Sport

(verseny)

Edzés ideje

08:16:33

Távolság

52.3 km Szint: 1245 m

Tempó

09:30 p/km (6.32 km/h)

Edzésleírás

Vértes Terep Ultramaraton

Beszámoló majd lesz. Vagy nem :-) De igen '

Kellemesen felhős, szélcsendes, száraz idő, hófoltok a domboldalakon, csak mutatóba némi jég és hó...
is lehetett volna, de az a Vértes egy másik arca volt, amit egy hete a Vértesi Forrástúrán mutatott. Az időjósok most nem ezt ígérték, hovatovább semmi jót nem ígértek. A sok ijesztgetés közül nekem a zivatar tetszett a legkevésbé, mert: azt elviselem, hogy bőrig ázok, azt is hogy átfúj rajtam a szél, de villámhárítónak szerintem elég rossz lennék :-) Állóképességem éppen nem döngeti a csúcsokat (és akkor még finoman szóltam), így fejben és felszerelésben kezdtem készülni a Nagy Megmérettetésre. Teletoltam a hátizsákot Ca-Mg tablettákkal, meg mackótáppal, ám amikor a 2 liter izot-t a tartályba akartam tölteni megdöbbenve kellett tapasztalnom, hogy a felirat ellenére abba biza 1.5 lityinél nem sokkal fér több. Ezúton is csókoltatom a vicces-kedvű gyártókat a Nagy Víz túloldalán :-). Sebaj - gondoltam - lesznek frissítőpontok, meg dög meleg se lesz, majd csak kihúzom valahogy. A prekoncepció másik fontos pillére az időterv volt. Mivel extrém körülmények ígérkeztek, így a szintidőre igyekeztem optimalizálni. Az első Varázsképlet nem ment át a hihetőségvizsgálaton, így másikat kellett kreálnom, végül ennek 2.0-ás verziója lett a végleges.
Az óratekergetés ellenére és talán a csütörtök-pénteki nagy hajszának is köszönhetően igen jól aludtam, tollal bal kézfejemre "tetováltam" az időtervet és már 7 előtt elindultam Szárra. Az utak semmi fenyegetőt nem mutattak, csak a mérsékelt eső gyűlt meg néhol kissé. Az utolsó értelmes parkolóhelyek egyikét elfoglalva kényelmesen indultam el a versenyközpontba az előző nap felvett rajtszám, itiner és dugóka birtoklásának biztos tudatában. A beígért 5-20 C nem segített eldönteni a megfelelő ruházatot, de aztán némi eszmecsere után hosszú szárat ("melegíti majd a lábat" :-)) vettem és egy  réteggel csökkentettem a felsők számát. A bringás esőkabátot - nem szellőző lévén - az utolsó pillanatban elvetettem és miután megnyugodva konstatáltam, hogy a zsák is aláfér az egyébként hétköznapi használatú HH dzsekit vettem fel. A shield-es sapkát természetesen ki nem hagytam volna, mert arra a minimális komfortérzetre szükségem van, hogy ne verjen az arcomba az eső. A rajt időben megtörtént és a tömeg nagy része lelkesen futott neki az emelkedő aszfaltnak. Én inkább a fontolva haladókat követtem: lesz még mód elpuffogtatni a - nem létező - petárdákat :-)

Száron áthaladva még megvolt az az illúziónk, hogy a pocsolyák kerülhetők, de aztán az akácosba érve ez egyre inkább köddé vált. Ugyanúgy, mint a rajt előtt a cipőkre szórt impregnáló-spray varázsa, amely még a Körtvélyes előtt megadta magát. A hosszútáv mezőnye viszonylag fegyelmezetten, rövidebb-hosszabb konvojokba verődve közlekedett, de a nyomunkba engedett rövidtávok élmezőnye rövid-szerkóban latyakot, pocsolyát figyelmen kívül hagyva, számunkra őrült tempóban száguldott el mellettünk. A fennsíkon a szakadó esőben hol jobbról, hol balról próbáltuk kerülgetni kerülgetni az esővízzel higított olvadó havat, aztán a kék kereszt elágazásánál mindenki végképp bemerítkezett a bokán felül érő "jégkásaszörp"-be. Eme hely varázsát Szaszáék is átérezték és vígan forgatták a pocsolyán átgázoló jó népet. Emígyen beavatva már nem ódzkodtam attól, hogy vizes leszek, hanem örültem, hogy a lépések hatására a víz nagy része kipréselődik a cipőből és kezd kevésbé fázni a lábam. Már-már kezdtem remélni, hogy az első EP-t bőven időn belül érem el, de eltájoltam magam és csak jóval később jött el, mint ahogy képzeltem. Az EP kék keresztjének lejtője a társak figyelmeztetésének megfelelően olyannyira csúszós volt, hogy nagyjából teljesen mindegy volt, hogy kinek milyen bordázatú a cipőtalpa, bármelyikkel simán lehetett lefelé haladni, néha még a hokifék ellenére is. Egyszercsak - mint délibáb - felsejlett az EP sátrának kékje és mi boldogan kucorogtunk a tető alatt, a szárazság talmi illúzióját melengetve magunkban. Meg a nem éppen pincehideg, hanem annál jóval karcosabb kólát, amitől aztán minden EP-n úgy áthűlt a kezem, hogy csak 2-3 kili futás után kezdett langyosodni újra. A kóla mellett olajbogyót (jó sós :-)), sajtot és némi csokit fogyasztottam, amit a számomra (talán az furcsa ízkombinációtól) kicsit különös zamatú EP-s izoval öblítettem le. Legnagyobb sajnálatomra az eddig előttem haladó piros esőkabátos/kapucnis hölgy bokarándulás/ficam miatt itt kénytelen volt kiszállni.

A völgyet elhagyva viszonylag könnyedén jutottam el Vitányvár-ra, ahol pygmea és zsotyek vidám kettőse fogadott. Rövid viccelődés után magukra hagytam a pajzánul évődő fiatalokat és Várgesztes felé vettem utam. A magammal hozott mackótáp bevitelét igyekeztem kicsit elnyújtani, mert csak 6 órára valót készítettem, de az EP-k terülj-terülj asztalkája ezt jól kiegészítette. Várgesztes határában az info táblánál háromtagú hölgykoszorú biztatott továbbhaladásra és futva vágtam neki az enyhén emelkedő főútnak, amit jó jelnek véltem, mert az elmúlt években itt már bele-belegyalogoltam. Miután frissítés közepette megcsodáltam sz_zsu és b_feri gyönyörű kisbabáját, segítettem a már-már önkívületi állapotra fagyott Yoyo-nak felöltözni és továbbindulni. Az EP furgonjában egy másik feladó vacogott, némi takaró alatt összekucorodva. Eléggé áthűltem magam is, de Gesztes végén nedus vidám biztatása még azt is enyhítette, hogy a maratonisták további útjával épp ellenkezőleg indultunk a magunk újabb kurfliját begyűjteni. A rendezők a jégkása és a latyakos hó mellett a sár többféle változatáról is gondoskodtak. Amire határozottan emlékszem, az a mustárszínű, a barna és a fekete volt :-) A Nagy-Kutya ormot kerülvén két igen hangos útitársam akadt, ami erős motíváció volt arra, hogy a tempó fokozásával visszanyerjem a természet adta csendet. A sárgán már egyedül futottam és a kék körön át hamarosan elértem a Vérteskozmai EP-t. Itt már semmi időtartalékom nem volt, de a módszeres evésre és némi eszmecserére nem sajnáltam az időt. Időközben befutott Emese és Jani is, én pedig a zöld jelzés hómentes aszfaltjának áldásait élvezve továbbhaladtam. Az eső  hol ködszitálásba váltott, hol hópelyhek kopogtak a kapucnimon, de már nagyjából mindegy is volt. Egy dolgom volt csak, menni, meg nem állni, egyik lábat a másik után. A hidegről már rég megfeledkeztem, különféle dalok váltakoztam a fejemben, de hagytam, hadd hömpölyögjenek, avval is telt az idő. Kapberekpusztára gyönyörű belépőm volt: vízszintesen szakadó hóesés ! A pontőrök hősiesen, sőt vidáman viselték a megpróbáltatásokat, sistergő és társai minden jóval elláttak engem és az időközben beérkezett Emesééket, valamint hangos fiatal alkalmi útitársaimat. Akárhogy eufémizálták, a Hallgató-völgyig vezető szakasz hullámvasútja már nem esett őszintén jól, az emelkedők egyre küzdelmesebbek lettek, a lejtők sara padig nem mindig lefelé, hanem kiszámíthatatlanul hol jobbra, hol balra is csúszott evvel is próbára tévén egyre csökkenő éberségemet. Az utolsó pontra 10 perc késéssel érkeztem, rá kellett jönnöm, hogy ilyen talajviszonyok közepette a menetidő nem becsülhető. Itt már csak egy kólát ittam, aztán megpróbáltam a lehetetlent: 8 órán belül beérni. A vízátfolyásnál örömmel gázoltam át a viszonylag tiszta bokáig érő vízben, leöblítvén cipőmről az "út porát" :-) A rekettyésen átvágva aztán ez értelmét vesztette, mert újra bokáig saras lettem és az akácos vendégmarasztaló talaja sem volt a barátom. A településre érve hihetetlenül jó volt ismét aszfaltot érezni a talpam alatt és futottam, annak ellenére, hogy a 8 órás áhított időn már rég túl voltam, de a kibukkanó nap fénye új erőt adott. A befutóban a félig leengedett célkapu sem tudta elvenni a lelkesedésem, hiszen azért jöttem ide, hogy végigmenjek az Úton és ez sikerült, még ha majd' 20 perces túllövéssel is. Csanya is megnyugtatott, hogy a teljesítés mindenkinek érvényes az extrém körülményekre való tekintettel. A végtelen lassúságú vetkőzés után a zuhany melege lassan kiolvasztott, az átfázott pecsenye-piros lábam pedig fenemód viszketett. A száraz pamut érzésébe ringatva magam, Boszi és Ulrich társaságában beszélgetve a világ legfinomabb zöldséglevesét kortyoltam el. A kocsihoz menve mosolyogva tűrtem a szári szél utolsó kétségbeesett próbálkozásait. Már rég túl voltam ezen és sok minden máson is ...

Hiába: "Az Élet a komfortzónán túl kezdődik !"

3 hozzászólás

papamaci67 4109 napja

Engem már régóta nem a stopper motívál. Pl. eygik legemlékezetesebb (bár a leglasssabb) Tóparty Futópartim, amikor Nicol-lal beszélgetve mentünk körbe és én én nagyon örültem neki, hogy újra futhat. A hosszúnaci nekem is klassz volt: a hideg ellen semmit sem ért, viszint vízszivattyúként kíválóan működött, így pillanatok alatt kívül-belül vizes lett az ember, aminek aztán jelentős hólyaghúzó hatása is volt :-) Igen, ezeket az emlékeket már senki el nem veheti tőlünk ! Szép hetet !

yoyo 4109 napja

Macika látod látod,ha nem pazarolsz rám annyi időt talán behúztad volna ;) én tényleg önkívületi állapotban voltam,hiszen nem értettem,hogy most akkor hová is tartozol,mert mintha a rajtban láttalak volna még a kezedre írt időtervet meg is jegyeztem volna,viszont ott nem tudtalak hova tenni neharagudj :)) emlékszem,hogy megpaskoltad az arcom nyugi yoyoka ,aztán kicsvartad a ruhámat a karmelegítőmet,később azt kesztyűnek használtam,de persze semmit nem ért ,mer má szoborrá fagytam mire sisékhez értem :)

úgy hogy nagyon kösy az istápolást,egyedül semmit nem tudtam volna tenni magammal,hiszen épp azon gondolkodtam,hogy talán jobb lenne bepisilni,mert a nem tudom letolni a nadrágomat sem :) de aztán levakartam magamról valahogy .Szóval óriási gratika neked,úr isten ennyi ideig kint lenni ebben a vizes trutyiban! viszont emlék marad örökre,most már örülök,hogy nem szálltam ki, a bizonyiték örökre nálam marad :))

 

köszyke

Boszi72 4111 napja

Nagyon jó állapotban értél be a célba, láthatóan jól kezelted a körülményeket és élvezted a táv minden méterét. Jó ilyet látni! Gratulálok!