Edzésleírás

 

Igazi vadregényes futásom volt ma. Már 2x is jártam azon az útvonalon (részben persze majdnem mindig arrafelé futok), amerre ma. A gyönyrű Severn-völgyben haladtam a folyó menti bicikliúton, majd pedig a Bridgnorth-ba menő út felé, majd pedig egy Chelmarsh Reservoir-nak nevezett - szerintem mesterséges - vitorlázó tóhoz. Már odafelé sötétetedett, kb. az utam első egyharmadánál lement a nap. Ennyire későn még egyszer sem indultam itt ilyen hosszú edzésre a folyóvölgybe.

De tényleg kalandos volt. Imádom azt a tavat, gyönyörű a kilátás, a víz látványa, vagy maga a víz, valahogy vonz. Sajnos csak vitorlázó tó, úszni nem lehet benne... Kár, pedig ha lehetne, nappal mennék, és utána fürödnék benne, majd úgy futnék vissza.

Visszafelé a fás-erdős szakaszokon néhol már tényleg korom sötét volt, és szinte semmit sem láttam. Itt az utat is nehéz volt megtalálni, de nem vallottam kudarcot:)). Eléggé erőlködnöm kellett, hogy azt a kevés fényt, ami a lombok között beszűrődött, befogjam a szememmel. Közben arra gondoltam, hogy milyen rossz lehet annak a futónak (olvastam egy ilyen ultrafutóról), aki farkasvakságban szenved. Az ilyen későn már el sem indulhat edzeni, mert az semmit sem lát már ilyenkor... És örültem neki, hogy ilyen jók a szemeim, hogy ilyen kevés fény mellett is mennyi mindent meglátok. Persze azért kicsit félelmetes is volt, a sötét erdőben egyedül futni, valahogy az emberben - biztos ez is ilyen ősi dolog - elkezd motoszkálni valami irracionális félelem, pusztán a sötéttől, és a füle minden egyes ágzörrenésre, zajra, neszre kihegyeződik. Hát bennem is ez dolgozott, kb. vmi menekülőösztön, vagy zsákmányállat-ösztön lehet ez. Persze a futást meg az edzést ez roppant módon elősegíti, hiszen élesíti az érzékeid, a reflexeid, és az embernek még valahogy a futás is könnyebben megy...:)) (értem ezalatt, hogy elkezd kicsivel gyorsabban futni, mint ami a megszokott iram).

 

De a félelmetességen kívül gyönyörű is volt a természet, naplemente után még sokáig vörös volt az ég (ez a néphiedelem szerint a vihart jelzi elő). Gyönyörű volt, ahogy a holdfény megcsillant a folyó víztükrén, és az állatok hangjait is hallva, teljesen úgy éreztem, hogy igazán a természetben vagyok, s ez az, ami a városból annyira hiányzik. Meg világító bogarakat láttam a fűben, neonzöld fényük volt. Az volt a legjobb, amikor egy autó hátulról a fényével megvilágította őket, a levegőben repülve ugyanis nem fénylettek, de ahogy rávilágított az autó reflektora, hirtelen visszaverték a fényét, és körülöttem mindenhol ilyen világító izéket láttam addig a pár másodpercig, amíg el hagyott az autó. Szóval, ezek az apró csodák, amitől annyira gyönyörű a természetben futni/ vagy csak szimplán lenni. A nyulak, ahogy elugrálnak, hallva a lépéseim zaját, már szinte teljesen hétköznapi látvány számomra. A multkor még szürke mókust is láttam, ahogy éppen mászott fel a fára - szintén futás közben.

 

El is fáradtam, de nem nagyon, de igazán különleges élmény volt. Mondjuk következőre előbb fogok elindulni, mert némely szakaszon tényleg majdnem tiszta sötétség volt.