gergő futás

2013.03.09 Szombat, 07:16:00

Sport


(edzés)

Edzés ideje

05:28:00

Távolság

44.23 km Szint: 1970 m

Tempó

07:25 p/km (8.09 km/h)

Pulzus

Átlag
158
Minimum
0
Maximum
0

Edzésleírás

Mátrahegy 40. Nnna egy igazán rosszul sikerült futás. Ez van, ezt is be kell ismerni. Sem fejben, sem fizikailag nem voltam erre most felkészülve, mint hátam közepére a púp, annyira hiányzott. Semmi szükség nem volt egy héttel a bükkiki után. Dehát meg kell borulni, meg kell tapasztalni a határokat, hogy a legközelebb megint jól és okosan menjen. Mentségemre legyen, hogy tegnap benyeltem egy vírust és egész nap csak este tudtam enni egy tál rizst, amit befogadott a gyomor. Ennek megfelelően már a 3. km-nél éreztem, hogy itt a vége :). Át akartam nevezni a 30asra, de mire felocsúdtam, addig Parádsasváron voltunk, ott meg már mindegy volt, oda csatlakozott a 30. Ott ettem két nagyobb zsíroskenyeret káposztával és csalamádéval, ami a következő 5 kilire épp kitartott. Onnan szenvedés a köbön. Kékest majd végig sétáltam, az végül is nem volt rossz. Aztán lefele már semmi kedvem nem volt az egészhez. Arra jó volt, hogy tudjam, hol a helyem. Szép helyeken jártunk amúgy, főként Parádóhuta után a piros kereszten, de most nem tudtam élvezni. Ja ráadásul valamiért (vírus?) mindezt versenypulzussal sikerült, valamiért brutál magas volt a freki már az elejétől. Viszont ehhez nulla comma nulla erő társult. Beépül. Remélem :))

Edzésszakaszok

Idő Táv
(km)
Tempó
(p/km)
Seb.
(km/h)
Szint
(m)
Minimum
pulzus
(bpm)
Maximum
pulzus
(bpm)
Átlag
pulzus
(bpm)
05:28:00 44.23 07:25 8.09 1970 0 0 158
Új edzésszakasz

Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!

9 hozzászólás

Bozót képe

Bozót 4116 napja

Ó, új tag a self-sucking klubban? :P

 

 

ganki képe

ganki 4117 napja

Jaj-jaj, hallom már a cipőidet is eladogatod! Nincs még veszve semmi, be fog épülni! :)

Pepe_ képe

Pepe_ 4117 napja

Én nem értem az elkeseredés okát.
Csillogó szemmel néztem rátok, hogy egy Bükkiki után bevállaltok egy ilyet. Ilyen előző napi kajálás mellett én nem is indultam volna el. Jó volt ez!
Még él bennem a Zöldön tapasztalt forma. Pihenés, edzés és csokis keksz!!!

Hajrá

Sipi képe

Sipi 4118 napja

Gergő! Pihenni, pihenni sokat! Mondtam már, lazulni, szaunázni, vitamint tömni, és aludni nagyokat!

Én ma pont ezért nem mentem Vácra (nem csak az eső miatt), pedig az csak egy rövid időtartamú verseny, ráadásul "résztávos", közte lehet pihenni, de még így sem vállaltam be.......5 és fél órát ilyen baszott magas pulzuson!! Mester, nem szabad......

Najóllebasztalak, de beépül.....:))) 

csétomi képe

csétomi 4118 napja

Áááá pajti, még jó, hogy túlélted! :) Én tuti el sem mentem volna, de hát te kemény vagy. Tanulni jók az ilyenek. Jó pihit!

kkoos képe

kkoos 4119 napja

Jó volt ez! Tuti be fog épülni. Gratula és jó pihenést! Nekem nem tetszett a piros kereszt, a Z lefelé annál inkább.

Boszi72 képe

Boszi72 4119 napja

Egy verseny után Neked nem dukál a pihenő hét? A leírtak ellenére ez azért nem olyan rossz azon a pályán, na jó, az érzetek persze már más tészta. Tessék pihenni is, de tudom, nekünk fanatikusoknak a legnehezebb nemet mondani egy ilyen futásra, de néha kell. Jó regenerálódást!

nedus képe

nedus 4119 napja

Én sosem mondanám , hogy " nem , baj , ez beépűl " . Fizikálisan nem sokat segít az ilyen ( szeríntem ) , de mentálisan biztos jelent valamit . Ha esetleg , egy hosszabb versenyen jutsz el ilyen állapotba , tudni fogod , hogy ki tudsz jönni belőlle !!  Nagyon szépen alakúlt a formád eddig , ilyenek pedig mindig leszenek !!  Hajrá Gergő  !!!  :)

szaasz képe

szaasz 4119 napja

azért talán nem teljesen feleslegesen égett el 3207 kcal!?

Felszerelések

Add meg az edzéshez tartozó felszerelésed!