Edzésleírás
Tudás Útja Félmaraton. Célom az volt, hogy nyomom, ahogy tudom, persze okosan felépítve. Az első 2 km-t nem akartam elfutni (nem is tettem), így sokan elmentek mellettem. 5-6 perc után letisztult a kép és látható volt, hogy ki hol fut, kivel érdemes együtt haladni. Én megcéloztam a talán legnagyobb és leghosszabb ideig együtt utazó bojt. Sikerült őket a rakpartos utazásunk elején beérnem. Onnantól kb. 17 km-ig együtt utaztunk, váltogatva a vezetést, jó pár a boj előtt futót elfogyasztva. Jól ment, mehettem volna kicsit gyorsabban is, de úgy gondoltam, hogy ez korai még, majd 18 km után esetleg, ha bírom. A pesti rakpart második felétől egyre nagyobb lett a szembeszél és a rakpartról fel, illetve a hídakra való felfutás széthúzta a bojunkat. Többen leszakadtak 2-4-en maradtunk nagyjából együtt. A Lágymányosi hídra felérve beleerősítgettünk. A hídról leérve át kellett mászni a korláton (ezért a terepfutás megjelölés:-)). Onnantól fokoztuk a tempót és szépen egymásról leszakadva a bojból a másodikként értem célba. Ez az együttfutás nagyon jó volt, nagyon kellett! Összességében nagyon jónak érezetem a mozgásomat végig, a légzésem is rendben volt.
Csapatban (ELTE) elsők lettünk, köszönet illeti Pierret, hogy felhívta a figyelmemet erre a nevezési opcióra!
Gratulálok mindenkinek!
Idő | Táv (km) |
Tempó (p/km) |
Seb. (km/h) |
Szint (m) |
Minimum pulzus (bpm) |
Maximum pulzus (bpm) |
Átlag pulzus (bpm) |
|
---|---|---|---|---|---|---|---|---|
01:17:20 | 21 | 03:41 | 16.29 | 0 | 0 | 0 | 0 |
Köszönöm!
Gratula!
gratulálok Dani! és köszi a szurkolást:)
Gratulálok! Jó volt a taktika, és jól is futottál! Örülök, hogy mindketten benne voltunk a győztes csapatban. :)
gratulálok!
sogyu 4337 napja
A szokasos konnyedseggel ment:)