Edzésleírás

Noszvaj PSE edzőtábor.

Egerbe gurultam le, majd onnan a 25-ös úton Felsőtárkány felé. Erős szél, borongós idő. A fejemben már kósza gondoltatok fogalmazták meg, hogy visszafelé micsoda emelkedőket kell majd leküzdenem. Próbáltam az erőbeosztást is ehhez alakítani, amit aztán a táj szépsége és a Felsőtárkány Répáshuta szakasz folyamatos emelkedőkkel - és csak néhány lejtővel, amit visszafelé megint meg kell mászni - teletűzdelt útvonala igencsak átrendezett. :) Felsőtárkányon átrobogtam, mint a szél, aztán begurultam az erdős és ezért csodaszép Lillafüred felé kanyarogva emelkedő hegyi útra. Forgalom alig, útminőség kíváló. (Borsod megyébe áttekerve ez hatalmas változáson ment át, kátyú, kátyút követett. :) Szorgalmasan tekertem fölfelé. Kanyarok végeláthatatlan sora, ahol sehogy nem akart elérkezni az emelkedő vége. :) Az út egyik oldalán sziklák magasodtak az ég felé, a másik oldalon az erőd sűrűje ontotta a friss, hűvös levegőt. A sziklás oldalon aztán patak csörgedezett a mellette magasodó hegyoldal aljában. Közben kicsit kitisztult az ég, kékség és bárányfelhők mögül pislogtak be a napsugarak a fák harsogó zöld lombkoronái közé. Egyszer csak egy barna erdei mókus akart átkelni az úton. Szaladt, majd megtorpant és inkább visszakanyarodott az erdő biztonságos fái közé.  Kanyarok, hegyoldalak, zöldek...., kanyarok, hegyoldalak, zöldek. Aztán kinyílt egy ablak és csodás hegyes völgyes arcát mutatta meg egy pillanatra a Bükk, hogy egy újabb kanyar ismét visszavigyen az erdő soha véget nem érő, zölden kanyargó birodalmába. Sehol egy lélek. Tévova autósok robogtak el mellettem ketten. Aztán ismét néma csönd és csak az emelkedőtől erős légzésem és a gyors szívverésem vitt valami belső zajt az erdő csöndjébe. Bánya -hegyhez egy jó hosszú emelkedő vitt fel. Innen már csak pár kanyar Répáshuta. Lefelé. :) Kis pihenőt tartottam egy erdészeti, avarral és tavalyi fenyőlevelekkel borított úton. Energiát tankoltam a házigazdánk által csomagolt szendvicsből és a finom csokiból, vízből. Aztán irány tovább az erdei királyság csodaszép útvonalán. Közben bezárult az ég. A felhők sűrű, sötét gomolyaggá álltak össze. Az eső sem váratott magára sokáig. Vaude esőkabát föl, fordító és gurulás a jól megérdemelt lejtőn egészen Felsőtárkányig. :) Ez igen. Most láttam, milyen sok emelkedőt megmásztam. Jó volt lefelé suhanni a rengeteg kanyarban. Tétova autósok jöttek fölfelé. Nem sokan, összesen hárman. Mindig ekkora forgalom kéne. :) Milyen jó is lenne! :):) Az eső közben szolídan áztatott. Nagy zuhé szerencsére nem kerekedett, és 10 perc múlva  elállt az égi vizes áldás. :) Mire Egerbe értem már az esőkabátom is megszáradt a folyamatosan fújó szélben. Eger városán átkerezve értem el a rettegett, 10 km hosszú noszvai úthoz. Az első két nagy emelkedőt egész jól vettem, aztán jött egy hajtűkanyar jobbra, ami egy 12-13 %-os emelkedővel folytatódott. Váltani, kanyarodni, váltani...., szóval ez nem igazán jött össze. :) Előttem egy buszt szinte álló helyzetbe kényszerített a nagy fal emelkedő. :) Így jól megijedtem..."mi lesz, ez még visszagurul...!!"  Szerencsésen kiakasztottam a bringáscipőt a pedálból. Szégyen ide vagy oda, de ezen a részen feltoltam a kerót. :):) A többi emelkedő se volt kutya, de azokon fogcsikorgatva, de túljutottam. Aztán elérkezett a várva várt pillanat: bal oldalon megpillantottam a kicsi tavat, ahol lekanyarodhattam és vidáman legurulhattam a szállásunkig. :):):) Itt még azért várt rám egy kis megpróbáltatás, mert a kapukulcs is azon a kulccsomón volt, amit a rejtekhelyen kellett hagyni, hogy a szobatársak is bejussanak a szobába, ha netán előbb érkeznek vissza. Így bemásztam a kapun. (Bringáscipőben ez nem volt olyan nagy élmény.:) Kulcsért szalad, kapu kinyit, bringát feltol és letámaszt, majd ágyra rogy. :) Na azért ennyire nem volt vészes a helyzet, de nagyon jól esett megérkezni és a megérdemelt forró zuhany alá állni. :)