Sport

(verseny)

Edzés ideje

05:29:21

Távolság

42.2 km

Tempó

07:48 p/km (7.69 km/h)

Edzésleírás

SPAR Maraton

Klisés szöveg, de most tényleg nehéz eldöntenem, hogy hol is kezdjem. Talán kezdem a sérülésnél, elvégre ennek a futásnak az lett a legfontosabb tényezője. Történt, hogy futottam Kenesén 37-et. Szép volt, jó volt, kemény volt. Igen ám, de a jobb hátsó combhajlítómat sikerült meghúznom. Nem kicsit, nagyon. Sebaj, mit tesz ez nekem, majd elmúlik! Gondolta igen tévesen László, majd három nappal később ráfutott. Upsz... Ekkor majdnem szakadtam, vagy talán szakadtam? Rohadtul fájt. Négy nap kihagyás, majd emlékeztető futás Esztergom előtt. Reggel 10, ami fájt ugyan, de azért elviseltem, majd délután 21, amit kissé nehezebben viseltem el... 29-én Esztergom, 30-án futás melóba. És ezt nagyon nem kellett volna. A combhajlítóm sérült, de ekkor elkezdett fájni elől is a csípőm. Gondolom, hogy a sérülés miatt rohadt sután mozogtam, és azért... Nem tudtam mit tenni, egy hét pihi, majd egy teszt futás. A fájdalom nem múlt el, ekkor kezdtem el igazán aggódni. Hat nap múlva maraton, én meg bicebócát játszom. Pihentetés, gyulladáscsökkentés továbbra is. A csípőm fájdalma iszonyatos, szerintem idegbecsípődés (de sajnos a porcleváslás is ott van a pakliban), mert az tud ilyen elektrosokk szerűen nyilallni minden mozdulatnál. Nem, nem csak lépésnél, mozdulatnál. Ekkor csütörtökre sikerült még egy megfázást is összeszednem. Juhé, ennél rosszabb nem lehet! Gondolta a László naivan. 2 nap betegszabi, lázam már másnap sem volt, a megfázás pedig péntekre egész jó lett. És eljő a szombat. A lábam fáj, de már döntöttem, vasárnap rajthoz állok. Persze a gyomrom görcsben, rohadtul aggódok. Az aggódásomon némi fröccs azért segített :D Vasárnap reggel. A lábam fáj, enyhén másnapos vagyok (de ez nem vészes), és erőst fosok. Készülődés, irány a verseny. A fizetős wc itt életet ment,  nem kell a toi toi-ban gubbasztanom. Így legalább hányással nem rontom a helyzetemet :D Kajálni nem tudok, még a sajtos rudat sem kívánom. Nemsokára rajt. Melegítőt leveszem, ruhámat megigazgatom, iPodban beállítom a betervezett listát. Azaz csak állítanám, mert nem indul be. Remek, már csak ez kellett! Gőzöm sincs mi van vele, pedig tegnap töltőre tettem. Sebaj, nincs idő tökölni. A rajtnál mozgok egy kicsit, egész jónak tűnik a lábam. Aztán elindulunk. Ekkor döbbentem rá, hogy tulajdonképpen mennyire is fáj a futás. Minden lépésnél a lábamba nyilallt a fájdalom, az első lépések után majdnem megálltam. 100 méter után már azon gondolkodtam, hogy van-e ennek értelme, ne álljak-e ki... Lassan, bicegve kocogok, a tempóm sehol sincs. Így utólag megmosolygom a naivitásomat, aranyos volt azt képzelni, hogy nyugodt, 6 perces kilikkel kezdem a versenyt, így nem fáradok el idő előtt. Misi elmegy mellettem, szerintem látta rajtam, hogy nagy a gáz. Mondta is, hogy lassítsak nyugodtan, vagy sétáljak bele. Később még láttam párszor, jó volt az a kis biztatás. Szóval futásnak csúfolt mozgással, lassú tempóban haladok. A kilométerek lassan fogynak, én viszont annál gyorsabban. Egyre lassabb vagyok, egyre kevésbé összeszedett. Egyre többet jár a fejemben a feladás. lépés, fájdalom, lépés, fájdalom, lépés, fájdalom, elég volt, feladom. Nagyjából ez adta a ritmusomat. Elfutunk a melóhelynél, itt azért csak nem adom fel, mert a végén még meglát egy ismerős :) 15 kili. Egy óra és negyvenpár perc alatt. Ennyi idő alatt futom a 21-et... Sebaj, megyünk tovább. A spártaiak is megelőznek, de a mellettük guruló bringán hangszóró van, amiből ütemes zene szól. Ez legalább ad egy kis ritmust. Aztán eljő a 17. Bicegek, majd megállok. Lassan botorkálok tovább. A csípőm minden lépésnél fáj, a talpam pedig görcsöl a szabálytalan mozgásom miatt. Egy rendező lányka megkérdezi, hogy rendben vagyok-e. Nem hazudom, hogy igen, de mondom neki, hogy nyugi, nem kell mentő, megvárom a buszt. Kiülök oldalra. És ekkor megtörtént. Oldalra bicegtem, leültem, és néztem, hogy ahogy a többi futó elmegy mellettem. Örökkévalóságnak tűnt. Ellebegett mellettem a sárga lufi. Még csak most jönnek az 5 órás szintidővel? Basszus, akkor még egy örökkévalóság mire ideér az a rohadt busz! Nos, az igazsághoz tartozik, hogy itt még azt hittem, 6 óra a szintidő :) Lacika feláll, bicegve elindul, majd lassú futásra vált. A talpam a kis ücsörgéstől jobb lett, a combhajlítóm rosszabb, a csípőm meg le van szarva. Pár lépés után visszamelegszem, egész jól megy a futás. Beérem az 5 órásokat, majd le is hagyom őket. Mi a fene van velem? 5 órán belül még meglehet! A rendező lányka megint arra jön a bringájával, és döbbenten nézi, hogy megint futok. Az arcomon szerintem nem sok örömöt lát, rákérdez, hogy biztos...? :D Elindultam, most már megyek, meg nem állok... Gyors frissítések, irány tovább. 27-nél ott van jóatyám, biztat egy kicsit. 5 órán belül lehetek. Aztán megyünk tovább a rakparton a sziget mellett, én pedig érzem, hogy kezdek elfogyni. A csoda véget ért, lassulok. Belesétálok. Nagyon fájok. A szigethez érve már alig élek. Apám a bejáratánál vár, látja, hogy nagyon kész vagyok. Sebaj, itt azért lassú kocogásra váltok, megyek tovább. Pár száz méter után gyaloglás. Nem bírom. A talpam annyira görcsöl, hogy a többi fájdalommal már nem is törődök. Fel akarom adni. De mi a szart csináljak itt?! Üljek ki oldalra? Itt még záróbusz sincs... Megyek tovább. Gyalogolok, próbálok belefutni, de nem megy. Visszafordulunk a sziget közepén a főútra. Kicsit belefutok, kicsit gyalogolok. Haladok. 32 kili. Bassza meg, még 10 van hátra! Azaz 9 és pár száz. Így jobban hangzik... Próbálok tovább menni. Minden tócsába bele lépek, a hideg víz elzsibbasztja kicsit a talpam. Apám a sziget kijáratánál aggódva néz, mondom neki, hogy megpróbálok végig menni. Mögöttem egyre közelebb a kék lufi. Futok, sétálok, futok, sétálok. Fájok. Hol van még egy tócsa?! A talpam rohadtul fáj. A Nyugatinál emelkedő, sétálva küzdöm fel magam. A kék lufi ekkor ér be. Pecsenye int, hogy csapódjak hozzájuk, én pedig megyek velük. Basszus ez az ember 2 hete lefutott 246 kilit. Mellette nem tudok gyaloglásra váltani, vagy főleg megállni, nincs hozzá pofám. A következő frissítőnél kicsit előrébb megyek, próbálok egy kis előnyre szert tenni. Rákérdezek egy rendezőre, hogy mennyi is a szintidő. Öt és fél óra. Kopp. Basszus, akkor mégsem hat óra... A kék lufi később indult, pár perccel előttük kell beérnem. Futok, sétálok, futok, sétálok. Igyekszem minél többet futni, hogy a kék lufi és köztem a távolság nőjön, ne csökkenjen. Haladok. Visszaérünk a ligetbe. Folyton az órámat figyelem, próbálom kikalkulálni, hogy milyen átlag kell a szintidőhöz. Öcsém és Levike ott vannak, biztatnak. Már nincs sok. Nincs sok, de az időm fogy. Nagyon fogy. A jobb combom és vádlim görcsbe rándul, majdnem elzakózok. Nem baj, megyünk tovább. Már csak 2 kili... A görcs folyamatos, csak el ne szakadjon valamelyik izmom, hogy a végén még sétálni se tudjak. Már csak egy. Alig van időm, meghúzom a tempót. Ráfordulok az utolsó 100-ra. CÉL! Pont szintidőn belül. Nem, nem lett 4 óra, de még csak 4.5 sem, de beértem. Leülök, hányingerem van. Sebaj, már mindegy. Az sem érdekel, ha esetleg sugárban tisztelem meg a földet... Szerencsére azért legyűröm a hányingert, megyek ki anyuékhoz. Leülök. Vége. Ezt követően alig tudtam elbicegni pár száz métert. Az izmaim egy egységes fájdalomtömbbé álltak össze, a talpam pedig úgy fájt, hogy alig bírtam állni. Hogy a fenébe tudtam így az előbb még futni is?! Vége. Tényleg vége van, és megcsináltam. Nem adtam fel, célba értem. Most semmi más nem számít. Hónapokkal ezelőtt elhatároztam, hogy megcsinálom, és tényleg megcsináltam. Lehet, hogy hülyeséget csináltam. Na jó, nem csak lehet, tudom, hogy hülyeséget csináltam. Sérülten álltam rajthoz. Mégis... Tudom, hogy ha legközelebb ilyen lesz, akkor sem hallgatok a józan észre.

5 hozzászólás

kocsonya 3824 napja

Ez elég kemény, de gratula :)
Kíváncsian várom az első 12 órás éménybeszámolód :)

melwin 3902 napja

Köszönöm, nagyon kedves tőled :)

monique 3903 napja

úristen.. ez kemény! nem ismerlek de hadd gratuláljak.

melwin 3904 napja

Mondjuk inkább úgy, hogy hosszan szenvedni az idétlen, tömegben gyártott önbecsülésemért :D

kenderike 3904 napja

Fúú, Lacika, te most szenvedtél annyit, mint amennyit én szoktam! :) ahhoz képest, hogy sokkal jobban futsz, mint én, épp ezt kellett eltanulni???

Hatalmas gratula, dettényleg, vannak elképzeléseim, milyen lehetett ez... nem tudom, de vannak elképzeléseim

nadeakkor fejben jó vagy hosszan szenvedni egy idétlen tömegben gyártott éremért, ez - tekintettel a terveidre - igen nagy előny

kalap le! gratula!