Edzésleírás
Nos, úgy döntöttem, hogy nem futamodhatok meg mindig a kihívásoktól, és bár semmilyen józan ésszel alátámasztható érvet nem tudtam felhozni, hogy erre én most tényleg felkészült vagyok, mégis jelentkeztem a 6-órás görgőzésre. Nem voltam biztos benne, hogy én ezt végig fogom tekerni, sem akkor, amikor jelentkeztem rá, sem akkor, amikor elindultam otthonról ma reggel. Egész héten ezen rágodtam, hogy jól tettem-e, hogy jelentkeztem rá. Három garnitúra váltóruhával és némi táplálékkal felszerelve érkeztem, nem tudtam, hogy mire számítsak.
A tényleges spinningen töltött idő kevesebb volt, mint 6 óra, mert az elején a gép beállítgatása is eltartott egy kis ideig, aztán átcseréltem a bringásnacimra a sima nadrágom, aztán pulzus mérőt szereltem, mert az enyémet otthon felejtettem, de a kapott nem akart mérni. Eltartott egy kis ideig, amíg megfejtetem, hogyan működik. Ezen kívül volt egy hosszabb és két rövidebb technikai szünet is benne.
A célom az volt, hogy minél tovább tudjak nyeregben maradni, igazság szerint 3 órán túli idővel már elégedett lettem volna. Továbbá, könnyed pörgetést választottam, arra gondolva, hogy itt most nem kell 45 perc alatt leharcolnom magam nullára, hanem jó lenne, ha kb. a harmadik óra után is használhatóak lennének a virgácskáim. Sajnos az utóbbi spinningeken a jobb vádlim mindig az első 20 perc után begörcsölt, így most erre is figyelnem kellett. Végig 98-104 pedálfordulattal mentem, ha elfáradtam kicsit kiálltam, az ellenállást minimálisra állítottam.
Igazából meg vagyok lepődve. Simán ment a görgőzés, bár a végefelé már egyre jobban éreztem, hogy fáj a popom, de után az is nagyon hamar elmúlt. A lábaim sem álltak be, nem is görcsöltek be, simán tudok menni, bár a lépcsőzés nem esik jól. Igazából egy kis lábkidörzsölődésen kívül semmim sem fáj!
Szóval, csupa nagybetűvel: ENNYI :)
Idő | Táv (km) |
Tempó (p/km) |
Seb. (km/h) |
Szint (m) |
Pedál fordulat |
Minimum pulzus (bpm) |
Maximum pulzus (bpm) |
Átlag pulzus (bpm) |
|
---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|
06:00:00 | 175 | 02:03 | 29.17 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 |
Kemény! Gratulálok!
Volt is, mert ugye bár hogy is számolom, ez már nem sprint táv :)
Gratulálok, ez szép volt!
....és ehhez már elkell a kesztyű!
:-))
jó volt találkozni, s nem látszódott Rajtad az a pár órácska :)
Gratula!
Yoyokám!
Hát én készültem, hogy utána úszom és szaunázom egyet, de nem volz úszóda :(
Azta bolyhika :O
Micsoda kitartó voltál,,na ezután egy jó szajuna köllött volna :)
Óriási Gratika hozzá íííííííííííí
Badu 4361 napja
Irigyellek, mert én ennyitől 1 hétig nem tudnék ülni. Nekem a nyereg a hibapont a hosszú bicajozásnál :-) Ügyitörp voltál!!!!!!