu-m, ilyen volt tavaly a Pozsony maraton előtti napon - pechemre én aznap versenyeztem.
A parkolóban az autóban pihizve azt hittem, felkapja a szél a Volvót, pedig az nem papírból van...
Na de sebaj, itt is gratula!

Felszerelések

Add meg az edzéshez tartozó felszerelésed!